Augusztusban újabb vasúti átkelőt javítanak

Augusztusban folytatódik a vasúti ákelők technikai feljavítása Kézdivásárhelyen: miután július elején a Szentkatolna fele vezető úton levő átkelőt már átadták, augusztusban a 11-es nemzeti utat érintő, oroszfalvi átjáró rendbehozása következik.

Buszjárat a Vágtára

Július 19-én és 20-án buszjáratokat indít a RO-D Transport a Székely Vágtára. A buszok 10-től óránként indulnak a Millennium parktól, az utolsó 23 órakor tér vissza az Óriáspince-tetőről. A vállalat csak akkor indítja el a buszt, ha az megtelik utasokkal. Az út oda 6 lejbe kerül, oda-vissza pedig 10 lejt kell fizetni a jegyért.

Fogászat is nyílik Nyujtódon

A nyujtódi embereknek egyre kevesebbet kell Kézdivásárhelyre járniuk, legalábbis egészségügyi problémák miatt. Pár hónapja háziorvos jár a faluba, a közeljövőben pedig fogorvosuk és patikájuk is lesz.

Szombaton lezárják a Gábor Áron teret

Annak okán, hogy július 12-én, szombaton a hagyományos termékvásár és a XV. Free Frog’s Riders Motorostalálkozó résztvevőinek felvonulása egybe esik, a szervezők úgy döntöttek, hogy szombat reggeltől délután 14 óráig lezárják a Gábor Áron teret.

Járda és parkoló épül

Járdákat, parkolókat építenek, és zöldövezeteket alakítanak ki a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának munkatársai. Az egyik legnagyobb munkálat a Torjai úton zajlik.

Elkészült az átjáró

Hétfőre ígérték, de objektív okok miatt tegnap adták át Kézdivásárhelyen a Szentkatolna felé vezető, megjavított vasúti átkelőt.

Zajlik a szentkatolnai átkelő javítása

Nemrég István Zoltán, a szállításügyi minisztérium államtitkára munkalátogatásra hívta a Román Vasúti Társaság (CFR) központi vezetőségét, majd a brassói regionális központ igazgatóját is Kézdivásárhelyre. Az államtitkár a kézdivásárhelyi vasúti átkelők javítására hívta fel az illetékesek figyelmét.

Korrekció az autonómiáért

Június utolsó csütörtökjén tartotta soros tanácsülését Kézdivásárhely Helyi Tanácsa. Az ülés elején új ülésvezetőt választott a testület, az elkövetkező három hónapban Rákosi János MPP-s tanácsos látja el a feladatot. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által benyújtott, Önkormányzatok az autonómiáért című határozattervezet megbeszélésével kezdődött meg a tanácsülés.

Miniszterek Kézdioroszfaluban

Tegnap délelőtt Kézdivásárhelyre látogatott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Doina Adriana Pană vízügyi, erdészeti és halászati tárca nélküli miniszter és Pásztor Sándor vízügyi államtitkár. Látogatásuk során a kézdioroszfalvi patakmedernél zajló munkálatokat tekintették meg.

Fedett szemétátrakó épül

Most folyik a kézdivásárhelyi szemétdomb lezárása, a munkának a szerződés értelmében november 5-ig kell befejeződnie. Baki János projektmenedzser szerint jelenleg 4-5 százalékos késés van, emiatt az átadás is csúszhat pár napot.

Több mint száz huszár vonult végig

Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosszéki huszár mellett a hétvégi eseményen gyönyörű népviseletbe öltözött leányok és legények, huszárdalok és jókedv jellemezte az V. Háromszéki Huszártoborzót, amelynek még az esős idő sem vette kedvét, sem fényét. A Huszártoborzó öt év után újra Kézdivásárhelyre érkezett, ahol népes tömeg fogadta huszárokat.

Megújult a könyvtár pincéje

Befejezték a munkálatokat a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár pincéjében. Az önkormányzat támogatásával teljesen felújították mindhárom helyiséget, de mivel a páratartalom még mindig magasabb a megengedettnél, a költözéssel kivárnak.

Odaítélték a Kiss Lázár-díjat

Mezőkövesd önkormányzata tavaly ajánlotta fel a 100 ezer forint értékű Magyar Nyelvért-díjat, amellyel a magyar irodalom és nyelvápolás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyolcadikos diákokat jutalmazzák évente. A kitüntetést – Molnár Istvánné, a mezőkövesdi, valamint Nagy-Babos Tamás, a kézdivásárhelyi önkormányzat művelődési bizottságának elnöke döntése értelmében – Kiss Lázár egykori elismert pedagógusról nevezték el.

Karaván az önkétességi törvény népszerűsítésért

A Háromszéki Ifjúsági Tanács és a HITI Önkéntes Központ vezetői a hét folyamán közösen népszerűsítik az önkéntességi törvényt a háromszéki fiatalok körében, arra ösztönözve őket, hogy végezzenek önkéntes munkát, hiszen az így szerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudják tanulmányaik befejezése után is.

Kézdivásárhelyre látogatott a Regiotrans vezérigazgató helyettese

A vasúti átkelők állapotának feltérképezését követően, István Zoltán szállításügyi államtitkár meghívására Kézdivásárhelyre látogatott a Regiotrans vezérigazgató helyettese Nedea Ioan, aki egyeztetett a város és megye vezetőivel arról, hogy milyen javításokat kell eszközölni a vasútátkelőknél.

Jól halad a kockakövezés

Elkészült a kockakövezés a 37-es, 38-as, 56-os, 57-es, valamint a 70-es és 73-as udvarterekben, jelenleg a 72-es és 58-as udvarterekben dolgoznak. A Mester utcában és a hozzá tartozó udvarterekben (50-es számozásúak) a járda építése van folyamatban.