KSE U16: A siker kulcsa a magukba vetett hit

Kiválóan teljesít az idei szezonban a Kézdivásárhelyi SE U16-os korosztályú kosárlabdacsapata, a lányok élen állnak a nagyon erős elődöntős csoportjukban, és arra készülnek, hogy felülmúlják a tavalyi döntőbeli hatodik helyezésüket. A csapat négy ászával, a korosztályos válogatott keretbe is meghívott Voloncs Orsolyával, Bartók Ritával, Csurulya Helgával és Biszak Boglárkával beszélgettünk a sportágról fűződő viszonyukról, élményeikről, terveikről.

Ideiglenesen vonat helyett buszok

Kovászna Megye Tanácsához az elmúlt időszakban több panasz érkezett a Regiotrans vonattársaság Brassó-Bereck járatának megszűnése okozta közlekedési nehézségek miatt. A megyei önkormányzat – bár nem tartozik hatáskörébe – lépéseket tesz az ügyben.

Felújítják a Bethlen Gábor negyedet

A téli pihenő után ismét elkezdődnek a térrendezési és útjavítási munkálatok a városban. A Vasút utcában már javában dolgozik a Conforest Rt., eközben a héten az évek óta igen rossz állapotban levő Bethlen-negyed felújítási tervein dolgoznak az önkormányzat megbízottjai.

Iochom Zsolt a Nemzet Naptárában

A Magyar Országgyűlés tavaly decemberben március 16-át a magyar zászló és címer napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból rendezték meg hétfő este a tizedik, jubileumi Magyar Trikolór Gálát Budapesten, a Stefánia Palotában, ahol több mint harminc ország képviseltette magát.

Felemelő gálaműsor

Hazám, te mindenem! címmel vasárnap este a nemzeti ünnep előtt tisztelgő gálaműsort mutatott be a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház – Lung László Zsolt színész, intézményigazgató rendezésében.

Bagoly Anabella a Zúg Március diákszónokverseny győztese

Az előző évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete által kiírt Zúg Március diákszónokverseny, amelyen a március 15-i központi ünnepség diákszónokát keresik. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum nagytermében tartott megmérettetésre tíz középiskolás jelentkezett.

Gábor Áron ágyúja Kézdivásárhelyen

Új talapzatra kerül a székelyek szimbolikus műkincse, Gábor Áron ágyúja. A történelmi ereklyét március 15-én a kézdivásárhelyi Vigadóban állítják ki, immár az új ágyútalpon. A jelenlegi ágyútalp nem felel meg az 1848-as szabadságharc során használt modelleknek, ráadásul 50 évvel ezelőtt készítették.

Elkezdődtek a Vasút utca munkálatai

Március 9-étől, az időjárási viszonyok által megengedett ütemben, elkezdődtek a Vasút utca javítási munkálatai. A lebonyolító a 2014 őszén vesenytárgyalást nyert Conforest Rt., a munkálatok kivitelezési ideje 24 hónap. A terv szerint a Vasút utca Molnár Józsiás utcáig terjedő szakaszára még ebben az évben új burkolat kerül.

Hogyan hozzunk létre lakótársulást?

Megpróbáljuk összefoglalni, milyen szabályok szerint lehet egy ilyen közösségi kezdeményezést hivatalosítani. Első lépésként létre kell, hogy jöjjön a társulási egyezmény (acord de asociere), ami tartalmazza a lakástulajdonosok nevét és aláírását, az ingatlan címét és a lakrészek megosztását.

Március 15. emlékére

Kézdivásárhely önkormányzata idén is többnapos programsorozattal készül az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünneplésére. A programsorozat a Zúg Március szónokversennyel veszi kezdetét, és vasárnap este gálaműsorral zárul.

Kemény munka a siker kulcsa

Pár hete a spanyol David Madrid Sanchez spanyol sikeredző segíti a Kézdivásárhelyi SE futsalcsapatának felkészülését. A szakember korábban Győrben nyert bajnoki címet, ezt megelőzően pedig a Caja Segovia edzőjeként a spanyol bajnokság negyedik helyére vezényelte csapatát. A mester március 10-ig edzi a kék-fehéreket, lapunknak adott interjújában elmondta, elsősorban a kemény munkában hisz.

Nőnapi Hangszín

Március 8-án, vasárnap 17 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a sepsiszentgyörgyi Voces ProArt Kulturális Egyesület a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében szervezi meg a Nőnapi Hangszín című rendezvényt.

A Vigadó márciusi műsorrendje

Tartalmas hónappal várja a tavaszt a Vigadó Múvelődési Ház. Bár ilyenkor már a természet csalogatja ki a nézőket, bőven lesz program, amire érdemes bemenni a Vigadóba.