X Balloon Fest 2023 * program
Második alkalommal, szeptember 15–17. között újra X Balloon Fest a kézdivásárhelyi Fortyogófürdőn. A rendhagyó és látványos fesztivál idei kiadására 12 hőlégballonnal várják a repülni és szórakozni vágyókat, a megye és ország határain kívülről is.
„Megyénk turisztikai és természeti látványosságait, egy réspiaci szolgáltatás – a hőlégballonozás – által is megmutatjuk a rendezvényre látogatóknak. Különleges és egyedi élményben lehet része a repülést választóknak, gazdag programkínálat teszi színessé vendégeink rendezvényünkön töltött idejét” – mondta Deák Gyöngyvér, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója.
Dr. Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere rámutatott, hogy a hőlégballon fesztivál egy újabb színfolt Kézdivásárhely rendezvény palettáján, amelyet Kézdivásárhely Önkormányzata idén is támogatott. „Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy turisztikai erőtér városunknak a rendezvény, ugyanakkor nem mindennapi látvány az idelátogatóknak. Az idei fesztivál esetében törekedtünk a gyerek- és családbarát programokra, hiszen a fesztivál hetén kezdődik a tanítás, így jó lehetőség, hogy a gyerekek és a családok együtt töltsék a hétvégét” – tette hozzá az alpolgármester.
A hőlégballonok lebilincselő látványa és az életre szóló élmények mellett számtalan színes programmal készülnek a szervezők: szakmai előadások, gyermekfoglalkozások, hőlégballonos függeszkedés, tábortűz, termék és kézműves vásár, paramotoros repülés, népzene, valamint az egész napos hangulatról több lemezlovas gondoskodik.
Hőlégballonos repülésre a reggeli órákban, illetve este van lehetőség, amennyiben az időjárási feltételek is lehetővé teszik azt. “Felemelő érzés a napot a magasban kezdeni, és csodálni a természet nyújtotta gyönyörűségeket. Összesen 12 hőlégballon várja az érdeklődőket, távirányítós ballon, helyi és magyarországi ballon csapatokkal színesítve” – mondta Kovács Gyula, az X Balloon Transylvania tulajdonosa.
Belépőket a fesztiválra a helyszínen, a repülésre pedig elővételben a www.xballoon.ro oldalon lehet beszerezni. Az esemény programja elérhető a www.facebook.com/xballoontransylvania vagy a www.xballoon.ro oldal alatt.
A rendezvény szervezője az X Balloon Transylvania, partnere a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Kovászna Megye Tanácsa, Kézdivásárhely Önkormányzata.
A rendezvény támogatói: SKATKART S.R.L, AXIL S.R.L-SCHOCK, JULIUS MEINL S.R.L, PERLA COVASNEI S.R.L, SECUIANA S.A, NEXXON S.R.L, SEPSI VALUE CENTER, SPORT VILÁG S.R.L, GERCOMP
(sajtóközlemény)
Részletes program
SZEPTEMBER 15., PÉNTEK
7:00 HŐLÉGBALLONOS REPÜLÉS
10:00–17:00 HODOR ANDREA│ÉGETHETŐ GYURMAFIGURÁK KÉSZÍTÉSE
10:00–14:00 MÉZESMŰHELY│SZÁNTÓ JÓZSEF, mézeskalács díszítés
10:30 ZÜMMÖGŐ│ISMERKEDÉS A MÉHEK ÉS A MÉHÉSZET VILÁGÁVAL!
TAMÁS MÁRIA, interaktív bemutató
Helyszín: előadósátor
11:00–13:30 ZÖLD NAP EGYESÜLET │LASSÚSÁGI KERÉKPÁROS ÜGYESSÉGI VERSENY
Helyszín: fortyogófürdői piknik
11:00 LÁTVÁNYKONYHA
10:00–17:00 PRO PECTUS EGYESÜLET│ÜGYESSÉGI JÁTÉKOK
