Ez év augusztus eleje óta heti rendszerességgel tart beszámolót dr. Szilveszter Szabolcs, városi tanácsos és Pap Lajos, a Vízüzemek kézdivásárhelyi megbízottja a vízproblémák megoldásáról. Hétfői sajtótájékoztatójukon, rendhagyó módon, a Petőfi Sándor utcai vízállomáson számoltak be az elmúlt hét eseményeiről.

 

Pap Lajos tájékoztatójában kitért az EU-s Infrastrukturális Operatív Program (POIM) pályázatára is, véleménye szerint ennek a befektetésnek köszönhetően 12–13 kilóméter ivóvíz vezetéket cserélnek ki a városban, ami a vízhálózat jobb működését szorgalmazza majd. Ugyancsak az előrehaladást szolgálja, hogy holnaptól elindul egy továbbképzés, amely arról szól, hogy hogyan lehet azt a négy darab telemetriás nyomásszenzort programozni és alkalmazni, amelyet az önkormányzat vásárolt – ennek részleteit ismertette dr. Szilveszter Szabolcs. „Ennek a berendezésnek köszönhetően lehet majd nyomást mérni különböző hálózatrészeken. A készülék 24 órán keresztül, helymeghatározóval méri a nyomásingadozást. Ebből lehet majd következtetni, hogy az adott hálózatrész hogyan működik” – vezetett be az eszköz tulajdonságaiba Szilveszter.

 

Az eszköz első tesztelése a Szabadság utcában lesz az elkövetkező napokban.


2020. szeptember 14.