Újabb két nyertes közösségi pályázat
A Dózsa György utcai közösségi tér és a nyujtódi ifjúsági ház kapta a legtöbb szavazatot a Részvételi Költségvetés pályázatban, amelyet az önkormányzat három éve indított útjára. A pályáztatási lehetőség a helyi közösséget célozza, melynek keretében az önkormányzat anyagi támogatását lehet megszerezni.
A 2022-ben kiírt pályázatra összesen három eligibilis munka érkezett, ezekre lehetett leadni a voksokat 2023. január 10-ig. A három pályázatra összesen 506 szavazatot adtak le, a legtöbbet – 180 szavatot – a nyujtódi ifjúsági ház vitt, ezt követte a Dózsa György utcai közösségi tér 173 szavazattal. A két pályázatot összesen 98.316 lejjel támogatja az önkormányzat.
Az ifjúsági ház pályázatának bemutatója
A Nyujtódi Ifjúsági Szervezet így mutatja be pályázatát: „Projektünk célja egy modern ifjúsági tér kialakítása a Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtód, Szászfalu és Sárfalva fiatalságának. Az új közösségi tér helyet adna a frissen szerveződött nőegylet számára is. A projekt nyújtotta támogatást felszerelésre, nagyrészben elektronikai eszközökre és bútorzatra használnánk fel. Terveink szerint a két nagyobb helyiség egyikéből idővel, lehetőségeinktől függően, egy podcast stúdiót alakítanánk ki, hogy a virtuális térben is eljuthassunk a fiatalsághoz.”
A közösségi tér pályázat bemutatója
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet így mutatja be pályázatát: „Célunk egy olyan közterület megalkotása, amely a hétköznapi használhatóság javítása mellett a közösségi használat különböző módjai révén a város szerves részévé válik, ennek hasznos és szerethető eleme lesz. Új, hídszerű útvonalakat hozunk létre, amelyek segítik a gyalogos közlekedést. Növeljük a zöldfelületet, a térnek egy park, kert jelleget kölcsönzünk, és a tartós, helyi ellenálló növények telepítésével, amely esztétikai látványt nyújt, valamint javítja a levegőminőséget. A közösségi jelleget egy kis színpad, illetve lelátó padok segítik, amely ideális helyszínt biztosít kisebb előadásokra, csoportos beszélgetésekre, rendezvényekre. Az új padok szintén találkozási, valamint pihenő pontokká alakulnak. A növényekkel ellátott padok átmenetet képeznek a tér és a környezete között, valamint jelzik a gyalogos használat prioritását (szükség esetén mentő, vagy más közrendi jármű meg tudja közelíteni a területet). A tér jellegzetes elemeként elhelyezünk egy lugast, amely egyfajta kapuként áll a kert, tér peremén. Új letisztul lámpatesteket helyezünk ki, ugyanakkor lábazati világítást kapnak a padok, amely az eligazodást, és a biztonságot szolgálja, vonzóbbá teszi a látványt. Fontos szempont, hogy közösségi projektként a zöld gondolkodás is szerepet játsszon, így új szemeteskosarak kapnak helyet, valamint biciklitároló is. A területen található fűzfa, valamint régi fenyőfa árnyékot tartanak a nyári forróságban.
2023. január 12.