Kultúra

Gyerekhang a Vigadóban
Kézdivásárhelyi tehetséges gyerekek mutatkoztak be, gitáron, fuvolán, zongorán adtak elő klasszikus zenei darabokat szerda este a Vigadó Művelődési Házban.

Előadás többség és kisebbség témában
A Kós Károly Akadémia Alapítvány a Kárpát-medence népei történelmi előadássorozat keretén belül november 21-én, pénteken 18 órától a kézdivásárhelyi Református KollégiumbanBárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa tart előadást Többség és kisebbség a huszonegyedik század elején címmel.

Testvérvárosi kapcsolat
Nemrég Kézdivásárhelyen járt dr. Ónodi Izabella, Kiskunfélegyháza város önkormányzatának képviselője, az ottani művelődési és szociális bizottság elnöke. A városunkból származó képviselőnő a két település között testvérvárosi kapcsolat létrehozását szorgalmazza, első lépésben intézményvezetőket keresett meg.

Kádár Tibor festményei a Vigadóban
Számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg tegnap este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti és emeleti kiállítótermében a kolozsvári származású, Veszprémben élő Kádár Tibor tárlata.

Decemberi műsorrend a Vigadóban
A Vigadó Művelődési Házban zajló decemberi programok számtalan kulturális eseményt kínálnak, karácsonyi koncertekkel, színházi előadásokkal és népművészeti vásárral fűszerezve.

Gyerekhangszín koncert a Vigadó Művelődési Házban
November 19-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében fiatal tehetségek koncertjét hallgathatjuk meg. Fellépnek: Fazakas Anna-Róza, Brănduș-Ciceo Bernadette, Fábián Ágnes, Áda Bálint, Kocsis Szeréna, Bartók Rebeka. Műsoron: Vaccai-, Liszt-, Haydn-, Massenet művek.

Kiállítás Kádár Tibor festőművész alkotásaiból
November 18-án, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében nyílik meg legújabb kiállításunk, Kádár Tibor festőművész alkotásaiból. A kiállítást megnyitja Jánó Mihály művészettörténész.

Dr. Kádár Annamária a 4. Vigadó Akadémia meghívottja
Dr. Kádár Annamária Mesepszichológia 2- Boldog gyermek, szabad felnőtt címmel tart előadást november 30-án, vasárnap 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

A nagysikerű Gábor Áron táncdráma a Vigadóban
A Háromszék Táncegyüttes Gábor Áron című táncdrámáját november 26-án, szerdán 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Lészen ágyú! – azaz lészen nemzeti függetlenség, lészen szabadság! Ezen gondolatok, eszmék nemcsak az 1848-49–es forradalom és szabadságharc idején voltak aktuálisak, hanem mai korunkban is azok, hisz a székely önrendelkezés sokat vitatott része a politikai diskurzusnak.

„Petőfi legalább jól néz ki”
Az októberi műsorrend utolsó vendégelőadásának színészei, az udvarhelyi származású Katona László és budapesti kollégái, Kovács Krisztián és Scherer Péter (rendező) kivételes irodalomórára invitálták a Nagy Mózes Gimnázium 16+-os diákjait.

Könyvtárbemutató és olvasást motiváló óra
A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban 2014. november 10-től december 12-ig csoportos könyvtárbemutató órát tartanak az I-XII. osztályos tanulóknak, melynek témája

Éld át a hegymászás örömeit Varga Csabával
A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban 2014. november 13-án, csütörtökön 18 órától Varga Csaba hegymászó a 8051 m magas Karakorum hegy megmászásáról tart ingyenes, vetített-képes előadást.

„Bízom benne, hogy nem fognak izgulni”
November 8-án, szombaton 19 órától tekinthetik meg a kézdivásárhelyiek a Vigadó Művelődési Ház Macskakő diákszínjátszó csoportjának bemutatkozó előadását, A kis herceget. A darabot Antoine de Saint-Exupéry meséje alapján Kolcsár József rendezte. Az előadást november 9-én, vasárnap 19 órától megismétlik.

A kis herceg című mesét mutatja be a Macskakő
A Macskakő diákszínjátszó csoport bemutató előadását november 8-án, szombaton 19 órától tekinthetik meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban A kis herceg címmel. Akik lemaradnak a szombati bemutató előadásról, megtekinthetik azt ismét november 9-én, vasárnap 19 órától. Az előadást Antoine de Saint-Exupéry meséje alapján rendezte Kolcsár József.

A Vigadó novemberi műsorrendje
A Vigadó Művelődési Ház és a Városi Színház műsorai november hónapban. Részletes információk a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában. Nyitva tartás hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig, vagy 1 órával az előadások kezdése előtt. Jegyfoglalás e-mailben és telefonon az office@vigado.ro vagy a 0267 362 002-es telefonszámon.

A magyar szabadság napja
A magyar forradalom kitörésének 58. évfordulóján a kézdivásárhelyi református temetőben a Szoboszlay-kirakatperben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket tegnap kora délután.

Díjazták a Kovászna megyei fiatal vállalkozókat
A Vezető Kovászna Megyei Vállalkozások díjátadó ünnepségén október 17-én, pénteken a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Junior Business Club második alkalommal díjazta azokat a Kovászna megyei fiatal vállalkozókat, akik 2013-ban példaértékű eredményeket értek el vállalkozásuk vezetésével.