A kézdivásárhelyi székhelyű KreaKids Stúdióban lázasan készülnek a harmadik születésnapi ünnepségükre, többek közt divatbemutató, designkiállítás, animációs filmek és meglepetés vendégek is szerepelnek a látványosnak ígérkező programban.

 

Szombaton 18 órától a Vigadóban adnak számot a kreakidek az elmúlt év tevékenységeiről, alkotásairól. Máthé Réka és Erőss Sándor stúdióvezetők szerint igencsak tartalmas időszakot tudhatnak maguk mögött.

 

– Ezúttal is a nagyobb diákok állítják össze a programot, belefoglalva mindent, ami a tavalyi évforduló óta történt velünk. Már a próbákon látszik, hogy nagyon komolyan veszik a feladatot, ők választják ki a zenét, együtt készítik a koreográfiát – mesélik. A műsort ezúttal a sepsiszentgyörgyi Gyerekek Palotájának One Beat tánccsoportja, illetve Imre Juli fellépése színesítik, de megtekinthető lesz a Bod Péter Tanítóképző diákjainak könyvkiállítása is. Az est során megmutatják magukat a magániskola diákjai, a négyévestől a 18-19 évesekig, a modellekkel kiegészülve közel százan lépnek színpadra.

 

Máthé Réka és Erőss Sándor úgy vélik, az elmúlt három év legnagyobb megvalósításai: a növendékek hisznek bennük, ezért visszajárnak hozzájuk, és a támogatók kitartanak mellettük.

 

Bartha Zsófia

 


2014. április 7.