Közélet
Új aszfaltréteg öt év garanciával
Egy hónap alatt elkészült a Brassó felőli kijáratnál található körforgalom teljes felújítása. Az utászok 80 centiméterre ástak le, tömör alapot készítettek, majd három réteg aszfalt került az útra. A munka 350 ezer lejbe került, a kivitelező öt év garanciát vállal az átadott szakaszra.
Kerékpáros gyűjtés
Kézdivásárhelyen kültéri mozgásparkot szeretnének létrehozni, ennek érdekében pénteken szerveznek gyűjtést, az akció neve Tekerj egy jó célért! Eddig több mint negyvenen jelezték részvételüket.
Ballagás a Nagy Mózesben
Bokor Tibor polgármester egykori iskolájában búcsúztatta a ballagó diákokat május 30-án, pénteken. Az elöljáró beszédében a régi szép időket idézte fel, amikor még ő vezette az iskolát és neki kellett a búcsúzókat jótanácsokkal ellátni.
Eltávolították, de majd ismét felhúzzák a székely zászlókat
Péntek reggel Bokor Tibor polgármester – a főtéri két nagy zászló felhúzásának ötletgazdája – sajtótájékoztatót hívott össze. A céhes város elöljárója, aki 2013. március 15-én Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesével húzta fel a szobor mellett levő zászlórudakra a két nagyméretű lobogót, elmondta: bár a brassói táblabíróság döntésének értelmében kénytelen eltávolítani a székely nemzeti jelképeket, a város nem marad nélkülük.
Patikamúzeum költözik a Finta-házba
2008-ban nyitották meg Lemhényben Háromszék első patikamúzeumát. Ennek létrehozásában Boga Olivér orvos játszott nagy szerepet, aki évtizedek óta figyelemmel követte és gyűjtötte a kézdivásárhelyi és környékbeli települések patikáinak tárgyi hagyatékát.
Tizenegyen pályáztak
Péntekig lehetett pályázni a Mezőkövesd és Hatvan testvérvárosok által felajánlott emlékdíjakra. A VIII. osztályosoknak szóló Kiss Lázár-díjra három pályázat, a IX–XI. osztályosokat motiváló Hatvany Lajos-díjra nyolc munka érkezett.
Érdeklődnek a befektetők
Gőzerővel zajlik Kézdivásárhelyen, a szentkatolnai úton és az egykori fakitermelő és -szállító vállalat (IFET) területén az ipari parkok építése. Ez utóbbinál a csarnokot rehabilitálják, egy másiknak pedig már kiöntötték az alapját, de ami még ennél is fontosabb: potenciális befektetők jelentkeztek.
A nő ezerféle lehet
Kézdivásárhelyen visszafogottabb érdeklődés mellett ugyan, de mindkét helyen fergeteges hangulatú lemezbemutató-koncertet produkált Palya Bea énekesnő és zenekara.
A 140. évfordulóra készülnek
A báró Szentkereszty Stefánia által létrehozott Erzsébet Leánynevelő Intézet fennállásának 140. évfordulóját ünneplik május 23-án, pénteken az intézmény udvarán.
Idén is lesz Gyerkőcnap: koncertekkel, bábszínházzal várják az aprókat
Idén második alkalommal rendezik meg a Molnár Józsiás parkban a Gyerkőcnapot. Kézdivásárhely önkormányzata és a Vigadó Művelődési Ház közös szervezésében június elsején egész napos program várja a kicsiket.
Véget ért a hatodik dísznövény-kiállítás
Tegnap este zárult Kézdivásárhelyen a hatodik dísznövény-kiállítás és kertészeti vásár a Molnár Józsiás parkban. A négy napig tartó rendezvényen több ezer látogató fordult meg, több száz diák és óvodás csillogtatta meg tehetségét, emellett a Bóbita Egyesület biztosított foglalkozást a gyermekeknek. A főszerep azonban idén is a növényeké volt: több mint húsz erdélyi és magyarországi kiállító kínálta portékáját.
Divatbemutató, rajzpályázat és flashmob
Fergeteges villámcsődületben csúcsosodott ki az az Ökoparti, amelyet a környezettudatosság jegyében hívott össze Kézdivásárhelyre a Csipkerózsika Napközi Otthon, a Bod Péter Tanítóképző és a KreaKids Stúdió az elmúlt héten. A lendületes megmozdulásból nem hiányoztak a díjak sem, de volt divatbemutató és táncra hívogató Folker-koncert is.
KSE-napok esőben és napsütésben
Öt nap, 27 féle sportpróba, több száz sportoló jelenléte fémjelezte az idei KSE-napokat, amelyek az igazi versenyszellem és sportszerűség jegyében teltek. Szerdától vasárnapig mozgott és loholt az egész város, ahol nemcsak amatőrök, de esetenként profik is bizonyságot adtak a sport közösségformáló erejéről. Az eső szombaton ugyan beleszólt a rendezvénybe, de ez senkinek nem szegte kedvét.
Csapatok jelentkezését várják a diáknapokra
Idén a Vigadó Művelődési Ház május 15–17. között szervezi meg a Jazz Café udvarán a diáknapokat. Több kisebb létszámú csapatot várnak, a kreativitásra helyezik a hangsúlyt, és a résztvevők több időt kapnak a feladatok kidolgozására. Minderről Lung László Zsolt, a városi kulturális iroda vezetője tájékoztatott.
Folytathatják a beruházást a Gábor Áron Szakközépiskolánál
A hétfői rendkívüli ülésen több fontos határozattervezetet fogadott el Kézdivásárhely tanácsa. A testület döntése nyomán az önkormányzat a város négy utcáját érintő modernizációs projektben vehet részt és folytathatják a hét éve leállított munkálatokat a Gábor Áron Szakközépiskolában.
Eltüntetik a gödröket a körforgalomnál
Kézdivásárhely Brassó felőli bejáratánál forgalomszabályozás fogadja a városba érkezőket, ugyanis zajlik a Csernátoni úton, a Kaufland bevásárlóközponttal szemben található körforgalom felújítása.
Pályázati kiírás: Kiss Lázár emlékdíj – A magyar nyelvért
Kézdivásárhely Tanácsának kulturális és oktatási bizottsága, testvértelepülésünk, Mezőkövesd város felajánlásából pályázatot hirdet a „Kiss Lázár emlékdíj – a magyar nyelvért” odaítélésére, azon VIII. osztályos (végzős) diákok számára, akik tanulmányaik alatt kiváló eredményeket értek el a magyar nyelv művelése területén.










