Kézdivásárhely számára is létfontosságú a májusi EP-választás

Közel 53 millió lejes európai uniós finanszírozásokra szándékszik pályázni Kézdivásárhely önkormányzata, ezért a céhes város számára is létfontosságú a májusi EP-választás – emelte ki Bokor Tibor polgármester március 7-i sajtótájékoztatóján. Fejér László Ödön szenátor többek között abban látja az európai parlamenti választások tétjét, hogy megmaradjon az erős magyar pártcsalád, amely kisebbségi jogaink megerősítésében támogat.

Kormánytámogatás a Bem utcára

Jelentős támogatást kaphat a kormánytól Kézdivásárhely önkormányzata. A pénzösszeget ugyan jelentősen fel kell pótolni a helyi költségvetésből, viszont felújíthatják a Bem József utca egy részét.

Újraszervezik a tömbházak közötti parkolást

Januári soros tanácsülésén Kézdivásárhely Helyi Tanácsa módosította a lakónegyedek közti parkolás szabályzatát. A határozat két pontban módosult, és a több autóval rendelkezők, valamint a bérleti szerződések lejárati idejét célozza.

Elmarad a kézdivásárhelyi februári hagyományos termékvásár

Hét év után először elmarad Kézdivásárhely havi, hagyományos termékvására. A februári termékvásárt az Állategészségügyi Igazgatóság tiltása miatt kell lemondani, amely annak apropóján született, hogy a sepsiszentgyörgyi Örkő-negyedben a múlt hét végén felütötte fejét az afrikai sertéspestis. Ennek következményeként, a hatóságok különböző intézkedéseket és szigorításokat hoztak, hogy megakadályozzák a járvány terjedését – köztük minden nyilvános esemény megszervezését megtiltották.

Hamarosan megkezdik a minorita rendház felújítását

Tavasszal elkezdődhetnek a kantai minorita rendház felújítási munkálatai, az építkezéshez szükséges pénzösszeget a Magyar Kormány átutalta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára – ennek apropóján találkozott Kézdivásárhelyen Böjte Csaba atya, Bokor Tibor polgármester és Fejér László Ödön szenátor. A beruházásról, valamint az épület további rendeltetéséről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

Napirenden a fortyogói egység eladása

Kézdivásárhely önkormányzatának keddi soros ülésén a képviselők egyhangú szavazattal adták elvi beleegyezésüket a város tulajdonát képező fortyogófürdői üdülő- és kezelőegység eladására.

Megszavazták az önkormányzati alkalmazottak új bérezését

Első soros tanácsülését tartotta Kézdivásárhely Helyi Tanácsa január 29-én, kedden, amelyen hét napirendi pontról hoztak döntést az ítészek. A legfontosabb döntések az önkormányzati alkalmazottak 2019-es bérezése, valamint a Fortyogó komplexum felértékelési árának elvi elfogadása volt.

Keressük 2019 Pro Urbe díjasát

Incze László történész, múzeumalapító és dr. Szőcs Géza Mihály pedagógus, helytörténész mellé harmadik Pro Urbe díjasát keresi Kézdivásárhely. Az önkormányzat második legfontosabb kitüntetését húsz év után – a tavalyi városnapok keretében – ismét odaítélték, és nem szakítva meg a hagyományt, ebben az évben is kiosztják a díjat. A Pro Urbe-díjra két hónapig, azaz 2019. március 15-ig várják a javaslatokat.

A város szolgálatában

2010-ben alakult meg a helyi polgármesteri hivatal irányítása alá tartozó Kézdivásárhelyi Helyi Rendőrség, amelyet 2012-től Croitoru Constantin vezet. Az alábbiakban az intézményvezetővel készített interjút olvashatják.

Kézdivásárhelyen találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei

Kézdivásárhelyen találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei, ahol közös kérdésekről értekeztek és aktuális problémákat vitattak meg. A polgármesterek találkozója Székelyudvarhely polgármesterének, Gálfi Árpádnak javaslatára indult el a 2016-os választások után, azóta negyedévente mindig más városban tartják a találkozót. A kézdivásárhelyi találkozó keretében, a mindenkit érintő kérdések mellett, két elődásra is sor került: Dr. Kádár Magor és Gyerkó László tartottak előadást a polgármestereknek.

Felújítások a városban

Az elmúlt időszak kedvező időjárásának köszönhetően az évre betervezett munkálatok nagy részét sikerült befejezni vagy elindítani, s amíg még lehetőség van rá, újabb tervek várnak megvalósításra – közölte Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A Vasút utca vasútátjáróig terjedő része már csak kifestésre vár, és folyik a felújítás a Nicolae Bălcescu utcában is.

Műemléképületeket fogadtak örökbe

Az alábbiakban bemutatjuk az RMDSZ által 2012-ben útnak indított Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű vetélkedő két céhes városbeli csapatát.

Felújítják a nyújtódi Jakabos Ödön iskolát

A 2018-as év ötödik finanszírozási szerződését írta alá Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A beruházás a 2014–2020-as Regionális Operációs Program részét képezi, és a nyújtódi Jakabos Ödön iskola energiahatékonyságának növelését célozza.

Elkészült a Kézdivásárhely főterét átrendező terv

Kézdivásárhely főtere megérett a felújításra, hiszen néhány csekély beavatkozást leszámítva a századfordulón kialakult arculatát őrzi. Ez mára elavult, elveszítette funkcionalitását, az autós forgalom miatt pedig lassan használhatatlanná vált. Az elkészült terv orvosolja a tér legégetőbb problémáit, korlátozza az autós közlekedést, élhetővé, szellőssé varázsolja a Gábor Áron teret.

Megújulhat a főtér és a zöldségpiac

A szeptemberi soros tanácsülésen több olyan napirendi pontot fogadott el Kézdivásárhely Helyi Tanácsa, amelyek a város fejlődését, összképének javítását célozzák. A tizennyolc napirendi pont között költségvetés módosítás, szervezési és működési szabályzatok elfogadása és a taxisok által használt utaztatási díjak változtatása is szerepelt. A tervezetek között szereplő, szavazásra váró dokumentációk a Bem József utca, a városközpont és a zöldségpiac rehabilitálását írják elő.

Aberráció az új tanügyi kormányrendelet

Az iskolakezdés napjára időzítette sajtótájékoztatóját Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön szenátor, akik az augusztus 23-i sürgősségi kormányrendelet ellen emelték fel hangjukat, miszerint az elemi osztályokban csak román tanárok taníthatnák a román nyelvet. A kézdivásárhelyi pedagógusok tiltakozását is tolmácsolták, majd leszögezték: semmi szín alatt nem szabad elfogadni egy hasonló rendelkezést.

Ismét szúnyogírtás lesz a hétvégén

Kézdivásárhely Önkormányzata értesíti a lakókat, hogy augusztus 26–28. között Kézdivásárhelyen és a hozzá tartozó településeken szúnyogírtást végez.