Gyerekzajtól lett hangos Kézdivásárhely polgármesteri hivatalának gyűlésterme, ahol a téli rajzpályázat 16 díjazottja arra várt, hogy átvegye nyereményét a város vezetőjétől, Bokor Tibor polgármestertől. Az elöljáró köszöntőjében rávilágított: az, hogy évről évre szebb és több rajz érkezik be az önkormányzat rajzpályázatára azt is mutatja, hogy felkészült pedagógusaink vannak, akik szívesen méretik meg tanulóikat egy-egy versenyen.

 

Egyre színesebb és sokszínűbb rajzok érkeznek a téli rajzpályázatra, amelyet immár hat éve ír ki Kézdivásárhely önkormányzata. A rajzpályázat célja megtalálni a legszebb rajzokat, amelyek az önkormányzat által használt köszöntőkre a legjobban illenek. A december 20-i díjkiosztó ünnepségen a négy győztes mellett további kilenc rajzoló részesült díjban, így az első helyezés mellett kiosztottak másosik és harmadik díjat is, valamint dicséretet. Az önkormányzat mind a 16 díjazottat édességcsomaggal, valamint a Pista bá’ termékek egy kizárólag erre az alkalomra készített kabalafigurájával jutalmazza. A KreaKids Stúdiót vezető Erőss Sándor pedig egyhónapos bérletet ajánlott fel minden kategória első helyezettjének.

 

Az óvodás kategóriában dicséretben részesült a Csipkerózsika Napközi Otthon kiscsoportjának közös munkája, és további két óvodást díjaztak az oviból Lakatos Abigél és Bencze Levente személyében. E kategória fődíjasa a Manócska Napközi Otthon Micimackó csoportja lett. Az előkészítősök és I–IV. osztályosok kategóriájában első díjas lett Szabó Panna-Zsófia, 7 éves tanuló, aki a Molnár Józsiás Általános Iskolában jár, onnan még egy dicséretes kikerült Barti Nóra személyében. Második díjat kapott Szekeres Anna, IV.B. osztályos tanuló a Petőfi Sándor Általános Iskolából és Szász Boróka, a Turóczi Mózes Gimnázium diákja. Az V–VIII. osztályosok kategória díjasai mind a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatos diákjai, név szerint György Erna, Gocz Norbert, Konnáth Andrea és Tuchilus Kriszta. A IX–XII. osztályosok kategóriájában Opra Tamás Katalin dicsértet, Mojzi Boglárka harmadik díjat, Májai Adrienn második díjat kapott, és immár másodszor lett a kategória győztese László Laura, a Nagy Mózes Elméleti Líceum XII.B. osztályos diákja.

 

 


2017. december 21.