Karaván az önkétességi törvény népszerűsítésért

A Háromszéki Ifjúsági Tanács és a HITI Önkéntes Központ vezetői a hét folyamán közösen népszerűsítik az önkéntességi törvényt a háromszéki fiatalok körében, arra ösztönözve őket, hogy végezzenek önkéntes munkát, hiszen az így szerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudják tanulmányaik befejezése után is.

Kézdivásárhelyre látogatott a Regiotrans vezérigazgató helyettese

A vasúti átkelők állapotának feltérképezését követően, István Zoltán szállításügyi államtitkár meghívására Kézdivásárhelyre látogatott a Regiotrans vezérigazgató helyettese Nedea Ioan, aki egyeztetett a város és megye vezetőivel arról, hogy milyen javításokat kell eszközölni a vasútátkelőknél.

Jól halad a kockakövezés

Elkészült a kockakövezés a 37-es, 38-as, 56-os, 57-es, valamint a 70-es és 73-as udvarterekben, jelenleg a 72-es és 58-as udvarterekben dolgoznak. A Mester utcában és a hozzá tartozó udvarterekben (50-es számozásúak) a járda építése van folyamatban.

Száztizennégyen karikáztak a közért

A Háromszéki Közösségi Alapítvány és a Zöld Nap Egyesület pénteken Kézdivásárhelyen adománygyűjtési akciót szervezett Tekerj egy jó célért! felszólítással. A civil kezdeményezés célja egy kültéri mozgáspark létrehozása az önkormányzat közreműködésével.

Három új játszótér készül

Három új játszóteret szerelnek fel a közeljövőben, kettőt a Szabadság utcában, egyet pedig a Margaréta utcában. Az ügy egyelőre a közbeszerzés szakaszában van, az önkormányzat összegyűjtötte a kivitelezők ajánlatait, jelenleg ezeket elemezik. A Margaréta utcai játszótérre – ez lesz a három közül a legnagyobb – favárat, hintákat, billegőket és padokat is szerelnek.

Nyári órarend szerint látogatható

A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum áttért a nyári programra, eszerint június 1. és augusztus 31. között hétfőn zárva tart. Keddtől péntekig 9–17 óra között fogadják a látogatókat, hétvégén pedig 9–16 óra között. Dimény Attila részlegvezető arról számolt be, hogy a nyári forgalom egyelőre nem vett túl nagy lendületet, kevesebben látogatták a múzeumot pünkösdkor is az elmúlt évekhez képest.

Ragyogás a Vigadóban

Június 17-én, kedden 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében mutatja be Ragyog a mindenség című gyereklemezét a Kaláka együttes. A 7 éven aluli gyerekek a szüleik kíséretében díjmentesen vehetnek részt a koncerten. A Ragyog a mindenség gyermekvers-antológia a kortárs erdélyi irodalom 24 kiemelkedő alkotójától közöl mintegy 200 verset, az utóbbi húsz év gyermekekhez szóló lírájából válogatva.

Egy drogos vallomása Kézdin is

Június 11-én, szerdán 18 órakor a Borudvarban található Kosztándi-képtárban beszélget az érdeklődőkkel Dali Csongor, egykori kábítószerfüggő. Dali az önkormányzat meghívására, a Hárit és EDISZ közreműködésével jön a céhes városba.

Új aszfaltréteg öt év garanciával

Egy hónap alatt elkészült a Brassó felőli kijáratnál található körforgalom teljes felújítása. Az utászok 80 centiméterre ástak le, tömör alapot készítettek, majd három réteg aszfalt került az útra. A munka 350 ezer lejbe került, a kivitelező öt év garanciát vállal az átadott szakaszra.

Kerékpáros gyűjtés

Kézdivásárhelyen kültéri mozgásparkot szeretnének létrehozni, ennek érdekében pénteken szerveznek gyűjtést, az akció neve Tekerj egy jó célért! Eddig több mint negyvenen jelezték részvételüket.

Ballagás a Nagy Mózesben

Bokor Tibor polgármester egykori iskolájában búcsúztatta a ballagó diákokat május 30-án, pénteken. Az elöljáró beszédében a régi szép időket idézte fel, amikor még ő vezette az iskolát és neki kellett a búcsúzókat jótanácsokkal ellátni.

Eltávolították, de majd ismét felhúzzák a székely zászlókat

Péntek reggel Bokor Tibor polgármester – a főtéri két nagy zászló felhúzásának ötletgazdája – sajtótájékoztatót hívott össze. A céhes város elöljárója, aki 2013. március 15-én Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesével húzta fel a szobor mellett levő zászlórudakra a két nagyméretű lobogót, elmondta: bár a brassói táblabíróság döntésének értelmében kénytelen eltávolítani a székely nemzeti jelképeket, a város nem marad nélkülük.

Patikamúzeum költözik a Finta-házba

2008-ban nyitották meg Lemhényben Háromszék első patikamúzeumát. Ennek létrehozásában Boga Olivér orvos játszott nagy szerepet, aki évtizedek óta figyelemmel követte és gyűjtötte a kézdivásárhelyi és környékbeli települések patikáinak tárgyi hagyatékát.

Tizenegyen pályáztak

Péntekig lehetett pályázni a Mezőkövesd és Hatvan testvérvárosok által felajánlott emlékdíjakra. A VIII. osztályosoknak szóló Kiss Lázár-díjra három pályázat, a IX–XI. osztályosokat motiváló Hatvany Lajos-díjra nyolc munka érkezett.

Érdeklődnek a befektetők

Gőzerővel zajlik Kézdivásárhelyen, a szentkatolnai úton és az egykori fakitermelő és -szállító vállalat (IFET) területén az ipari parkok építése. Ez utóbbinál a csarnokot rehabilitálják, egy másiknak pedig már kiöntötték az alapját, de ami még ennél is fontosabb: potenciális befektetők jelentkeztek.

A nő ezerféle lehet

Kézdivásárhelyen visszafogottabb érdeklődés mellett ugyan, de mindkét helyen fergeteges hangulatú lemezbemutató-koncertet produkált Palya Bea énekesnő és zenekara.

A 140. évfordulóra készülnek

A báró Szentkereszty Stefánia által létrehozott Erzsébet Leánynevelő Intézet fennállásának 140. évfordulóját ünneplik május 23-án, pénteken az intézmény udvarán.