A kézdivásárhelyi zöldségpiac évek óta rendkívül elhanyagolt, ebben az évben ez a probléma is megoldódik. A több mint 3 millió lejes beruházás keretében a piac teljeskörű modernizáláson esik át, és lefödést is kap. Az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) kapott támogatást a Bem József utca is, melynek értelmében a körforgalomtól a városi kijáratáig megújul a víz-, a csatorna- és az esővízhálózat, ugyanakkor az út, a járda és a zöldövezet is rendeződik, valamint bicikliutat alakítanak ki. Mindkét munkálatra aláírták már a szerződést a kivitelezővel, hamarosan elindulhat a munkafolyamat.

 

További két fontos terv van: egy új ANL-tömbház megépítése a Penny melletti területen, valamint kisebb méretű szolgálati lakások építése a kórház udvarán. Az uszoda kérdése is több éve húzódik, itt utoljára a műjégpálya avató ünnepségén kapott ígéretet az önkormányzat, miszerint a beruházás folytatódhat. A folyamat elindult, technikailag megvizsgálták a mostani alapot, amely pozitív választ kapott, tehát lehet rá építkezni, a tervet az új törvénykezés után alakították, ezek a Fejlesztési Ügynökségnél vannak. Már csak a pozitív elbírálásra várnak.

 

Hibabejelentő rendszer

 

Bokor úgy véli, nem minden probléma jut el időben az önkormányzathoz, sokszor követhetetlen a kérések száma. Ezért, 2019 végén megrendeltek egy rendszert, amelyre otthon ülve, online módon lehet bejelenteni a meghibásodást vagy problémát. A probléma megoldása követhető lesz, térképen kell majd bejelölni a meghibásodást, amely akkor piros lesz, ha kész van, zöldre vált.

 

A vízkérdés

 

Nem csak a város lakóinak, hanem az önkormányzatnak is hatalmas fejfájást jelent az örökös vízprobléma. Ez főleg azért okoz gondot, mert a szolgáltatást nem az önkormányzat végzi, így a probléma megoldásában sem tud jelentős előrelépést tenni. Bokor véleménye szerint a kommunikáció nem megfelelő a fogyasztók fele, szerinte a szolgáltatónak minden problémára azonnal kellene reagálni, ha pedig problémát vagy elzárást akarnak közölni, sokkal hatékonyabb lenne ha a lépcsőházakba is kifüggesztenék, hiszen nem mindenki tájékozódik a médiából vagy a közösségi oldalakról. Bokor szerint a lakók felháborodása jogos, ezt a problémát meg kell oldani.

 

Az önkormányzat éppen ezért is 2020-ban önerőből tervez vízvezeték cserét az Eminescu, a Gyárak és a Szőcs József utcákban. Ez kibővülne az EU-s Infrastrukturális Operatív Program (POIM) pályázatával, melynek keretében új vízvezeték kerülhetne a Budai Nagy Antal utca vízház felé vezető részére, a Csigaútra, a Gábor Áron térre, a Csernátoni útra, az Ady Endre és Kanta utca közti szakaszra, valamint a Földi István, a Martin Luther, a Béke, a Dózsa György, a Tudor Vladimirescu, az Új, a Jakabos Ödön, a Matkó István, a Tavasz, a Kert, az Apafi Mihály, a Bod Péter, az Apor Péter, a Petőfi Sándor, a Wesselényi Miklós, a Függetlenség és a Nagy Mózes utcákra.

 

A víztémánál Bokor arra is kitért, hogy nehezen, de megépült a víz- és csatornahálózat a Kézdivásárhelyhez tartozó falvakban, működőképes is. Hátramaradt a gázvezeték cseréje, utána jöhet a járdaépítés. Az elöljáró hangot adott azon fájdalmának is, hogy az elmúlt év folyamán háromszor próbálkoztak licittel az udvarterek víz- és csatornahálózatát megújító munkálat megkezdéséhez, de egy alkalommal sem jelentkezett kivitelező cég a munkálatra. Így, a tervet átalakítják, emelik a munkálat értékét, abban bízva, így lesz cég, aki elvállalja a beruházást. „Ehhez a munkálathoz nagyon ragaszkodom, hogy ha ez megvan, tudjuk rendezni a főteret is” – summázott Bokor Tibor.


2020. január 17.