Kisvarda

A Béres csepp feltalálójának, Béres Józsefnek is otthont adó Észak-alföldi kisváros – Kisvárda, 1992 óta tart fenn testvérvárosi kapcsolatot Kézdivásárhellyel. A közel 18 000 lelket számláló város a Várday családnak köszönheti gazdasági felvirágzását, mely a XV. század óta több hullámban is jelentős dinamizmussal folytatódott. A XVI. században alakult Kisvárdán az első Csizmadiacéh, ami akár közös elemnek is tekinthető Kézdivásárhely céhtörténeti múltjával.

 

Kisvárda urbanizációs szintje ma is négyszerese Szabolcs-Szatmár-Bereg megye átlagának, az iparban foglalkoztatottak aránya is kétszerese a dinamikusan fejlődő megyeszékhelynek, Nyíregyházának. A gazdasági fejlődés ilyen mértékéhez nagyban hozzájárult a betelepedő zsidó lakosság, kiknek aránya a település 1/4-t tette ki. A második világháború emberpusztítása semmisítette meg meg az itt élőket, a kisvárdai gettóból mintegy 4000 zsidót hurcoltak el haláltáborokba, zömmel Auschwitzba. Ennek emlékét őrzi a kisvárdai Zsinagóga, valamint az izraeli Karmiel településsel fenntartott testvérvárosi kapcsolat, ahonnan már Kézdivásárhelyre is érkeztek látogatók.

 

Napjainkban Kisvárda kulturális élete is kimagasló, 1989 óta Európa legrangosabb színházi találkozójának, a a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának ad otthont. E fontos rendezvénynek Kézdivásárhely művészei is több ízben vendégei voltak az évek folyamán. Többször érkeztek ajádékkönyvek a diákkönyvtárak számára a `90-es években, és egy székelykapu állítását is tervbe vette a kisvárdai önkormányzat 1992-ben, mely elkészítésére Szőts Levente fafaragó művészt javasolta az akkori városvezetés. A Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozó keretén belül gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a Bod Péter Tanítóképző kórusával; a Bessenyei György gimnázium diákjai többször is kapcsolatba léptek a Bod Péteres diákokkal.

 

A ’90-es évek elején a kézdivásárhelyi Gosp-Com Kft. hivatalos delegációja tapasztalatcserére utazott Kisvárdára, hogy feltérképezzék az ottani közüzemek működését, a szemétszállítás rendszerét, valamint a távfűtés megszüntetését és a vízellátási rendszert. A kisvárdai cserkészcsapat előszeretettel táborozott vidékünkön, és mazsorett csoportjuk is többször lépett fel városunkban.

 

Szőts Csabát, Kézdivásárhely egykori polgármesterét Kisvárda Önkormányzati Képviselőtestülete 1995 márciusában „Kisvárda Városért – Pro Urbe” kitüntetésben részesítette a két város közötti kapcsolat, kulturális és gazdasági együttműködésben kifejtett áldozatos tevékenységéért.

 

Kisvárda hivatalos honlapja
www.kisvarda.hu