A nemzet szívének ünnepe – március 15-e Kézdivásárhelyen

Talán a legnagyobb szépsége a március 15-i ünnepnek, a magyar szabadság napjának, hogy ha csak egy napra is, vagy egy pár órára, de egységes a magyar nemzet. Egységes is, erős is. A kézdivásárhelyieket több mint 30 éve hozza ki az emlékezés fontossága Gábor Áron szobra mellé.

Ritkán fordul elő, hogy szinte nyári melegben éri Háromszéket március idusa, de idén az időjárás is cinkosa volt a kézdivásárhelyi ünnepségnek, ahol ismét a város diákjai, a díszbe öltözött huszárok és hagyományőrzők, a környező falvakat képviselő lovasszekerek, valamint a hatalmas nemzeti zászlókat lobogtató lovascsapat képezték az ünnepség lelkét.

A leglátványosabb momentum kétségkívül a lovaskocsik parádéja, amelyen idén Kézdiszentkereszt, Torja, Kézdiszentlélek, Ozsdola, Esztelnek, Gelence, Bereck, Szentkatolna, Csernáton, Lemhény és Kézdialmás községek és falvak képviselői vettek részt. Néhány éves hagyomány lett Kézdivásárhelyen az is, hogy a gyalogos és lovashuszárok tisztelegnek az elöljáróknak bevonulásuk után, majd zászlójukra szalagot kapnak. A szalagokat idén Bokor Tibor polgármester és Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter tűzték fel a hagyományőrzők zászlóira.

A felvonulást követően elkezdődött a megemlékező műsor, melynek kulturális részét a VigadóArt csapata vállalta, amely olyan tehetségekből tevődik össze, akik városunkból indultak el a zene világának különböző pontjaira, és egyenként is maradandót alkotva öregbítik Kézdivásárhely hírnevét. A zenekar tagjai, Bejan Norbert, Tóth Olivér, Páll Áron és Szász Zakariás Róbert voltak, a szólisták pedig Nagy-Babos Rebeka, Moldovai Dóra és Kaly Roland. Három elhangzó dalukat – az 1848, a Hazatalálsz, valamint a Nemzeti dalt – Bejan Norbert átdolgozásában hallgatták. A VigadóArt immár 10 éve alkot saját gyártású produkciókat Lung László Zsolt rendezésében, melyeknek mindenkori célja megmutatni, felkarolni és lehetőséget adni Kézdivásárhely tehetséges előadóinak, zenészeinek, diákjainak.

A Gólyamadár című nyitódalt a Tanulók Klubja fúvószenekarának, valamint a Molnár Józsiás Általános Iskola diákkórusának előadásában hallhatták az ünneplők, vezényelt Gyergyai Barna, a kórus Gergely Gábor és Ábri Béla irányításával készült fel. A dal a „Most vagy soha!” című magyar történelmi kalandfilm betétdala, amelyet az egyik legszebb jelenethez alkotott meg a zeneszerző, Gulya Róbert, és Rákay Philip, aki a dal szövegét írta és a film producere is egyben – és, aki személyesen is részt vett a kézdivásárhelyi ünnepségen.

A zenés részek között Porkoláb Tamás-János, valamint Cisar Viktor-Dániel tanulók kaptak szerepet, előbbi a Gábor Áron szavalóverseny, utóbbi a Zúg Március szónokverseny győztese.

A március 15-i ünnepségen Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere köszöntötte az ünneplőket, beszédében pedig arra mutatott rá, hogy a mindenkori feladat példát mutatni, hogy legyen kiről példát venni. „Kitűzöm a kokárdát. Ünnepelek. Emlékezem. Ünneplem szabadságomat, emlékezem múltamra: arra a mélyen gyökerező, belém kódolt hazaszeretetre, amelyet szüleimtől kaptam, s amelyet unokáimba mentek át. Ha Petőfi a magyarok istenére esküdött fel, akinél hatalmasabb a világon azóta sincsen, nekem is az a kötelességem, hogy 177 év után is úgy éljem a mindennapjaimat, hogy a „most vagy soha!” értelmet nyerjen. Hiszen ami most van, lehet, hogy soha nem lesz többé” – mondta, majd úgy fogalmazott, hogy azért „a szív fölé tesszük a kokárdát, mert március 15-e a nemzet szívének ünnepe, ami nélkül nincs semmi sem.” Bokor szerint azzal, hogy megtiszteljük a hősöket és megemlékezünk róluk az identitásunkat mentjük meg, amely „az egyetlen dolgot, amit muszáj megmenteni.” A Jókai emlékév kapcsán a polgármester az író szavaira is utalt, mondván: „csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el. Mi tudjuk, honnan indultunk el, és azt is tudjuk, hol vezet az út a célunk felé. Nem vagyunk még ott, ezért sokáig megyünk még. Menetelünk előre konokul, nem nézünk sem jobbra, sem balra. Mert a magyar identitás kérdésében nincs félrenézés, csak előre van. A jövő előre van!” – szögezte le.