13:00–14:00 RÓZSASZÍNHÁZ│A HÁROM KECSKEGIDA ÉS A FARKAS
Helyszín: előadósátor
13:00 SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM│INTERAKTÍV KÍSÉRLETEK GYEREKEKNEK
14:00–15:00 MÉZKÓSTOLÓ│ HELYI TERMELŐK ÉS TERMÉKEIK
16:00 MESESAROK │MESÉL BENKŐ ÉVA
16:00–17:30 CSEREI GYÖNGYVÉR│ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ AZ EL CAMINORÓL
Moderátor: Melkuhn Andrea Gizella, El Caminós zarándok; helyszín: előadósátor
18:00 NÉPTÁNCMŰHELY│KÖZREMŰKÖDIK: BENKŐ ÉVA, ZENÉL A FINOM BAND
Helyszín: előadósátor
19:00 HŐLÉGBALLONOS REPÜLÉS ÉS FÜGGESZKEDÉS
20:00 TÁBORTŰZ ÉS PILLECUKOR SÜTÉS
SZEPTEMBER 16., SZOMBAT
7:00 HŐLÉGBALLONOS REPÜLÉS
11:00 LÁTVÁNYKONYHA
11:00–17:00 HANGULATFELELŐS BRNY
11:00–19:00 BUGRI NÉPI FAJÁTÉKOK
12:00–18:00 ZÖLD NAP EGYESÜLET │PÖRÖG A CSALÁD! (családi vetélkedő)
12:00–18:00 HODOR ANDREA│ÉGETHETŐ GYURMAFIGURÁK KÉSZÍTÉSE
12:00–13:30 KOZMA ORSI │GYERKŐCOLIMPIA
13:00 – TEXTILMŰHELY │KREAKIDS STÚDIÓ
14:00–15:00 SPORT KISOKOS │ISMERD MEG A CROSSFITET – FERENCZ TAMÁS ÉS KOZMA ORSI EDZŐKKEL
Moderátor: Daczó Hodor Barna; helyszín: előadósátor
15:00–16:30 SPORTPERCEK│CHALLENGE, AVAGY LÉGY TE AZ X BALLOON FEST LEGFITTEBB EMBERE
Helyszín: előadósátor előtti tér
15:00–17:00 MÉZESMŰHELY│SZÁNTÓ JÓZSEF, mézeskalács díszítés
15:00 MÉZKÓSTOLÓ│ HELYI TERMELŐK ÉS TERMÉKEIK
17:00 TEKERGŐK KISEGYÜTTES│GYEREKKONCERT
Helyszín: előadósátor
16:00 JÓGA-MÓKA│SZABADTÉRI JÓGA – DÉNES BORÓKÁVAL / kezdő csoport
17:00 JÓGA-MÓKA│SZABADTÉRI JÓGA – DÉNES BORÓKÁVAL / haladó csoport
Helyszín: fortyogófürdői piknik
18:00 KÉZMŰVES SÖRKÓSTOLÓ│GADO BEER, MUSTAȚĂ, LUCRETIA SCHOONER
19:00 HŐLÉGBALLONOS REPÜLÉS ÉS FÜGGESZKEDÉS
19:30 BOR- ÉS SAJTKÓSTOLÓ │CRICOVA BOROK ÉS PUTNOKY-CSICSÓ SAJTOK
20:30 SZABADTÉRI MOZI │TOP GUN: MAVERICK (2022)
17:00–23:00 – HANGULATFELELŐS Dj Fery B
SZEPTEMBER 17., VASÁRNAP
7:00 HŐLÉGBALLONOS REPÜLÉS
11:00 LÁTVÁNYKONYHA
11:00–17:00 HANGULATFELELŐS SOUND NOISE
11:00–17:00 ZÖLD NAP EGYESÜLET │PÖRÖG A CSALÁD! (családi vetélkedő)
12:00 TEXTILMŰHELY │KREAKIDS STÚDIÓ
13:00–15:00 MÉZESMŰHELY│SZÁNTÓ JÓZSEF, mézeskalács díszítés
11:00–18:00 FELSŐHÁROMSZÉKI KÉZMŰVES EGYESÜLET │AGYAGOZÁS, BÚTORFESTÉS, KARKÖTŐ FONÁS
14:00 MÉZKÓSTOLÓ│HELYI TERMELŐK ÉS TERMÉKEIK
16:00 DIVATBEMUTATÓ │KREAKIDS STÚDIÓ
17:00 HŐLÉGBALLON TÉMÁJÚ FOTÓPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE
18:00 EREDMÉNYHIRDETÉS – ZÖLD NAP EGYESÜLET │PÖRÖG A CSALÁD!
19:00 HŐLÉGBALLONOS REPÜLÉS ÉS FÜGGESZKEDÉS
17:00–23:00 HANGULATFELEŐS DJ SZABI
ÁLLANDÓ PROGRAMOK
UTV TÚRA
ELEKTROMOS BICIKLIK KIPRÓBÁLÁSA
ÓRIÁSSZÍNEZŐ
VIDÁMPARK
TERMÉK- ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR
GASZTRONÓMIAI ÍNYENCSÉGEK
FOTÓSAROK
LOVAGOLTATÁS (szeptember 16–17.)
FOTÓPÁLYÁZAT
HŐLÉGBALLON EXPRESSZ – VONATOZÁS (szeptember 15., péntek, 15:00–19:00 * szeptember 16., szombat, 11:00–19:00, szeptember 17., vasárnap, 11:00–17:00)
Indulás: Gábor Áron tér, Érkezés: Fortyogófürdő
ARCFESTÉS
PARAMOTOROS REPÜLÉS
HŐLÉGBALONOS REPÜLÉSHEZ JEGYEK A www.xballoon.ro OLDALON VÁSÁROLHATÓAK!
HŐLÉGBALLONOS FÜGGESZKEDÉSRE A HELYSZÍNEN LEHET JEGYET VÁSÁROLNI!
2023. szeptember 8.