Tizenkét résztvevővel zajlott március 12-én, szerdán a Gábor Áron emlékév tiszteletére szervezett szavalóverseny, amelyet V-VIII. osztályos diákok számára írt ki Kézdivásárhely Önkormányzata és a Vigadó Művelődási Ház. Az iskolások kiválóan teljesítettek, ezért minden bizonnyal jövőre is folytatódik a verseny. A szavalóverseny első díjasa március 15-én, a központi rendezvényen is elmondhatja szavalatát.

 

A szavalóverseny témája a forradalom és Gábor Áron volt. A zsűri tagjai Nagy-Babos Tamás magyartanár, Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója, színész és Ménessy Kinga, kommunikációs szakember voltak, akik Bagoly Anabella, VIII. osztályos diáknak adták az első díjat. A második díjas Dimény Áron, hetedikes diák lett, harmadik helyezést ért el Forró Kinga, nyolcadikos tanuló. Két dicséretet is kiosztottak az ítészek, ezeket Len Balázs, ötödikes nebuló és Szabó Hedda, hetedikes diáklány kapták, akik ezzel együtt díjmentes belépést is nyertek a Vigadó összes programjára.

 


2014. április 8.