Művelődési központtá alakult át, így ezután kettős szerepet tölt be a kézdivásárhelyi Vigadó: a kulturális intézmény teljes átszervezésen esett át, ennek következményeként került közigazgatása alá az Udvartér Színház. Korábban a Városi Színházat, majd Udvartér Teátrumot a Vigadó Kulturális Alapítvány működtette.

 

Az átszervezés egy jól felépített és újragondolt évadot is eredményez a céhes város kulturális életében – erről számoltak be sajtótájékoztató keretében Bokor Tibor polgármester, valamint Lung László Zsolt, a Vigadó Művelődési Központ igazgatója. Az elöljáró mondandója elején leszögezte: sosem állt szándékában megszüntetni Kézdivásárhelyen a színházat, de meggyőződése, hogy újra kellett gondolni annak működését, a mostani helyzet pedig több mint bíztató. „Bő fél esztendeje kezdtük el keresni a jogi formákat arra, hogy stabil működést tudjuk biztosítani a Vigadó Művelődési Háznak, úgy, hogy az Udvartér Teátrum is fennmaradhasson, és a két intézmény tudjon együtt működni. Június elsején zárult ennek a folyamata, a Vigadó levált az önkormányzatról, amely korábban mintegy kulturális alirodája volt, most jogilag önálló intézmény lett. Hangsúlyozom, nem „elhagytuk” a Vigadót, továbbra is anyagilag támogatjuk, de így tudtuk elérni, hogy az Udvartér Színház annak alintézményeként működhessen” – fejtette ki a polgármester. Az újonnan megalakult intézmény tervében 27 állás szerepel, ebből a 2023/2024-es évadban 18-at töltöttek be, de a gazdasági helyzet függvényében arra törekednek majd, hogy tudják növelni az alkalmazottak számát. „Meggyőződésem, hogy Kézdivásárhely megérdemel egy színvonalas művelődési intézményt, megérdemli a minőségi kultúrát és színházat, és – a pletykák ellenére – soha nem voltunk abban a helyzetben, hogy be akarjunk zárni kulturális intézményeket. Igen, a gazdasági helyzet az egész országban bonyolult, de bízom abban, hogy nem lesz olyan kormányhatározat, amely az elképzeléseinket megakadályozza. Hiszen kultúra nélkül nagyon szegény város leszünk” – summázott Bokor.

 

Lung László Zsolt, a Vigadó Művelődési Központ igazgatója szerint a Vigadó közintézményesítése fontos lépés volt, ez segítheti a stabilitást. A Vigadó Művelődési Központ két művészeti profiljának – a Vigadó és a színház – 18-as létszámú személyzetéből négy állást foglalnak el a színészek, a további munkatársak szervezési, alkotói, adminisztrációs, valamint működtetési feladatokat látnak el. Kiemelte, hogy az átszervezés nagy része inkább a színházat érintette, ezért is szeretne erről beszélni bővebben. Az igazgató a továbbiakban bemutatta az Udvartér Színház új arculatát, a 15 produkcióból álló évadtervet, valamint ennek közreműködőit és alkotóit, emellett bejelentette, hogy évadzáróként nyári színházi fesztivált tervez, amelyet 2024. június 22. és 26. között, a megújuló kaszárnya épületében valósítana meg, mintegy felvezetőjeként a Sokadalom városünnepnek.

 

A bérlethirdető kampány hamarosan elindul, a bérletek megvásárolhatóak lesznek, emellett ezután online jegyértékesítésre is lesz lehetőség, ezt a bilete.ro felülete biztosítja számukra. Lung László Zsolt bemutatta a bérletrendszert, valamint a négy alkalmazott színészt: Gecse Noémi és Kiss László színművészek, valamint Elek Ágota és Mihály János mesteris színészhallgatók erősítik az Udvartér Színházat, hozzájuk csatlakoznak a meghívott művészek, hiszen a repertoárszínház, amelyet megálmodtak, teljes létszámú társulatot követel.

 

Az Udvartér Színház nem csak a Vigadó falai között képzeli el magát, előadásaikkal ezután megcélozzák azon községi kultúrotthonokat is, amelyek megfelelő körülményeket kínálnak egy produkció befogadására.

 

Szeptember 4-étől kezdődően workshoppal, valamint az első előadás olvasópróbáival elindult az új kulturális évad Kézdivásárhelyen, és a következőket kínálja:

 

UDVARTÉR SZÍNHÁZ ÉVAD 2023/2024 BÉRLETRENDSZER

 

Felnőttbérlet – Kézdivásárhely

Gyerekbérlet – Kézdivásárhely

Felnőttbérlet – Brassó

Felnőttbérlet – Kovászna

 

UDVARTÉR SZÍNHÁZ ÉVAD 2023/2024

 

1. UDVARTÉR SZÍNHÁZ

MOLNÁR FERENC: A TESTŐR – vígjáték

Rendező: Kányádi Szilárd

PRÓBAKEZDÉS: SZEPTEMBER 4. / BEMUTATÓ: OKTÓBER 13.

