Egy nemes lélekkel lettünk szegényebbek

Január 6-án, nyolcvan­éves korában távozott az élők sorából Coos Henneveld, városunk díszpolgára, a Kézdivásárhelyt Támogató Regionális Alapítvány elnöke.

Felhívás – kültéri rendezvények

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala felhívja azon civil szervezetek, kereskedelmi egységek, valamint fizikai személyek figyelmét, akik a 2015-ös év folyamán kültéri rendezvényeket szándékoznak szervezni, hogy tegyenek le kérést a polgármesteri hivatal iktatójába az engedély jóváhagyása érdekében!

Az év első tanácsülése

Négy napirendi pont megtárgyalására ült össze Kézdivásárhely Helyi Tanácsa január 8-án, csütörtökön reggel. A határozattervezetek megvitatása előtt a tanácsosok egy perces néma csenddel adóztak Coos Henneveldnek, Kézdivásárhely díszpolgárának, aki január 6-án hunyt el Maassluisban, a céhes város testvérvárosában.

Elhunyt Kézdivásárhely díszpolgára, Coos Henneveld

2015.január 6-án, nyolcvan éves korában elhunyt Coos Henneveld, a Regiosteunpunt Maassluis Nederland Regionális Alapítvány elnöke, a maassluis-i Mahorokan dzsúdóiskola alapítója, nyugalmazott nemzeti értékű sportoló, Kézdivásárhely díszpolgára.

Osztják az élelmiszercsomagokat

December 30-án kezdték osztani az európai uniós élelmiszercsomagokat, január 5-től pedig ismét igényelhető a támogatás a szociális étkezde Kanta utca 8. szám alatti székhelyén.

Urológus és újszülött-gyógyász Kézdivásárhelyen

Fetés Péter és Kinga fiatal orvos házaspár, akik úgy döntöttek, idéntől a helyi lakosság egészségének szolgálatába állítják tudásukat. Két kisfiukkal tavaly ősszel költöztek haza Kézdivásárhelyre, mindketten a városi kórházban dolgoznak.

Megnyílt a gyógyszertár Nyujtódon

Karácsonyi tombolasorsolással várják az ingyenes és kompenzált recepteket kiváltó vendégeket az újonnan nyílt, nyujtódi gyógyszertárban. A vásárlók „egyet fizet, kettőt kap” akció részesei lesznek.

Kiírták a pályázatokat

Január 12-ig a polgármesteri hivatalban nyújthatják be a civil szervezetek és az oktatási intézmények városi jelentőségű rendezvények támogatására vonatkozó kéréseiket.

Költségvetést is módosítottak

Öt napirendi pontról döntött Kézdivásáhely Helyi Tanácsa, decemberi 16-i soros ülésén. A napirendi pontok között az önkormányzat és a Gosp-Com költségvetésének módosítása is szerepelt, valamint Kovászna Megye Tanácsának ügykezelésére bocsátottak egy területet.

Víz- és szennyvízhálózat kiépítéséről szavaztak

Rendkívüli tanácsülésen döntött Kézdivásárhely Helyi Tanácsa a városhoz tartozó három falu víz- és szennyvízhálózatának kialakításáról. A munkálatot az első Környezetvédelmi és Szektoriális Operatív Program (POSMediu 1.) keretében végeznék el, amelynek határideje 2015 decemberében lejár.

„A fekete zászlókhoz az önkormányzatnak nincs köze”

Nincs megszabva, hány trikolórt kell kitűzni a román nemzeti ünnepen, tavaly is ugyanennyi volt. Bokor Tibor szerint közvetve a feketezászló-ügy miatt büntetik őket. Rosszindulatról tanúskodik a Kovászna Megyei Prefektúra eljárása, mellyel a kiszabható maximális összegre, ötezer lejre büntette Kézdivásárhely önkormányzatát – vélte mai sajtótájékoztatóján Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.

Advent Terézvárosban

December első napjaiban Terézváros vendége volt Derzsi Gyula alpolgármester és kísérete, hogy Hassay Zsófia polgármester felkérésének eleget téve, együtt gyújtsák fel az ünnepi fényeket testvérvárosunkban.

Élelmiszer-támogatás

Az utóbbi hetekben a városban kézhez vehették szelvényeiket azok a hátrányos helyzetű személyek, akik megfelelnek a kritériumoknak, és a közeljövőben megkaphatják az európai uniós alapokból finanszírozott élelmiszercsomagokat.

​Vízelzárás a Stadion utcában​

A sepsiszengyörgyi Gosp Com Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a „Kovászna megye víz- és szennyvízrendszerének korszerűsítése és bővítése” projekt megvalósítása miatt december 11-én, csütörtökön 16 és 24 óra között szünetel az ivóvízszolgáltatás Kézdivásárhelyen, a Stadion utcában, pontosabban a sportcsarnokban, a Petőfi Sándor iskolában és a városi jégpályán. Az esetleges kellemetlenségekért a fogyasztók megértését és türelmét kérik.

Karácsonyi vásár a zöldségpiacon

A kézdivásárhelyi zöldségpiac vezetősége karácsonyi vásárt szervez december 18. és 24. között a piac területén. Nem csak az asztalra valót lehet itt beszerezni, hanem a karácsonyfa alá való, egyedi ajándékok közül lehet válogatni!