Nagy érdeklődés övezte a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) hétvégén szervezett farsangi estjét. A For You Clubban megtartott rendezvény elérte célját: a fiatalok aktívan bekapcsolódtak a hagyományteremő szándékkal elindított esemény első kiadásába, ahol sok érdekesség várta a résztvevőket.

 

Az eseményen számos ötletes figurának öltözött fiatal vett részt, ahol az egyéni és csoportos maskarák viselői különféle nyereményekben részesültek a látványos bemutatkozást követően. A Dj. Andriss által biztosított jó hangulatú rendezvény érdekes színfoltját képezte a helyszínen berendezett fotóstúdió, ahol Máthé Zoltán örökítette meg a Vigadó Művelődési Ház által felkínált jelmezekbe öltözött résztvevőket.

 

Igazi farsangi hangulat uralkodott, mely azt bizonyítja, van igény az ilyen jellegű eseményekre Kézdivásárhelyen. A KVISZ-nek továbbra is kitűzött célja, hogy tematikus rendezvényeivel megszólítsa a helyi fiatalokat, és baráti közösségbe hívja mindazokat, akik nyitottak a hasznos időtöltésre, szórakozásra, a közvetlen emberi kapcsolatok építésére, közösségünk hagyományainak és kultúrájának ápolására.

 

Deák Mária

 

 


2014. április 8.