Március 11-én, kedden délután az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezete tizedik alkalommal szervezte meg a középiskolások számára kiírt „Zúg Március” szónokversenyt. A megmérettetésre tizenkilenc diák nevezett be. A Gábor Áron-emlékév programsorozatába bekapcsolódó rendezvénynek az Incze László Céhtörténeti Múzeum adott otthont.

 

„Az a tapasztalatom, hogy a szónokverseny egy-egy diáknak tág lehetőséget nyújt sokféle területen, mint például a szép beszéd, fogalmazás, gesztusnyelv, a kiállás. Nem feltétlenül kell szónoknak lennie vagy irodalmárnak, viszont minden egyes területen emberi tartás, beszéd és kommunikáció szempontjából nagyon fontosnak tartom a szónoklatot. Nem beszélve arról, hogy a „Zúg Március” szónokversenyhez a nemzeti érzést is meg kell valamilyen módon szólaltatni és bízom abban, a legtöbb diák, akik az elmúlt tíz évben az elsők között végeztek, jeleskedtek ezen a területen” – mondta el Nagy Tamás magyartanár, a szónokverseny szervezője. Idén követelmény volt, hogy Gábor Áron emléke, példája, a szabadságharcban betöltött szerepe valamilyen módon helyet kapjon az ünnepi beszédekben.

 

Az idei „Zúg Március” szónokverseny győztese ifj. Budai István, a Nagy Mózes Elméleti Líceum kilencedik osztályos tanulója lett, így ő lesz március 15-én a Gábor Áron téren megszervezett ünnepség diákszónoka.

 

Az ünnepi beszédek versenyének második díjazottja is a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja, a kilencedikes Molnár Balázs, ő a Háromszék Táncegyüttes táncjátéka előtt köszöntheti a Gábor Áron-emlékév hivatalos megnyitójának közönségét. A verseny III. díjazottja Tamás Anna, a kilencedik osztályos „kantás” diák a testvérvárosok képviselőinek tiszteletére szervezett ünnepi fogadáson mondhatja el beszédét. Bartók Botond, a Református Kollégium XI. osztályos tanulója dicséretben részesült.

 

Az ünnepi rendezvények sorába illeszkedik bele szerdán, március 12-én délután az V-VIII. osztályos tanulók számára szervezett szavalóverseny is, amelyet a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében tartanak.

 

Kertész Tibor

 


2014. április 8.