Kézdivásárhelyen visszafogottabb érdeklődés mellett ugyan, de mindkét helyen fergeteges hangulatú lemezbemutató-koncertet produkált Palya Bea énekesnő és zenekara.

 

A mezítláb, kibontott hajjal színpadra lépő művésznő a Nő című, idén megjelent lemezéről felcsendülő dalokban a női lét sokszínűségéről, a szerelemből, családból, gyermeknevelésből fakadó érzésekről szólt.

 

„Azokról az élményekről írok, amelyek velem történnek”, mondta, „ezekben sok olyan akad, amelyet szavak nélkül, csak zenével, hangokkal, gesztusokkal lehet és kell kifejezni. Vissza kell idézni anyáink tudását, amelyet nem feledhetünk el, még akkor sem, ha jelenleg ezt eltettünk messzire. Újból meg kell tanulnunk, hogy szeretni, szeretkezni, természetes, normális, nem szégyellni való dolgok és ezek tudatosítása elsősorban a nők feladata, mert egy nő ezerféle lehet: hercegnő, szőke nő, szerető, kosztümös üzletasszony, anya és kurva is akár.”

 

Az előadó játékossága, természetessége, a koncert hangulata a közönséget is magával ragadta, de a zenészek: Bodoczki Ernő, Mogyoró Kornél, Gerzson János, Tóth István és Szokolay Dongó Balázs tehetségével együtt bizonyosodott be, hogy a nő, az anya nem a férfiak ellenére, hanem velük együtt képes az élet csodájának felmutatására.

 

Jancsó Katalin


2014. június 5.