Sport

Futsal: győzött a KSE
A Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben fektette két vállra a Foksányi Progresult. A sportcsarnokban nem volt hiány izgalmakban, a mérkőzés sorsa csak a második félidő derekán dőlt el. Több játékost is nélkülöznie kellett Dobozi Levente edzőjátékosnak, Sánchez eltiltás, Ballesteros sérülés miatt maradt ki a keretből, míg Isac egyetemi elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen.

Első helyen állnak csoportjukban
Megőrizte veretlenségét a Kézdivásárhelyi SE U16-os női kosárlabda együttese, miután vasárnap az országos pontvadászat 5. körében hazai környezetben 12 ponttal jobbnak bizonyult a Sepsi ISK-nál.

Asztalitenisz: Secuiana-kupa
A nagy hagyományokkal rendelkező Secuiana-kupa alkalmával Kézdivásárhelyen gyűltek össze az ország legjobb gyerek és újonc korosztályú asztaliteniszezői. A kétnapos viadal végén, vasárnap délben a kiírás fővédnöke, Dobra László, a helyi készruhagyár vezérigazgatója díjazta a legjobbakat.

Országos shito-ryu stílusbajnokság és Románia kupa
A rendezvényen 16 karate klub 240 versenyzője vett részt, 8 versenyzővel indultak és összesen 12 próbából (4 kata és 8 kumite) 10 érmet szereztek. A gyerek II-es (8-9 éves) kategóriában Székely Tas indult a shito-ryu országos bajnokságon, és küzdelemben, -30kg súlycsoportban aranyérmet szerzett. A többi tanítvány a Románia kupán vehetett részt, az ő kategoriájuknak már tavasszal meg volt az országos bajnokság.

Új helyszínen a karateklub
Szeptember közepétől új székhelyen várja a karate iránt érdeklődőket a kézdivásárhelyi Sporting Budo Karate Klub, amely a kantai líceum tornaterméből az Iskola utca 14. szám alá költözött. A két sensei-jel, Bartók Csabával és Vajik Csabával beszélgettünk a váltás okairól, elképzeléseikről, terveikről.

Megérdemelt hazai siker
Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Körülbelül 200 néző. Vezette: Răzvan Dincuţă és Radu Danielenco (mindketten Ploieşti-ről). KSE: Bunduc, Căşineanu, Gazda, Iglesias Bellestero, Isac, Pulugor, Bleza, Csulak, Santiago Reyes, Török, Szabó, Dobozi. Resicabánya: Giurcanu, Bârceanu, Ilaş, Raringa, Doana, Mihuţescu, Găina, Stanciu, Demian, Căldăraru, Călin Lolea, Stroieru. Gólszerzők: Dobozi (8., 34.), Căşineanu (10.), Iglesias Bellestero (28.), Gazda (32.), Bunduc (38.), illetve Ilaş (6.), Călin (24.), Demian (33., 37.). Piros lap: Santiago Reyes (6.), illetve Călin (33.). Csapathibák: 9–10.

U16-os női országos bajnokság
Vasárnap a kézdivásárhelyi sportcsarnokban zajlott az U16-os női országos bajnokság harmadik fordulója. Az első negyed fergeteges hazai támadásokkal indult, és ez így is folytatódott a nagyszünet beálltáig, csapatunk szóhoz se engedte jutni a vendégeket.

Országos bajnoki cím karatéban
Bukarestbe gyűjtötték össze az ország legjobb karatékáit, 40 klub több mint 240 versenyzőjének részvételével itt zajlott ugyanis az összstílusú országos bajnokság. A nagyszabású seregszemlén megméretkezett a kézdivásárhelyi Sporting Budo Karate Klub négy karatékája is, Bartók Csaba és Vajik Csaba felügyelete alatt.

Gyalogtúra a Bucsecs hegységbe
A KSE Speoalpin szakosztálya gyalogtúrát szervez október 26-án, vasárnap a Bucsecs hegységbe. Az útvonal: Égett-kő (Piatra Arsă) – Padina – Ialomiţei barlan (Peştera Ialomiţei) – Égett-kő.

Jobb csapattól kapott ki a KSE
A futsalbajnokság 7. fordulójában a bajnoki címvédő otthonába. A kék-fehérek hétgólos pofonba szaladtak bele pénteken.

Asztalitenisz: A-divíziós forduló
Október 19–22. között Buzăuban vendégszerepel a Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-csapata. A-divíziós fordulóban állnak asztalhoz Dobolyi Aladár tanítványai – Barthi Szilárd, Barthi Lóránt, Sükösd Roland és Kiss Balázs. Kemény küzdelem vár a legényekre, na de a cél nem inog, tisztes helytállásról tanúskodik. Mindent bele, legények!

Labdarúgó bajnokság
A Kovászna Megyei Labdarúgó Szövetség , Kézdivásárhely Önkormányzata, és a KSE az Ifi E labdarúgó bajnokság keretén belül focitornát szervez a Sinkovits Stadionban október 19-én, vasárnap nyolc csapat részvételével.

Bezsákolták a jövőjüket
A kézdivásárhelyi kosárlabda utánpótlás-nevelés hatékonyságáról tesz tanúságot, hogy a KSE több egykori játékosára román és magyar élvonalbeli klubok vetettek szemet. Az új idényben Lénárt Paula az Atomerőmű KSC Szekszárd, Domokos Réka a magyar bajnok PINKK–Pécsi 424, míg Demeter Hanna a román bajnoki ezüstérmes Aradi ICIM színeit ölti magára. Megkérdeztük a játékosokat, miként sikerült beilleszkedniük új csapataikba.

Teremlabdarúgás: Legyőzte Kolozsvárt a KSE
Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Körülbelül 100 néző. Vezette: Gabriel Stroe (Bukarest) és Viorel Căunei (Plopeni). KSE: Török, Căşineanu, Gazda, Pulugor, Isac Bunduc, Bărbăşescu, Bleza, Csulak, Sanchez Renando. Kolozsvári Clujana:

Itthon kapott ki a KSE
Nem ment a játék a többre hivatott KSE-nek kedd este, a teremlabdarúgó élvonal 5. körének zárómérkőzésén, a Galaci United-del szemben. Pedig a feltételek adottak voltak, hogy a kék-fehér alakulat idénybeli első hazai sikerét arassa, de csak erőtlen próbálkozásokra futotta.

Asztalitenisz és atlétika iskola a sportcsarnokban
Új csoportot indítunk asztalitenisz és atlétika iskolánkban. Edzések hetente kedden és csütörtökön 13 és 14 órától. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Jelentkezni lehet a 0754 646 744-es telefonszámon.

Sikeres 24 órás futás
832 személy vett részt a hetedik alkalommal megrendezett 24 órás futáson. A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi önkormányzat sportirodája azzal a céllal szervezte meg a napot, hogy minél többen mozogjanak, sportoljanak, és tegyenek egy kört egészségük érdekében.