Az alábbiakban bemutatjuk az RMDSZ által 2012-ben útnak indított Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű vetélkedő két céhes városbeli csapatát.

 

A program keretében a középiskolás diákoknak ki kell választaniuk egy-egy műemléket, és fel kell fedezniük, illetve másoknak is meg kell mutatniuk azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik az épületet. A Nagy Mózes Elméleti Líceum X. C osztálya két csapattal nevezett a megmérettetésre.

 

Jakabos Andrea, az egykori Székely Katonaneveldét örökbe fogadó tizenegy tagú csapat tagja lapunknak így nyilatkozott: „Nap mint nap elmegyünk e régi, műemléképületek mellett, anélkül, hogy ismernénk ezek történetét, és ez kár, hiszen, bár romos állapotban vannak, ezek kincsek városunk számára. A verseny célja egyebek mellett felhívni az illetékesek figyelmét, hogy felújítsák ezeket az épületeket, hogy visszanyerjék egykori pompájukat.” Az általuk örökbe fogadott épületről úgy vélekedett, elszomorító látni a 19. században báró Purczell János hadnagy indítványozására épített, 1823-ban megnyitott épület mai állapotát, ami túlzás nélkül nevezhető életveszélyesnek. „Azon vagyunk, hogy a lehető legtöbb emberrel megismertessük a történetét, tenni szeretnünk azért, hogy azt mielőbb felújítsák.” Hozzátette, emellett felkeresték báró Purczell János sírját a régi református temetőben, és céljuk a rendkívül rossz állapotban lévő nyughely rendbehozatala.

 

A kantai minorita rendházat örökbe fogadó, tizenkét fős csapatot képviselő Tamás Benedek hozzátette: a program abban is segít, hogy rájöjjünk, nem csak ez a két szép, ám jelenleg igencsak omladozó épület van településünkön, a város szívében, az udvarterekben is akad bőven feltárnivaló. A minorita rendházról elmondta, „bár a szomszédságába járunk iskolába, úgy vélem, kevesen ismerik a történetét, és ezen szeretnénk változtatni.”

 

Az első, november 15-én véget érő fordulóban a csapatoknak az általuk örökbe fogadott épületeket kell minél jobban megismerniük, és azokat másokkal is ismertetni közösségi oldalakon, a folytatásban különböző projektek kell megvalósítaniuk, drámajátékkal bemutatni a történetét, továbbá ismertetni, hogy amennyiben az adott épületet felújítják, annak milyen funkciót szánnának. „Bokor Tibor polgármester úrral beszélgetve megtudtuk, hogy az egykori kaszárnya épületébe művelődési központot létesítenének, míg az udvarban koncerteket, illetve filmvetést rendeznének”, fejtette ki Andrea.

 

Forrás: Székely Hírmondó, Daczó H. Barna

 


2018. november 7.