Március 21-ig lehet igényelni az egyszülős kártyát
Kézdivásárhely önkormányzata segítséget nyújt az egyedülálló szülők számára, azáltal, hogy tanácshatározatba foglalta mindazon kedvezményeket, amelyeket a gyereküket egyedül nevelő szülők vehetnek igénybe. A monoparentális kártya igényléséhez 2025. március 21-ig kell letenni az iratcsomót, és néhány kritériumhoz kötött.
Meghatározás:
Egyszülős családnak számít az a háztartás, amelyben a gyermek(ek) nevelését egyetlen szülő vagy gondviselő végzi, és amely az alábbi kategóriák egyikébe tartozik:
– egyedülálló szülő (nyilatkozat alapján);
– özvegy (halotti anyakönyvi kivonattal igazolva);
– elvált szülő (jogerős bírósági döntéssel igazolva);
– egyedüli szülői felügyeleti joggal rendelkező szülő (bírósági határozattal igazolva);
– egyedülálló gyám vagy nevelőszülő (hivatalos határozattal igazolva);
– szülő, akinek házastársa 30 napnál hosszabb ideig tartó börtönbüntetését tölti.
Feltételek:
A program kedvezményezettjei azok az egyszülős családok, amelyekben a gyermek(ek) 18 éves kor alattiak, illetve a román törvénykezés értelmében ide sorolhatóak azok a 26 év alatti egyetemisták is, akik nappali tagozatos oktatásban vesznek részt, de azonos lakcímmel rendelkeznek a szülővel, és lakhelyük a személyazonossági igazolványban is megegyezik. Tehát ha az egyetemen tanuló gyereknek van érvényes ideiglenes tartózkodást igazoló irata (flotant), nem jogosult az egyszülős kártyára.
Szükséges iratok:
– formanyomtatvány (anexa nr. 2);
– személyigazolványok (szülő és gyermek(ek));
– gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonata;
– jövedelemigazolás (a szülő munkáltatói igazolása vagy egyéb jövedelmet igazoló dokumentumok);
– nyilatkozat a gyermek(ek) eltartásáról;
– iskolai igazolás (a gyermek beiratkozásáról és az igazolatlan hiányzások számáról);
– igazolványkép;
– halotti anyakönyvi kivonat (esettől függően);
– jogerős bírósági határozat a gyermek(ek) felügyeleti jogáról (elvált szülők esetében);
– hivatalos gyámsági határozat (esettől függően);
– adóbefizetésről szóló igazolás a helyi adóhivataltól.
Kedvezmények:
a) egyéves, tömbházak közötti díjmentes parkolás, amennyiben a lakhely zónájában van üresen maradt parkoló és az igénylő teljesíti a parkolásra vonatkozó szabályzatba foglaltakat;
b) egyéves parkolási bérlet az önkormányzat által üzemeltetett nyilvános parkolókban;
c) 50%-os kedvezmény a Helyi Tanács alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények bérleteire (Vigadó Művelődési Központ és Udvartér Színház);
d) 50%-os kedvezmény a Deme László Műjégpálya belépőire;
e) kedvezmény a sportbázis belépőire és bérleteire.
Kérések letételének határideje: 2025. március 21., péntek, 13.00
Kérések letételének helyszíne: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, iktató
Tanácshatározat, szabályzat, formanyomtatvány itt: https://www.kezdi.ro/kozerdeku-hirdetes/
2025. március 5.