Tudós Bulvárka a könyvtárban

 

A IV. Székelyföldi Napok keretében kézdivásárhelyre látogat az Erdélyi Tudástár. A tudományos bulvárkodás néven futó előadássorozat meghívottja Borsai Orsolya doktorandusz, akit a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár előadótermében lát vendégül a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ).

 

A program célja egyrészt, hogy a fiatal kutatók megismertessék kutatási területeiket a nagyvilággal, másrészt, hogy az érdeklődők megismerjék, mivel foglalkoznak ma a doktoranduszok, kutatók, milyen új ötletek, innovációk születnek ma a tudomány világában. Az előadás időtartama 50 perc, formáját és hangulatát tekintve barátságos, vicces, érdekes, és inkább a kutatói munka egy sajátságos szegmensére hívja fel a figyelmet, semmint a száraz és szakmai tényekre.

 

Borsai Orsolya kézdivásárhelyi származású fiatal phd hallgató olyan meghatározó mozzanatokat mesél el életéből, amelyek a tájépítészet fele irányították. Hogyan és miért választotta ezt a pályát? Mit jelent külföldön tanulni? Milyen élményekkel gazdagodott két ER​ASMUS programon való részvétel során? Ehhez hasonló kérdésekre várjuk tőle a választ szombaton, október 10-én, a 16 órától kezdődő előadáson.

 

​Sz​ervező​k: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa, Fundamentum Egyesület, Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet – KVISZ

Helyszín: Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár, Kézdivásárhely​



2015. október 9.