Az előző évekhez hasonlóan, idén is gazdag gyermekprogramok várják a legkisebbeket az Őszi Sokadalom ideje alatt. A Gyulafehérvári Caritas kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi munkatársai, karöltve több helyi egyesülettel, idén is gyermekvárost varázsolnak Kézdivásárhely főterére, amely a Csíkos, pöttyös, kockás gyermekek tere nevet kapta. A rendezvény három napja során számos ügyességi játék és kreatív műhely keretében tehetik próbára magukat a gyerekek.

 

A kézdivásárhelyiek már megszokhatták, hogy az Őszi Sokadalom hétvégéjén gyermekvárossá változik a főtéri park egy része. Ez idén sem lesz másként, hiszen a városnapok szervezői a Gyulafehérvári Caritas-al együttműködésben idén is változatos programokat készítenek elő a gyerekek számára. A gyermekváros több különálló tevékenységből tevődik össze, a felnőtt élet több dimenzióját hozva közel a gyerekekhez, mindezt játékos, szórakoztató formában. A szervezők kis színteret építenek ki, gyermekvárosi hangulatot teremtve, különböző gyűjtő és költő pontokkal. A gyerekek ebben a városban úgy részesülhetnek a kínálatból, azaz „költekezhetnek”, hogy előtte meg kell szerezniük a hozzávaló „pénzt”: betűket gyűjtenek, majd azokból értelmes szavakat alkotnak. Mindezt különböző ügyességeket, tehetségeket, jó ötleteket mérő, tudatosan összeválogatott próbákon. A játékban természetesen a szülők is részt vehetnek. A szervezők a kisgyerekes családokra is gondoltak a kínálat összeállításakor, a 0-3 éves gyerekek számára Babakuckót alakítanak ki, ahol a koruknak megfelelő tevékenységekkel várják őket.

 

A vásári forgatagban 15 ügyességi játék kap helyet, melyek gyűjtőpontokként szolgálnak majd, a helyi egyesületek bekapcsolódásának köszönhetően pedig 9-10 kreatív műhelyben lesz lehetőségük alkotni a kicsiknek. A program lebonyolítását egy hozzávetőlegesen 60 fős – önkéntesekből, munkatársakból és meghívottakból álló – csapat biztosítja majd.

 

A gyermekváros augusztus 26-án, pénteken 15 órától nyitja meg kapuit, augusztus 27-én, szombaton és augusztus 28-án, vasárnap pedig 11 és 14, illetve 15 és 18 óra között várja az aktív kikapcsolódásra vágyó gyerekeket.

 

Farkas Áron, gyakornok


2016. augusztus 4.