Intelligens jelzőlámpák és rendház

Két projekt van jelen pillanatban élesben a kézdivásárhelyi városházán, az egyik az intelligens jelzőlámpák, a másik a minorita rendház ügye. A lámpákat felszerelték, az építőcsapat pedig visszatért a téli vakáció után.

Tizenhét bérlő a két ipari parkban

Újabb vállalkozások beindításával növekszik a két kézdivásárhelyi ipari parkban a dolgozók száma, hiszen közel tizenhét szerződés van aláírva, így több cég alkalmaz majd munkaerőt – tudtuk meg Szöllősi Tamástól, az ipari parkokat üzemeltető kft. igazgatójától. 2019 végéig közel hetven alkalmazott dolgozott a két létesítményben, de ez a szám egyre csak nő.

Ünnepség keretében avatják fel a Kézdivásárhelyhez tartozó falvak felújított kultúrházait

Több hónapja zajlik a négy Kézdivásárhelyhez tartozó falu – Oroszfalu, Kézdisárfalva, Kézdiszászfalu és Nyujtód – kultúrházának felújítása, a munkálatokat a kézdivásárhelyi önkormányzat munkatársai végezik. A finanszírozás felét az önkormányzat vállalta magára, a másik fele Kovászna Megye Tanácsának támogatásával valósul meg. Kivételt képez Oroszfalu, ott a költségek száz százalékát az önkormányzat fedezi.

Szükséges-e vezetékcsere?

A kézdivásárhelyi tanács legutóbbi, csütörtökön megtartott gyűlésén a leghosszabban tárgyalt témát a víz problémája jelentette. Nem véletlen: a tanácsosoknak dönteniük kellett, hogy támogatják-e a víz árának az emelését, ugyanakkor kérdéseket szegezhettek Kozsokár Attilának, a szolgáltató megbízott igazgatójának, aki részt vett az ülésen.

Újabb rendezett városrész

Új aszfaltszőnyeg került a kézdivásárhelyi Vágóhíd utca hátralevő részébe is, így apró simításoktól eltekintve kijelenthető, hogy a városrész korszerűsítése befejeződött. Az önkormányzat most a Fenyves utcában dolgozik.

Fejet hajtunk minden hős katona előtt

Sepsiszentgyörgy után Kézdivásárhely főterén is megtekinthető az a magyar, román és angol nyelvű kiállítás, amely a Székely Nemzeti Múzeum és Kovászna Megye Tanácsának közreműködésével valósult meg és a magyar királyi (brassói) 24-es honvéd gyalogezred első világháborús történetét mutatja be.

Dienes Andor emlékkiállítás Kézdivásárhelyen

2019. október 22-én került sor a Visor Székelyföldi Fotófesztivál zárórendezvényére, a Kézdivásárhelytől Hollywoodig címet viselő André de Dienes emlékkiállítás megnyitójára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.

Fontos közlemény

Fontos közlemény a Kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal Adó- és Illeték Osztályára meghirdetett köztisztviselői állás betöltésére szervezett versenyvizsgával kapcsolatban!

Intelligens jelzőlámpák segítik majd a forgalmat

A költségvetés módosításáról döntöttek a városatyák, ugyanis az önkormányzat bevétele 197.560 lejjel nőtt, kiadásai pedig főként a belső átrendezésre és a számlák kifizetésére irányul. 160.000 lejt a Vigadó tűzvédelmi tervére költenek majd, 400.000 lejből pedig két intelligens jelzőlámpát vásárolnak, amit a Dózsa György és Molnár Józsiás útkereszteződéséhez, illetve a Torjai út és Ady Endre út kereszteződéséhez szerelnek fel még az idén.  

Fűtéstámogatás a 2019–2020-as évre

2019. október 21-től lehet igényelni és leadni kéréseket fűtéstámogatásra a Közönségkapcsolati Iroda órarendje szerint. Fűtéstámogatásra jogosultak azon családok, akiknek az egy főre eső jövedelme nem haladja meg a 750 lejt és nem képezi tulajdonukat a kizáró listán felsorolt javak egyike sem!

Három sportágat kiemelten támogatnak

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a két önkormányzat ezután kiemelten támogatja a város három legeredményesebb sportágát: a kosárlabdát, a focit és a jégkorongot.

Holland küldöttség járt Kézdin

A múlt héten a hollandiai testvértelepülés, Maassluis héttagú küldöttsége kereste fel Kézdivásárhelyt. A találkozás során megfogalmazódott, hogy új alapokra kívánják helyezni az együttműködést a két település között. 2015. november másodikától királyi rendelettel dr. T. J. (Edo) Haan-t nevezték ki Maassluis polgármesterévé, a holland testvértelepülés elöljárója eddig még nem járt Kézdivásárhelyen, ezt pótolták most.

Uniós pénzek kisvárosoknak

Tizennyolc erdélyi város részesülhet majd európai uniós finanszírozásban az RMDSZ módosításának köszönhetően. A tervezet értelmében új metropolisz övezeteket lehetne létrehozni, azt követően pedig befektetésekre támogatást pályázni. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere elmondta: nagy segítség lenne ez a kisvárosok számára.

Új tanácsost iktattak

Új tanácsost neveztek ki, és a költségvetést is módosították a kézdivásárhelyi tanács tegnapi ülésén. A testület ugyanakkor egy területet és egy járművet is elfogadott donációként.

Az újrahasznosítás bajnokai 2019-ben

Az Újrahasznosítás városa cím elnyerése érdekében, Kézdivásárhely Önkormányzata és a Gosp-Com Kft. tavaly is hulladékgyűjtési versenyt hirdetett a város oktatási intézményei számára.  A verseny 2018. október 1-én vette kezdetét és 2019. május 24-én zárult. A nyereményeket 2019. szeptember 16-án vették át a nyertes intézmények.

Nagy munkálat a kantai rendháznál

Tegnap Bokor Tibor polgármester, Fejér László Ödön szenátor és a kivitelező cég vezetősége a kantai minorita rendháznál tartott kihelyezett sajtótájékoztatót, aminek során az épületben zajló munkálatokat is alkalmunk volt megtekinteni. A felújítás jól halad, sok mindent sikerült megoldani, de az ingatlannak még mindig vannak veszélyes részei.

Megújult a Nagy Mózes egyik épülete

A kantai líceum fő- és B-épülete 2010 óta az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonát képezi, nekik köszönhetően 2013-ban a főépület tetőszerkezetét újították fel és cserepezték újra, és a nyáron sor került a kisebbik ingatlan tatarozására is.