 

2. SZÉKELYUDVARHELYI TOMCSA SÁNDOR SZÍNHÁZ

ULRICH HUB: NYOLCKOR A BÁRKÁN – mesejáték

Rendező: Márkó Eszter

BEMUTATÓ: OKTÓBER 26.

 

3. YORICK STÚDIÓ/MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ TOMPA MIKLÓS TÁRSULATA

BÓDI ATTILA: LÁZADNI VELETEK AKARTAM – kortárs dramaturgia

Rendező: Sebestyén Aba

BEMUTATÓ: NOVEMBER 17.

 

4. CSÍKI JÁTÉKSZÍN

KAI HENSEL: KLAMM HÁBORÚJA – monodráma

Rendező: Barabás Árpád

BEMUTATÓ: NOVEMBER

 

5. UDVARTÉR SZÍNHÁZ

SZÜLETNIE KELL VALAKINEK – zenés invokáció

Rendező: Lung László Zsolt

PRÓBAKEZDÉS: NOVEMBER 6. / BEMUTATÓ: DECEMBER 3.

 

6. CSÍKI JÁTÉKSZÍN

HÁY JÁNOS: A HALOTTEMBER – monodráma

Rendező: Kányádi Szilárd

BEMUTATÓ: DECEMBER

 

7. UDVARTÉR SZÍNHÁZ / MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM

IVAN VIRIPAJEV: RÉSZEGEK

Rendező: Harsányi Zsolt

PRÓBÁK: NOVEMBER/DECEMBER, BEMUTATÓ: JANUÁR/FEBRUÁR

 

8. SZÉKELYUDVARHELYI TOMCSA SÁNDOR SZÍNHÁZ / UDVARTÉR SZÍNHÁZ

GEORGES FEYDEAU: ZSÁKBAMACSKA – komédia

Rendező: Barabás Árpád

PRÓBAKEZDÉS: NOVEMBER 13. / BEMUTATÓ: DECEMBER 30.

 

9. UDVARTÉR SZÍNHÁZ / ARADI KAMARASZÍNHÁZ

RAYMOND COUSSE: GYEREKESSÉGEK

Rendező: Tapasztó Ernő

BEMUTATÓ: FEBRUÁR/MÁRCIUS

 

10. UDVARTÉR SZÍNHÁZ

BERECZ BOGLÁRKA: AZ ELTÉVEDT PAPÍRREPÜLŐ – zenés mesejáték

Rendező: Berecz Boglárka

PRÓBAKEZDÉS: NOVEMBER 13. / BEMUTATÓ: DECEMBER 30.

 

11. UDVARTÉR SZÍNHÁZ

PATRICK HAMILTON: GÁZLÁNG

Rendező: Rusznyák Gábor

PRÓBAKEZDÉS: MÁRCIUS / BEMUTATÓ: ÁPRILIS 19. / ÁPRILIS 26.

 

12. CSÍKI JÁTÉKSZÍN

DÁLNOKY RÉKA ÉS A CSAPAT: KILENCVENEGY

Rendező: Bartalis Gabriella

BEMUTATÓ: FEBRUÁR/MÁRCIUS

 

13. SZATMÁRNÉMETI ÉSZAKI SZÍNHÁZ – Harag György Társulat

VAJDA KATALIN: ANCONAI SZERELMESEK – zenés komédia

Rendező: Lendvai Zoltán

BEMUTATÓ: MÁRCIUS

 

14. MAROSVÁSÁRHELYI ARIEL IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKSZÍNHÁZ

A CSIZMÁS KANDÚR – zenés mesejáték

Rendező: Sramó Gábor

BEMUTATÓ: MÁRCIUS

 

15. UDVARTÉR SZÍNHÁZ

ALFRED JERRY: ÜBÜ KIRÁLY

Rendező: Tapasztó Ernő

BEMUTATÓ: MÁJUS

 

 

UDVARTÉR SZÍNHÁZ ÉVAD 2023/2024 ÁRAK

 

Mecénás bérlet (5 előadás) – 350 lej

Mecénás bérlet (4 előadás) – 300 lej

Felnőtt bérlet (5 előadás) – 110 lej

Felnőtt bérlet (4 előadás) – 100 lej

Diákoknak (4 előadás) – 60 lej

Nyugdíjasoknak (4 előadás) – 60 lej

Mesebérlet 6–12 éveseknek (4 előadás) – 35 lej

Mesebérlet 6–12 éveseknek (3 előadás) – 30 lej

 

 


2023. szeptember 8.