Amint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely három csapattal nevezett be az Örökségünk őrei című vetélkedőre, és egy csapat a döntőig jutott. Az RMDSZ helyi szervezete úgy döntött, hogy az összes résztvevő diákot jutalomban részesíti.

 

Az Ince László Céhtörténeti Múzeumot, a minorita rendházat és az egykori Székely katonaneveldét vették örökbe azok a középiskolás diákok, akik beneveztek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által szervezett, az Örökségünk őrei nevet viselő vetélkedőre. A Kolozsváron megtartott döntőbe csak a Nagy Mózes Gimnázium diákjai jutottak be, de az RMDSZ helyi szervezetének a képviselői úgy döntöttek, mindenkit különdíjban részesítenek, amit hétfőn délelőtt a kantai gimnáziumban jelentettek be.

 

Bokor Tibor polgármester kifejtette: a céhes város egyik testvértelepüléséhez, Mezőkövesdhez közel levő fürdőn lazíthatnak a diákok, a nyeremény pedig Fejér László Ödön szenátor kézdiszéki szenátor felajánlása révén teljesedik ki: a mintegy negyven diák tartalmas napot tölthet el a magyar fővárosban, többek között megtekinthetik az Országházát és a budai várat is. Mindkét politikus hangsúlyozta: számukra a kézdivásárhelyi diákok voltak a nyertesek.

 

A polgármester reményét fejezte ki, hogy a diákok jövőben is beneveznek, hiszen a felújítandó minorita rendház mellett remény mutatkozik a régi kaszárnya felújítására is, így a téma magától adódik.

 

Forrás: Székely Hírmondó, Bartos Lóránt



2019. április 17.