Felújítják a kézdivásárhelyi járóbeteg kezelőt

Aláírták a szerződést a kézdivásárhelyi járóbeteg rendelő teljes rehabilitálására, a munkálat hamarosan elkezdődik. A meglévő épület felújítása mellett új szárnnyal is bővül az egészségügyi létesítmény, amelyben további rendelők kapnak helyet. A pályázat megvalósítására 24 hónap áll rendelkezésre.

Harmincadszor ünnepelt Kézdivásárhely

Harmincadik évfordulóját ünnepelte idén a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom, amely a 90-es évek elején egy közösségi rendezvényből indult, mára pedig Erdély egyik legszínesebb, legkiforrottabb városünnepévé vált. A szervezők idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek a helyi és környékbeli produkciókra, így a rendezvény ezúttal is rászolgált a pár éve megfogalmazott „értékszüret” mottóra.

Három személy kap Pro Urbe díjat

Dr. Vitális Sándor nyugalmazott főorvos, Deme László nyugalmazott tanár, a Nagy Mózes Líceum volt igazgatója és Vetró András szobrászművész kapják idén a Pro Urbe díjat, amelyet a városnapok keretében, augusztus 29-én adományoz oda Kézdivásárhely önkormányzata.

Elkészült az Őszi Sokadalom részletes programja

A Bagossy Brothers Company, a Moby Dick, Király Linda és Király Viktor zenekaros verzióban, a Children of Distance, a yesyes, valamint a helyi zenekarok, Demeter Eli és barátai a Pink Floyd magyarul projekttel, a 4S Street és a Titán zenekar erősítik idén a kézdivásárhelyi városnapok fellépőinek listáját. A nagyszínpados koncertek mellett borudvar, termékvásár, utcazene és gyermekváros is várja az érdeklődőket.

Cég intézi majd a közvilágítást

Négy napirendi pont szerepelt a kézdivásárhelyi tanács soros ülésén. A testület többek között a közvilágítás bérbeadásáról is döntött.

Napelemes jelzőtáblák a megújult utcákban

Az első öt napelemes, gyalogátjáróra figyelmeztető közlekedési táblát az Állomás utca korszerűsítése után szerelte fel a megyei Út- és Hídépítő Rt. – tudtuk meg Derzsi Gyula kézdivásárhelyi alpolgármestertől –, és amikor látták, hogy ezek milyen takarékosak, a városháza további harminchat darabot vásárolt a villogóval ellátott figyelmeztető táblákból.

Eladók jelentkezése az Őszi Sokadalomra

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala kereskedők jelentkezését várja az Őszi Sokadalom városnapokra, amelyet augusztus 29. és szeptember 1. között tartanak. Fontos megjegyezni, hogy a jelentkezőknek már augusztus 29-én, csütörtökön reggel ki kell pakolniuk, a rendezvény ugyanis egy nappal korábban kezdődik a korábbi évekhez képest!

Sok munka lenne a városban

Járdát raktak le, és gázvezetéket cseréltek a kézdivásárhelyi Purczell utcában. Amint a járdaépítés befejeződik, a rendkívül rossz állapotban levő utcát le is fogják aszfaltozni.

Mellékhelyiség a parknak

Nagy sikernek örvend a nemrég átadott Wegener-park Kézdivásárhelyen, idősek és gyerekek egyaránt szívesen pihennek és játszanak a város legújabb zöldövezetében. Az önkormányzat figyel a visszajelzésekre is, így hamarosan vécével is ellátják a parkot.

Megnyílt a Wegener-park

A hellyel-közzel eleredő eső ellenére rengeteg ember verődött össze Kézdivásárhely legújabb zöldövezetének, a Wegener-parknak a pénteki megnyitó ünnepségére. Az új zöldövezetet Wilhelm Wegener, a New Fashion és Zarah Moden készruhagyár volt főtulajdonosa és családja adományozta a városnak.

Területfejlesztések, új létesítmények

A júniusi soros tanácsülésen 14 napirendi pontról, illetve különfélékről döntöttek az ítészek. Az első mozzanat az ülésvezető váltása volt, miután Dr. Gáspár Zsolt tanácsos három hónapos mandátuma lejárt. A feladatot Kiss Levente Csaba látja el a következő három hónapban.

Új óvoda épül Kézdivásárhelyen

Egy új, európai színvonalú, nyolcvan férőhelyes óvoda finanszírozási szerződését írta alá a napokban Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Simion Creţu, a gyulafehérvári székhelyű Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója.

Bekevert a minimálbér

Kézdivásárhely sem mentesült a romániai önkormányzatokat érintő, a hírhedt 114-es kormányrendelet okozta káosztól: az építkezésben 3000 lejre megemelt minimálbér lehetetlenné teszi azt, hogy a cégek a régebb leszögezett árakon dolgozzanak. Ez azt eredményezheti, hogy senki sem vállal munkát, így többek között az aszfaltozással is gondok adódhatnak.

Elköltöztetik Kratochvil Károly szobrát

Pontos napot nem jelölt meg Bokor Tibor polgármester, de péntekig a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársainak el kell távolítaniuk az egykori Székely Katonanevelde egyik boltívében 2009. december 12-én felavatott Kratochvil Károly mellszobrot, ifj. Blaskó János szobrász alkotását, amit ideiglenesen a városháza tanácsteremében állítanak ki.

170 éves a Székely Hírmondó

A Székely Hírmondó első száma 1849. június 7-én jelent meg, erre a jeles sajtótörténeti eseményre emlékeztek pénteken a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A háromszéki sajtó kezdetei című konferencián mutatták be a Háromszék Vármegye Kiadónál erre az alkalomra megjelent Váry O. Péter újságíró Háromszék hadi lapja: a Székely Hírmondó című tanulmánykötetét.

Díszpolgárra avatták Bokor Tibor polgármestert Mezőkövesden

Mezőkövesd testvérváros képviselőtestülete díszpolgári címet adományozott a három határon túli testvértelepülése, Kiskövesd, Nagykövesd és Kézdivásárhely polgármesterei számára 2019. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján. „Ezzel a kitüntetéssel erősítjük meg testvéri kapcsolatunkat és teszünk hitet összetartozásunk mellett” – fogalmazott Dr. Fekete Zoltán, a matyóváros polgármestere, majd átadta a kitüntető díjakat.

Megújított testvéri szövetség

Kereken tizenöt esztendővel a szerződés megkötése után megújította Kézdivásárhellyel testvérvárosi kapcsolatát Paks. A testvérvárosi delegációt Szabó Péter polgármester köszöntötte a június elsejei ünnepségen.