Sokadalom ♡ Szívünk rajta!
Eljött a változás ideje, megújultunk! Kézdivásárhely városünnepe a nyár végéről a nyár elejére költözött át, de továbbra is arra hivatott, hogy tartalmas kikapcsolódást kínáljon a városlakóknak és az idelátogató vendégeknek.
A változás legfőbb oka, hogy a város napja június 28-án van. Városunk Kézdivásárhely néven hivatalosan 1530-ban fordult elő először I. János király egyik levelében. A helység végleges megnevezését János Zsigmond fejedelem 1562. június 28-án Segesváron kelt levelétől számítjuk. Ennek 2022-ben volt 460 éve. Az kerek évforduló kapcsán pedig azt a döntést is meghoztuk, hogy elhagyjuk az „őszi” jelzőt, és Sokadalom néven, új lendülettel vágunk neki a rendezvénynek, amely nyomokban megújul, a legkedveltebb programjait és helyszíneit pedig megtartja.
Miből indulunk ki minden évben? Ahogyan az a település nevében is szerepel, Kézdivásárhelyt már a középkorban is vásárosok központjaként ismerték, s a kezdeti Torja vására a történelem folyamán kisipari céhek, neves mesteremberek, kézművesek találkozóhelyévé vált. E piactérnek köszönhetően alakult ki a város egyedülálló, az UNESCO világörökségi kincsekhez méltó, udvarteres főtere is.
A városnapok egyik vonzereje a kézműves vásár, ezzel is hangsúlyozzuk a város céhes múltját. A főtéren e célból kényelmes sátrakat és kirakodóstandokat biztosítunk a portékáikat értékesíteni kívánó vásárosoknak, népművészeknek. A Sokadalom második legvonzóbb programja a gyermekváros, amely közel 800 gyermeket szolgál ki naponta. Emellett tömeget vonz az utcazene is, a fiatalok pedig az Urbanizén tombolhatják ki magukat. A nagyszínpados fellépők a magyar és az erdélyi zenei szcéna ismert és elismert alakjai.
Viseld szíveden te is, gyere el, szórakozz velünk!
Honlap: https://www.sokadalomkezdi.ro/
Facebook: https://www.facebook.com/sokadalomkezdi