Újra felvonják a székely zászlókat Kézdivásárhelyen

Újra lobogni fog két hatalmas székely zászló Kézdivásárhelyen, ezúttal a régi katonanevelde épülete elé, a Hősök emlékműve két oldalára húzzuk fel a székely lobogókat – jelentette be sajtótájékoztató keretében Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön, kézdiszéki parlamenti képviselő, amelyre a céhes városba várják Semjén Zsoltot, Magyarország miniszterelnök-helyettesét is.

Gyakornokokat keres az Őszi Sokadalom

A polgármesteri hivatal kommunikációs irodája gyakornokokat fogad augusztusra, illetve az Őszi Sokadalom szervezési és lebonyolítási idejére. Érdeklődni a 0745.166.358-as telefonszámon lehet, naponta 8 és 16 óra között.

Cserszegtomaji vendégek

A magyaroszági Cserszegtomaj hivatalos küldöttsége tett látogatást pénteken a helyi önkormányzatnál. A cél a sportélet fellendítését szolgáló kapcsolatteremtés volt, melyet Márk Katalin egykori kézdivásárhelyi lakos kezdeményezett.

Sportpályázatok elbírálása

Kézdivásárhely önkormányzata elbírálta a második fél­évre benyújtott sportpályázatokat. Összesen 72 ezer lejt osztanak szét a különböző sportegyesületek között. A legnagyobb összegű támogatást, 25-25 ezer lejt a KSE felnőtt labdarúgócsapata, valamint teremfoci-csapata kapta, a megyei IV. ligában, illetve az országos I. ligában való szereplésért.

Augusztusban újabb vasúti átkelőt javítanak

Augusztusban folytatódik a vasúti ákelők technikai feljavítása Kézdivásárhelyen: miután július elején a Szentkatolna fele vezető úton levő átkelőt már átadták, augusztusban a 11-es nemzeti utat érintő, oroszfalvi átjáró rendbehozása következik.

Buszjárat a Vágtára

Július 19-én és 20-án buszjáratokat indít a RO-D Transport a Székely Vágtára. A buszok 10-től óránként indulnak a Millennium parktól, az utolsó 23 órakor tér vissza az Óriáspince-tetőről. A vállalat csak akkor indítja el a buszt, ha az megtelik utasokkal. Az út oda 6 lejbe kerül, oda-vissza pedig 10 lejt kell fizetni a jegyért.

Fogászat is nyílik Nyujtódon

A nyujtódi embereknek egyre kevesebbet kell Kézdivásárhelyre járniuk, legalábbis egészségügyi problémák miatt. Pár hónapja háziorvos jár a faluba, a közeljövőben pedig fogorvosuk és patikájuk is lesz.

Biciklitúra a Nemere Útján

Július 27-én a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján, a következő útvonalon: Kézdivásárhely – Szentkatolna – Gelence – Haraly – Zabola – Székelytamásfalva – Szörcse – Petőfalva – Imecsfalva – Szentkatolna. Találkozó reggel 9 órakor a Sinkovits stadion előtt, hazatérés a délutáni órákban.

Nemzetközi torna Kézdin

Nagyszabású asztalitenisz-bajnokságra és találkozóra készül Dobolyi Aladár edző. A július 19-én, szombaton a Nagy Mózes Elméleti Líceumban tartandó eseményre mintegy hatvan sportolót várnak a szervezők.

Szombaton lezárják a Gábor Áron teret

Annak okán, hogy július 12-én, szombaton a hagyományos termékvásár és a XV. Free Frog’s Riders Motorostalálkozó résztvevőinek felvonulása egybe esik, a szervezők úgy döntöttek, hogy szombat reggeltől délután 14 óráig lezárják a Gábor Áron teret.

Járda és parkoló épül

Járdákat, parkolókat építenek, és zöldövezeteket alakítanak ki a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának munkatársai. Az egyik legnagyobb munkálat a Torjai úton zajlik.

Elkészült az átjáró

Hétfőre ígérték, de objektív okok miatt tegnap adták át Kézdivásárhelyen a Szentkatolna felé vezető, megjavított vasúti átkelőt.

Minden stílust kiszolgál az idei Őszi Sokadalom

„Az előző évekhez hasonlóan, augusztus utolsó hétvégéjén, azaz 28. és 31. között kerül sor az Őszi Sokadalom 2014-es kiadására, mely alkalommal ismét az értékszüretre, azaz a kirakóvásárra és a színvonalas programkínálatra fektetjük a hangsúlyt”

Tornagyőztes Kézdivásárhely

Ismét hozta megszokott formáját Kézdivásárhely „öregfiúcsapata”, amely tarolt Csíkszeredában, a minifoci Székely Városok Kupáján. A torna résztvevőit két csoportba osztották, egyik oldalon Csíkszereda, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy, a másik oldalon Barót, Székelyudvarhely és Kovászna csatázott.

Teljesítette a kitűzött célt, feljutott a KSE

A sikeresen megvívott osztályozó eredményeként ősztől a IV. ligában bizonyíthat a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata, így pár évnyi kihagyás után ismét lesz képviselője a céhes városnak a megyei élvonalban. A múlt szerdai tétmérkőzésen három, hosszabbításban született góllal múlták felül a szintén fiatal kovásznai gárdát.

Zajlik a szentkatolnai átkelő javítása

Nemrég István Zoltán, a szállításügyi minisztérium államtitkára munkalátogatásra hívta a Román Vasúti Társaság (CFR) központi vezetőségét, majd a brassói regionális központ igazgatóját is Kézdivásárhelyre. Az államtitkár a kézdivásárhelyi vasúti átkelők javítására hívta fel az illetékesek figyelmét.