Az Incze László Céhtörténeti Múzeum tervei

 

A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatójával, Dimény Attilával beszélgettünk tavalyi megvalósításaikról és idei terveikről. Mint kiderült, a múzeumigazgató legnagyobb álma, hogy a szűkös teret nagyobbra cseréljék, ennek érdekében az egykori katonanevelde épületére már belakhatási tervet is készített, de idén még nem fog a múzeum odaköltözni.

 

A múzeum tavaly nyolc időszakos képzőművészeti kiállítást szervezett, melyek sorát a március 15-i ünnepi tárlat nyitotta, majd Koszta Ervin festőművész, a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatos diákjai, Bartos Jenő (Szakrális terek), az Incitato művésztábor, Incze István (Udvarterek), a Vetró család, valamint Deák M. Ria és Deák Barna grafikusok kiállítása következett. Ezen kívül helyet biztosított egy szakmai kiállításnak is, a Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly világa 1912 című tárlatát hozta Kézdivásárhelyre. Saját szakmai kiállításaik (a helyi geológusokkal közösen tető alá hozott Évmilliók üzenete – kövületek, kőzetek és ásványok Székelyföldön, valamint a Békebeli otthonok, polgári lakáskultúra Székelyföldön a 19–20. század fordulóján) több székelyföldi városban megtekinthető volt.

 

Öt alkalommal tartottak könyvbemutatót, és tavaly is folytatódott a múzeumi háttérmunka: a gyűjtemények karbantartása, konzerválása, raktárak rendezése. 2013-ban a múzeum anyaga is gyarapodott, jelenleg 3253 tárgyat tartanak nyilván, amelyből 38 darab tavalyi szerzemény. Gyarapodott a képzőművészeti képtáranyag is 3 festménnyel, jelenleg 516 alkotást tartanak nyilván.

 

A tavalyi év során közel tízezer látogató volt a múzeumban, melynek közel fele helybéli. A máshonnan érkezők közül legtöbben magyarországiak, de egyre gyakrabban román átutazó turisták is megállnak, és megpihennek a városban egy múzeumlátogatás erejéig. Az állandó tárlatok közül a legtöbben a babakiállítást keresik továbbra is.

 

Tavaly az épület homlokzatát tatarozták, idén pedig az udvar és az épület belső homlokzatának felújítását tervezik, emellett a mosdó felújítására is elkészült a dokumentáció. Tervben van az állandó kiállítások felfrissítése is. Kiállítótér hiányában pár értékes gyűjtemény idén is raktáron marad, például a tűzoltómúzeum, egy polgári viseletgyűjtemény, a Turóczy-nyomda és teljes eszköztára, a szocialista ipar emlékanyaga, eszközei.

 

Az idei tervek között szerepel a népviseleti ruhákba öltöztetett babagyűjtemény bemutatása más erdélyi városokban, és ehhez a meglévő kiállítást sem kell megbontani, mert raktáron is több mint száz darab baba, illetve viselet van. Idénre nyolc tárlatot terveznek, az első már decemberben megnyílt, Deák M. Ria és Deák Barna grafikusok közös kiállítása. Ezt követően Jankovics Marcell grafikusművész Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum című művéhez készült illusztrációi (február), A Kovászna és Brassó megyei képzőművészek 25. ünnepi tárlata március 15. tiszteletére (március), a Székely Nemzeti Múzeum Erdélyi csipkék című vándorkiállítása (április), a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatos diákjainak évzárója (május), Egri András és Anastasia Dovidovskina tűzzománc-kiállítása (június), az Incitato művésztábor záró tárlata (július), Kézdivásárhelyi polgári étkezési szokások a 19. század vége és a 20. század első fele között (augusztus) című kiállítás van betervezve.

 

Forrás: Székely Hírmondó, Orosz Anna

 

 


2014. április 7.