A legfelsőbb bíróság március 12-én tárgyalta a kézdivásárhelyi tanács fellebbezését és ho­zott az önkormányzat számára kedvező döntést a New Fashion alatti terület ügyében: a per­iratot visszahelyezik a brassói táblabíróságra újratárgyalás végett. Az önkormányza­tot Iancu Mândru brassói ügyvéd képviselte, akivel a város meghosszabbítja a szerződést.

 

A terület-visszaigénylési pert 2006-ban indította el Nagy Lajos Dezső, Nagy Gi­zella, Nagy Ferenc, Szígyártó Emília Emese és Török Piros­ka Erzsébet felperes. Alperes­ként Kézdivásárhely megyei jogú város, a helyi tanács és a New Fashion Rt. szerepelt. 2010-ben a megyei törvényszék alapfokú ítélete a felpereseknek kedvezett. Az alperesek éltek fellebbezési jogukkal a brassói táblabíróságon, de egyik felperes, Török Piroska Erzsébet (Taierling Johann és Péter Ferenc nagyanyja) 2012 októberében elhunyt, ezért 2013 januárjában a pert felfüggesztették. Az örökösök egy éven belül nem tartották meg a hagyatéki tárgyalást, abban reménykedve, hogy érvénybe lép az alapfokú ítélet. Tavaly decemberben a város önkormányzata kérte a per napirendre tűzését, de a táblabíróság elutasította.

 

Az újabb fellebbezés nyomán a per Brassóban folytatódhat, ahol az önkormányzat által megfogadott ügyvéd be akarja bizonyítani, hogy a felperesek kérése nem jogos, telekkönyvezési hiba történt, a ruhagyár nem a Nagy család egykori területén található – tudtuk meg Bokor Tibor polgármestertől.

 

Forrás: Háromszék

 


2014. április 8.