Zúg Március szónokverseny – indul a jelentkezés

Az előző évekhez hasonlóan, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete a 2017. március 15-i megemlékező ünnepség alkalmával kiírja a Zúg Március szónokversenyt. Versenyünkre középiskolás diákok jelentkezését várjuk, akik egy elkészített és segédeszköz nélkül elmondott, az alkalomhoz illő, maximum négy perces terjedelmű beszéddel jelentkezhetnek.

Március 15.: Szavalóverseny V-VIII. osztályosok számára

A március 15-i megemlékező ünnepség alkalmával Kézdivásárhely Önkormányzata és a Vigadó Művelődési Ház szavalóversenyt hirdet a város V–VIII. osztályos tanulói számára. A vers témája: március vagy tavasz. A három első helyezett versmondót díjazni fogjuk, a legjobb pedig a március 15-i központi rendezvényünkön elszavalhatja versét.

Pont a Fortyogó-ügy végére

Február első csütörtökjén tartotta havi ülését Kézdivásárhely Városi Tanácsa, ahol tizenhat napirendi pontról kellett döntést hoznia a testületnek. Számos fontos kérdést tárgyaltak, többet között a két ipari park szabályzatának módosítását és a Fortyogó-ügyet is. Pontot kell tenni a 15 éve húzódó hercehurca végére – nyomatékosított Bokor Tibor polgármester.

FortyogHÓ Feszt: télen is felrázza a várost

Február 11-én a Fotyogófürdő havas tája diáknapról jól ismert fiatalokkal lesz tele, hiszen első alkalommal szervez téli diákrendezvényt a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet. A FortyogHÓ Feszt névre keresztelt esemény, a Kézdivásárhelyi Diáknapok társrendezvénye a hideg évszakban is mozgásba hozza a céhes város középiskolásait.

Kosztándi Jenőtől búcsúzunk

Mától szegényebb lett a világ. Örökre letette az ecsetet egy művész, aki nem csak alkotásai révén, hanem emberként is hatalmasat alkotott. Fájó szívvel búcsúzunk Kosztándi Jenő festőművésztől, Jenő bácsitól, akit mi, kézdivásárhelyiek a legnagyobb büszkeségeink között említünk, de tisztelték őt egész Erdélyben és a határon túl is.

Átment az első szűrőn a kaszárnya pályázata

Átment az első szűrőn a kézdivásárhelyi kaszárnya épületének felújítására benyújtott pályázat, ez azt jelenti, hogy az iratcsomó formailag megfelelt, és ha a technikai-pénzügyi elbírálás végén a pontozás után felállított sorrendben is jól szerepel, megkaphatja a finanszírozást.

Együttérzés

Megrendüléssel értesültünk arról, hogy az olaszországi busztragédia áldozatai testvérvárosunk fiataljai és pedagógusai. Kézdivásárhely összes lakója, diákjaink és pedagógusaink, valamint az önkormányzat tagjai nevében küldjük együttérzésünket. Osztozunk a terézvárosiak fájdalmában, őszinte részvétünket küldjük a családoknak és mihamarabbi felépülést kívánunk a sérülteknek.

Együttműködési megállapodás a Sapientia és az Önkormányzat között

Együttműködési megállapodást írt alá Kézdivásárhely polgármestere, Bokor Tibor és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, Dr. Makó Zoltán, amelynek legfőbb célja egymás támogatása különböző területek, programok kapcsán. A hivatalos dokumentum aláírására Kézdivásárhelyen, a polgármesteri hivatalban került sor január 17-én, kedden délben.

Levelek a szomszéd szobába: Dimény H. Árpád új verskötetének bemutatója

A szerző visszhangos debütkötete, az Apatológia megjelenése után két évvel érkezik a Levelek a szomszéd szobába, az előző könyv egyik ciklusát továbbgondoló, elmélyítő kötet. 2017. január 13-án, pénteken 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Vigadó Galérájában mutatják be Dimény H. Árpád költő Levelek a szomszéd szobába című verseskötetét.

Átszervezések a kézdi teremlabdarúgóknál

Vasárnap játssza az év első mérkőzését a KSE Futsal, miután hosszas huzavona után megegyezés született a kézdivásárhelyiek és a Marosvásárhelyi City’us között, ami az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság 9. fordulójából elmaradt mérkőzés újraütemezését illeti.

Felhívás

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Polgármesteri Hivatal Helyi Adó- és Illetékirodája december 29-én, csütörtökön 17 óráig tudja fogadni az ügyfeleket. December 30-án, pénteken már nincs lehetőség fizetni. Megértésüket köszönjük!

Élő Betlehem a Gábor Áron téren

Szenteste előtt egy nappal, december 23-án, pénteken 16 és 19 óra között betlehemes játékot szervez a Benji Állatvédő Egyesület, a Székely Kutya Klub és partnerei a Gábor Áron téren. Az élethű játékban élő állatok szerepelnek majd, így a kicsik nemcsak megnézhetik, meg is simogathatják őket. A betlehemes játékban közreműködik furulyás csoport Fórika Balázs kántor vezetésével, valamint a Cum Caritate Christi szeretetiskola diákjai és T. Kopácsi Ferenc kézdialmási plébános is, akik karácsonyi énekekkel örvendeztetik a kilátogatókat.

Nem változnak a helyi adók és illetékek

A kézdivásárhelyieknek jövőre ugyanakkora adókat és illetékeket kell fizetniük az ingatlanterületekért és gépkocsikért, mint idén – döntött tegnap az év utolsó testületi ülésén a céhes város önkormányzata. Már ha az új kormány nem módosít a jelenlegi jogszabályon, ami egyáltalán nem kizárt, hiszen a kormánypárt sokat ígért a választási kampány során, de arra a pénzt elő kell valahonnan teremteni – jegyezte meg Bokor Tibor polgármester.

Megtartották az év utolsó tanácsülését

Tegnap délben tartották meg Kézdivásárhelyen az év vélhetően utolsó rendes tanácsülését. A napirenden tíz határozattervezet szerepelt, módosították a költségvetést, szó esett a sport- és kulturális pályázatok finanszírozásának módosításáról is.

Egyirányú lesz a Szabó Jenő utca is

Az ősz folyamán elkezdődött a Szabó Jenő utca korszerűsítése is, amelyet pont az első hó előtt sikerült leaszfaltozni. A járdák is új szegélyt kaptak, és szintén aszfaltréteg került rájuk. Mivel a hó beleszólt a tervekbe, az utca parkolóinak kifestése elmaradt, de az önkormányzat munkatársai igyekeznek ezt is megtenni, amint az idő engedi.

Pénteken dönt a bíróság

Úgy néz ki, végéhez közeledik a Vasút utca és a Vágóhíd utca lakóinak kálváriája, az utcák átadásának késésére Bokor Tibor polgármester adott magyarázatot. Bokor Tibor polgármester a legutóbbi tanácsülésen kiemelte: november 21-én lejárt a Vasút utcára kötött szerződés, ezért tovább lehet lépni az ügyben. A korábbi építővel bírósági per folyik, a bíróság december 16-án dönt. A Vágóhíd utca ügyében is döntött a bíróság, így a közbeszerzést megnyerő cég tavasszal ott is elkezdheti a munkálatot.

Benépesülnek az ipari parkok

A kézdivásárhelyi ipari parkokban levő csarnokokat, illetve a zöldmezős beruházásra megfelelő, közművesített területeket szeptemberben hirdette meg kiadásra az önkormányzat. Jelentkezők szép számban akadnak, ugyanakkor néhány kiadó csarnok és földterület még befektetőre vár.