Megalakultak a szakbizottságok

Kézdivásárhely új helyi tanácsa csütörtökön tartotta első hivatalos ülését. A tanácsülésen döntöttek a szakbizottságok összetételéről, újabb két tanácsos tett hivatali esküt, majd megválasztották Kézdivásárhely új alpolgármesterét is, dr. Szilveszter Szabolcs környezetmérnök személyében.

Kézdin fiatalON – Ifjúsági kutatás 2020

A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet november folyamán online konzultációt folytat a fiatalokkal, hogy jobban megismerje céljaikat, álmaikat, helyzetüket, illetve minél szélesebb körben felmérjék az igényeket. Cél, hogy szélesebb körben nyissanak a fiatalok irányába, kapcsolatot alakítsanak ki velük, hogy a megkezdett ifjúsági érdekképviseleti munkát a fiatalok igényeire, elképzeléseire, aktuális tematikákra lehessen alapozni.

Nyolc köztéri projektre lehet szavazni

Szeptembertől indult útjára Kézdivásárhely önkormányzatának új weboldala, a www.bp.kezdi.ro, azaz a részvételi költségvetés. A lakosság bevonását célzó weboldal október közepéig volt nyitott olyan projektek leadására, amelyek egy-egy közösség életterének élhetőbbé, szebbé alakítását célozza.

Nagy értékű támogatás a kézdivásárhelyi kórháznak

Közel tízmillió lejt kapott a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház az országos költségvetésből, az egészségügyi minisztériumon keresztül. A támogatást az RMDSZ parlamenti frakciója járta ki, Dr. László Attila szenátor, az egészségügyi bizottság elnökének vezetésével.

Virágvásár Kézdivásárhely főterén

A járványügyi helyzet miatt, idén elmaradt a kézdivásárhelyi Virágvarázs nevű virágvásár, ahol rendszerint be lehetett szerezni a nyárra szánt legszebb virágokat. Ezt valamilyen módon pótolandó, Kézdivásárhely Önkormányzata mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából virágvásárt szervez a város főterén.

Fűtéstámogatás Kézdivásárhelyen

2020. október 19-től lehet igényelni és leadni a kéréseket fűtéstámogatásra a kézdivásárhelyi önkormányzat közönségkapcsolati irodájában. Leadási határidő 2020. november 20.

Kézdivásárhelyi lovas a Nemzeti Vágtán

Először száll harcba a fiatal kézdivásárhelyi lovas, Kelemen Zénó a Nemzeti Vágtán. Zénó Tenkes hátán képviseli a céhesvárost, első körben a Nemzeti Vágta tizenkettedik előfutamán, innen juthat a középdöntőbe. A 13. Nemzeti Vágta zárt kapukkal zajlik, de a Duna Televízió hírt ad a versenyről.

Csatlakoztatják a fogyasztókat az új vízvezetékekre

A következő napokban többször, több városrészen lehet vízelzárásokra számítani – közölte soros tájékoztatóján dr. Szilveszter Szabolcs tanácsos és Pap Lajos mérnök, a Vízüzemek kézdivásárhelyi megbízottja. Ezúttal nem problémaelhárítás miatt lesz elzárás, hanem mert több részen csatlakoztatják rá a lakókat az új vezetékekre.

A Szabadság utcában kezdődik a víznyomásmérés

Heti beszámolóját tartotta dr. Szilveszter Szabolcs városi tanácsos és Pap Lajos, a Vízüzemek kézdivásárhelyi munkapontjának megbízottja szeptember 23-án, szerdán. Ezen kiderült: megkezdődött az első gócpont felszámolása, októberben pedig újabb részre tesznek pontot. A víznyomásmérők megérkeztek, így a Szabadság utcában megkezdik a nyomásmérést.

Pont az uszodaépítés végére

Munkalátogatás alkalmából látogatott Kovászna megyébe Manuela Pătrășcoiu, az Országos Fejlesztési Ügynökség igazgatónője. Kézdivásárhelyen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Bokor Tibor polgármester fogadták a vendéget, akivel közös sajtótájékoztatón mutatták be az intézmények közötti együttműködési terveket.

Egyházi méltóságoknak állítottak emléktáblát Oroszfaluban

Oroszfalu történéseit összefoglaló könyvbemutatóval, szentmisével és emléktábla avatással egybekötött faluünnepet tartottak Oroszfaluban. Az oroszfalvi közösség kezdeményezésére létrejött eseményen három neves kézdivásárhelyi egyházi méltóság, Kovács Gergely érsek, Kerekes László püspök és Marosi Balázs áldozópap előtt tisztelegtek.

Nyomásszenzorokat vásárolt az önkormányzat

Ez év augusztus eleje óta heti rendszerességgel tart beszámolót dr. Szilveszter Szabolcs, városi tanácsos és Pap Lajos, a Vízüzemek kézdivásárhelyi megbízottja a vízproblémák megoldásáról. Hétfői sajtótájékoztatójukon, rendhagyó módon, a Petőfi Sándor utcai vízállomáson számoltak be az elmúlt hét eseményeiről.

A Szociális Igazgatóság közleménye: Védőmaszk csomagok osztása

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala 2020. szeptember 7–9. közötti időszakban osztja ki a 2020/78-as Sürgősségi Kormányrendelet által, hátrányos helyzetű személyeknek biztosított védőmaszk csomagokat. Összesen 962, egyenként 50 db. védőmaszkot tartalmazó csomag kerül kiosztásra, az igénylők személyenként egy-egy csomagra jogosultak.

Új pályáztatási lehetőség Kézdivásárhelyen

Részvételi költségvetés –  ez a neve annak az új pályáztatási rendszernek, amelyet 2020. szeptember 7-től indít útjára Kézdivásárhely önkormányzata. A projekt lényege, hogy minden kézdivásárhelyi lakcímmel rendelkező személy nyújthat be pályázatot a kézdivásárhelyi önkormányzathoz egy beruházás megvalósítására, és amennyiben javaslata nyer, az anyagiakat és a kivitelezést az önkormányzat vállalja fel. A programról Bokor Tibor polgármester és dr. Szilveszter Szabolcs tanácsos, ötletgazda sajtótájékoztató keretében számoltak be csütörtökön a városháza tanácstermében.

Megkezdődik a tanítás Kézdivásárhelyen

Az iskola közeledtével Bokor Tibor polgármester összehívta Kézdivásárhely oktatási intézményeinek vezetőit, hogy közösen döntsenek a kézdivásárhelyi tanévkezdés hogyanjáról. A tanintézmények vezetői és a városvezető egyöntetűen amellett érvéltek, hogy az oktatásnak szeptember 14-én meg kell kezdődnie.