Szentendre

Szentendre és Kézdivásárhely testvérvárosi kapcsolata 1990. április 20-án kapott hivatalos kereteket, Bokor Zoltán polgármester és Krajcsovits Istvánné által aláírt szerződés nyomán. A közép-magyarországi, 25 000 lakossal rendelkező város felépítése jelentősen hasonlít Kézdivásárhely udvarteres szerkezetéhez. A kisváros sajátosan mediterrán hangulata az elmúlt évszázadok folyamán alakult ki, magán hordozva a szerb, dalmát, szlovák, német és görög telepesek kultúrájának nyomait. Ebből kifolyólag mintaszerű, független kisebbségi önkormányzati rendszerrel jeleskedik. A város nyugodt, kisvárosi hangulata már a XX. század elejétől vonzotta a művészeket – így jött létre a szentendrei művésztelep 1929-ben, és mai több mint kétszáz képző- és iparművész, valamint író, költő, zeneművész és színész él a városban, akik Budapesten fejtik ki aktivitásukat. A Szentednrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) egyedülálló látványosságnak számít Európa szerte. A magas szintű kulturális élet mellett, a városban a papír-, cement- és gyémántcsiszoló ipar is fellelhető.

 

A testvérvárosi kapcsolat kezdetben cserediák-kapcsolatokban merült ki, de idővel bekapcsolódtak művészek, sportolók és családok is. A Dunaparti Művelődési Ház aktív kapcsolatot alakított ki a kézdivásárhelyi Vigadóval, a kulturális értékek ápolása és összekötése érdekében. A Főkertészek Szövetségének III. Európai Szakmai Tanácskozása (1997), a „Tiszta forrás” folklórtalálkozó, Péter-Pál Búcsú, Nemzetközi Ifjúsági Sportfesztivál és hasonló rendezvények tökéletes alkalmat biztosítottak a két város közötti művészek, diákok, civil szerveztek és intézmény-képviselők közötti kapcsolat fejlesztésére. A Szentendre és Vidéke partnerséget kezdeményezett az egykori Székely Újsággal, és Kézdivásárhely, mint az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségében tagsággal bíró városok testvárvárosa, részt vehetett e nemes célú programban. A `90-es években többször érkezett városunkba adomány, többek között a Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület és Románia Népeit Támogató Alapítvány jóvoltából.

 

A Bod Péter tanítóképző és a Református Kollégium sokoldalú kapcsolatot tartanak fenn a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziummal.

 

Szentendre hivatalos honlapja
www.szentendre.hu