Az ünnepi megemlékezés idei díszvendége Hankó Balázs, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere volt, akit ma is rokoni szálak fűznek Kézdivásárhelyhez, ezért bészédét úgy kezdte: „Hazajöttem. Itthon vagyok” – majd felidézte, hogy itt „Nagyapám történetei, fiatal kora és családunk történelme elevenedik meg”, és „nagyobbik lányunk az első lépéseit megtette”. A személyes hangvétel után a miniszter arról beszélt, hogy Gábor Áron városában kötelez a székely tüzérség megteremtőjének emléke. „Ha vasad van vagy rezed, önthetsz belőle ágyút, s harangot is, vagy ha a szükség úgy hozza, akkor a harangból ágyút. Minket arra tanít a történelmünk, és arra figyelmeztetnek a napjainkban történtek is, hogy a magyaroknak, székelyeknek ágyú és harang is kell. Egyik nélkül sem vagyunk meg, sőt, az egyik feltételezi a másikat: az ágyú az erőnket, a harang a keresztény hitünket jelenti. És talán manapság mindkettőre nagyobb szükségünk van, mint valaha. Támadás alatt áll a szabadságunk, a békénk, és támadás alatt áll hitünk is! Nemzeti identitásunk alapjait akarja az új Birodalom eltörölni, a teremtett világ rendjét akarják átírni! Mindenkor szükség volt, de napjainkban különösen is szükség van hát vasból évszázadok által edzett erőnkre, szükség van a Teremtőbe vetett hitünkre! És szükség van a mindezekből származó cselekedetekre! Március tizenötödike minden esztendőben erőt ad nekünk ahhoz, hogy megerősítsük hitünket, és nyilvánvalóvá tegyük, hogy nem adjuk fel értékeinket és érdekeinket.”

Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Dolhai István főkonzul tolmácsolta, melynek egy részlete a következőképpen szól: „Idézzük fel ma is a páratlan tisztaságú pillanatot, amely különleges helyet foglal el a világtörténelem dicsőséges forradalmainak sorában. Emlékezünk hőseire, a márciusi ifjakra, akik úgy győztek az elnyomás felett, hogy a felforgatás helyett a rendet, a háború helyett a békét, a halál helyett az életet tűzték zászlajukra. Hitték: a világ célja a boldogság, ehhez pedig a legfőbb eszköz a szabadság. Ezt hagyták zsinórmértékül ránk is. Mi, magyarok ezért 2025-ben sem kívánunk mást, minthogy teljes életet élhessünk: szabadon, korlátozás nélkül használhassuk anyanyelvünket, jelképeinket, és békében ünnepelhessük nemzeti örökségünket, amely Euróla legjelentősebb kultúrnépei közé emel bennünket.”

A fiatalok hangján ezúttal Cisar Viktor-Dániel, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium diákja szólt, aki mint mondotta: „A márciusi ifjak nem vártak. Nem féltek, nem hátráltak meg.  Nem kértek engedélyt, nem hezitáltak. Mentek és tettek. Tudták, hogy a legfontosabb dolgot, a lelküket és az igazságukat senki nem veheti el. És mi? Mondhatjuk ma is ugyanezt? Hát milyen jogon mondhatnánk mi ma, hogy nem tehetünk semmit? Hogy nem számít a szavunk? Hogy nincs hatalmunk alakítani a világot? – tette fel a nehéz kérdéseket a diák, majd így folytatta: „De mégis, ki mer manapság kérdezni, felszólalni, ki mer az asztalra ütni? Mi. Mi, mindazok, akik itt állunk lángoló szívvel, bennünk lüktet az az akarat és bátorság, amely 1848-ban fellobbant” – hangzott határozottan a diókszónok szájából, aki gondolatai végén úgy összegzett, hogy a szabadság „az itt van, most van, bennünk van. Nem várhatunk arra, hogy mások formálják a saját sorsunkat! Mi építjük fel azt a világot, amelyben élni akarunk.”

Az ünnepi áldást Nt. Beder Imre lelkipásztor, T. Ilyés Lehel segédlelkész és Végh Nimród lelkész végezte. Ezután, a Tanulók Klubja fúvószenekarának kíséretében elhangzott a magyar és a székely himnusz.

Képes beszámoló: https://www.facebook.com/share/p/1ADCw3J6i5/

2025. március 15.