Új aszfaltszőnyeg a Torjai úton

Önkormányzati, megyei és kormányzati összefogásnak köszönhetően húsz kilométeres útszakaszon kap új aszfaltszőnyeget a Bálványos felé vezető út.

Hétfőn kezdődik a Bálványos fele vezető út aszfaltozása

Pénteken délután a megyeházán Adriana Nicula, az Országos Autópálya és Országútvállalat brassói regionális igazgatója, István Zoltán, szállításügyi államtitkár, Kovács Ödön megyemenedzser és Tamás Sándor megyei tanácselnök jelenlétében zajlott a munkakezdés előtti utolsó szakmai egyeztetés a Kézdivásárhelyt Bálványossal összekötő útszakasz felújítását illetően.

Szőcs Botond zongorakoncertje a Vigadóban

Szőcs Botond zongora előadásra várja az érdeklődőket október 9-én, csütörtök 18 órától a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében. A zenekedvelők Chopin balladát, fantáziát, szonátát, noktürnöket hallgathatnak előadásában. A fiatal zongorista a sepsiszentgyörgyi „Plugor Sándor” Művészeti Líceumban végezte iskolai tanulmányait, Rápolti Irma tanárnő diákjaként.

Mesélő Háromszék Szántai Lajossal

Október 8-án, szerdán 19 órától a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében várunk minden kedves érdeklődőt a Mesélő Háromszék rendezvénysorozat keretén belül Szántai Lajos magyarságkutató „A magyar népmesék vallomása életről, halálról, csillagokról” című előadására.

Sikeres 24 órás futás

832 személy vett részt a hetedik alkalommal megrendezett 24 órás futáson. A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi önkormányzat sportirodája azzal a céllal szervezte meg a napot, hogy minél többen mozogjanak, sportoljanak, és tegyenek egy kört egészségük érdekében.

Tatarozások a városban

Tatarozzák a Bod Péter Tanítóképző épületének homlokzatát, valamint a református egyház tulajdonát képező, bentlakásként működő városközponti ingatlant. Felépült az új újságosbódé a Dózsa György és Gyár utcák kereszteződésében. A régi épület helyén újabb parkolóhelyeket alakít ki az önkormányzat.

Fát lehet vásárolni

Tűzifát lehet vásárolni Kézdivásárhely önkormányzatától, egy öl ára 416 lej. A kéréseket a készlet erejéig fogadják a titkárságon. Kedvezményes áron azok a kézdivásárhelyi lakosok vásárolhatnak fát, akik 2013-ban nem igényeltek anyagi támogatást az elektromos energia kifizetésére.

Őszi lomtalanítás és újrahasznosítás

Kézdivásárhely önkormányzata és a Gosp-Com Kft., a RoRec Egyesülettel partnerségben újrahasznosítási és lomtalanítási kampányt hirdet, ismételten lehetőséget teremtve a háztartások nagytakarítására, illetve arra, hogy megszabaduljunk az otthonokban fölöslegessé vált tárgyaktól, veszélyes anyagoktól.

Bővül a plébánia

Elkezdték a Boldog Özséb-templom szomszédságában a multifunkcionális közösségi terem (sekrestye) építését. A munkálatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumánál nyert pályázati pénzből, illetve egyházközösségi pénzalapból finanszírozzák. Az új terem október végére készül el.

Az étel tisztessége

Az Incze László Céhtörténeti Múzeum feladatának tekinti Kézdivásárhely polgári értékeinek, szellemi és tárgyi hagyatékának összegyűjtését és bemutatását. A Jó ruhában járni-kelni viselettörténeti, illetve a békebeli otthonokról szóló kiállítás már bejárta egész Székelyföldet.

„Hagyatékok” a Vigadóban

Október 12-én, vasárnap 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg a Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című táncos produkcióját.

A Zene Világnapja Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhelyen második alkalommal ünneplik a Zene Világnapját a Vigadó Művelődési Ház és a Voces ProArt Egyesület közös szervezésében október 1-én, szerdán 18 órai kezdettel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Október 6-án, hétfőn 14 órától az aradi vértanúkra emlékezünk Kézdivásárhelyen is, a Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán. Ahogyan az már több éve lenni szokott, a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös szervezésében tartanak megemlékezést, ahol a két iskola diákjai ünnepi műsorral tisztelegnek az aradi tizenhárom előtt.

Előadóest József Attila verseiből

A Vigadó Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg HOBO (Földes László) előadóestjét József Attila verseiből, Tudod, hogy nincs bocsánat címmel október 10-én, pénteken 19 órától. Az előadás a költő 100. születésnapja alkalmából, a tiszteletére rendezett „József Attila év” (2005) keretében jött létre.

Erdélyi és partiumi református kollégiumok közös tanévnyitója Kézdivásárhelyen

Kilenc erdélyi és partiumi református kollégium tartotta szeptember 21-én közös tanévnyitóját a kézdivásárhelyi református templomban. Igét hirdetett Szegedi László generális direktor, aki a kollégiumok nemzetmegtartó és hiterősítő szerepét emelte ki. Prédikációjában arra is kitért, hogy a kőhalmi diákotthonban 750 gyermeknek volt pótapja, érzi, hogy mi az, ami hiányzik egy ifjú életéből, mi az, amit elfelejtettek ők is, szüleik is.

A ​Kárpát-Medence népei

A történelmi előadássorozat első kézdivásárhelyi előadására 2014. szeptember 26-án, pénteken 18 órai kezdettel, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban kerül sor Kivándorlás a tengerentúlra címmel.