EGY KIS HOKITÖRTÉNELEM

 

A jégkorong meghonosítása Kézdivásárhelyen Györfi Gyula jogász nevéhez kapcsolódik. Ő alapította meg a város első csapatát 1954-ben, amely akkor egy évig az A-osztályban szerepelt. Abban az időben indították be a Molnár Józsiás-parkban a jégpályát is, magas palánkokkal, világítással, öltözővel.

 

A fiatal gárdából Deme László, Tápai Levente, Munzlinger Attila, Száva István, Veres Ödön és még sokan mások az akkori nagy csapatokhoz, a bukaresti Steauához, Dinamóhoz és Kolozsvárra kerültek. 1954–1967 között ez a csapat minden országos bajnokságon részt vett, és a nagy csapatok között a 3. helyen végzett. Az akkori arany csapat a következő személyekből állt: Györfi Gyula, Téglás Tibor, Rusz „Duci”, István Mihály, Régeni Zoltán, Domokos Béla, Nagy Árpád, Deme László, Tápai Levente, Munzlinger Attila, Imre Attila, Szabó András, Veress Ödön, Száva István, Moraru Emil, Kuna József, Varga Dénes és Molnár Attila. Ők Kézdivásárhely jégkorongjának úttörői.

 

Az első korszak az 1953–54-es évektől 1976-ig tartott. Városunkban 1956. február 3-án rendezték az első B-osztályos bajnokságot, amelyen a kézdivásárhelyi csapat mellett a sepsiszentgyörgyi, a csíkszeredai és székelyudvarhelyi csapatok szerepeltek. Az 1971–72-es tanévben az akkor alakult kantai sportiskola keretében két csoporttal jégkorongszakosztály is indult néhai Lengyel Töhötöm testnevelő tanár vezetésével.

 

A második korszak 1977-től 1991-ig számítható, amikor a csapat menedzselését a szigetelőgyár vállalta fel. Azután hosszabb kényszerszünet következett, amit a támogatás hiánya okozott.

 

A 2002-ben újraalakult jégkorongcsapat 2004-ben a HC Bikák zászlója alá igazolt. Ekkor kezdődött a harmadik korszak. Az év februárjában Máthé Zsolt, a jégkorong szakosztály vezetője, kapcsolatba lépett a kézdivásárhelyi születésű, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban élő Mátyás Attilával, aki felkarolta a jégkorong támogatását és egy jégpálya felépítését. Mátyás Attila a nagy értékű hokifelszerelés mellett palánkrendszert, közönségvédő plexidet, csövezetet, jégborotvát és hűtőgépet adományozott szülővárosának. Így épült fel a szabadtéri jégpálya, mely pár esztendeig évente hat hónapon át szolgálta a jégkorongedzéseket és a korcsolyázást.

 

A kézdivásárhelyi jégkorong csapatok 2005-től 2012-ig számos eredménnyel büszkélkedhetnek: Máthé Zsolt szakosztály elnök és Márton Sándor edző vezetésével U10-től U18 korosztályig csapataink harmadik helyen végeztek az országos bajnokságon, majd a brassói Coronaval alkotott közös csapattal a második helyet szerezték meg ugyanitt. 2005–2006-ban megalakult a HC Bikák Egyesület felnőtt csapata, amely részt vett a Erdélyi Amatőr Jégkorong Bajnokságban. 2012 és 2015 között a HC Bikák csapatának együttműködesi szerződése volt a Corona Brassóval, majd a 2016 szeptemberétől megalakuló Székelyföldi Jégkorong Akadémia tagjává váltak. A 2016–2017-es szezonra a sepsiszentgyörgyi csapattal kötött együttműködési szerződést a csapat U10–U14-es korosztályokra.

 

A kézdivásárhelyi játékosok A-osztályos csapatokat is erősítettek, úgy mint a bukaresti Steaua, a csíkszeredai Dinamo vagy a brassói Corona. Márton Hunor, Mátyás Zsolt, Gajdó Balázs, Gajdó Tamás és Móré Szabolcs a román korosztályos válogatottnak tagjai lettek, Danalizi Vilmos Gergő, Fazakas Erik és Szőcs Zalán a magyar korosztályos válogatottban játszodtak.

 

A MŰJÉGPÁLYÁRÓL

 

A 2017-ben elkészült új műjégpálya terve a Román Jégkorong Szövetség előírásai alapján készült, és megfelel minden feltételnek, mely nemzetközi mérkőzések lebonyolításához szükséges. Az építmény 5220 négyzetméteres, háromszintes, korszerű öltözőket, orvosi rendelőt, étkezdét, bárt és raktárhelyiségeket, valamint egy konferenciatermet is magában foglal. A lelátó 550 férőhelyes, a játéktér felülete 1745 négyzetméter.

 

A céhes város Európa egyik legszebb műjégpályájával rendelkezik, Romániában nincs ehhez hasonló. A legkorszerűbb technikával és technológiával szerelték fel, ami lehetőséget biztosít arra, hogy – ha igény van rá – tizenkét hónapon keresztül működhessen. Nyáron is tudnak hideg levegőt előállítani, a lelátókon szabályozni lehet a levegő hőmérsékletét. A kialakuló jégfüggöny nem engedi a meleg levegő behatolását a jég felületére.

 

JÉGSPORTOK MA

 

A jégsportok fejlesztése a műjégpálya átadásával együtt új értelmet nyert, beindult a műkorcsolya oktatás, négy általános iskola bevonásával elkezdődött a Korisuli nevű korcsolyaoktatási program, ezzel egyidőben pedig a Hokisuli is kezdetét vette, amely keretében négy fiatal kézdivásárhelyi edző, Móré Szabolcs, Fetés Róbert, Fetés Norbert és Tóth Botond foglalkozik a gyerekekkel.

 

Elérhetőségek:

Cím: 525400 Kézdivásárhely, Stadion utca (a Sportcsarnok mellett), Kovászna megye

Kontaktszemély: Márton Sándor +40-740-309797

 

Information in English