A kézdivásárhelyi középiskolások többsége sportolással és számítógépezéssel tölti szabadidejét, átlag 40-50 lej közötti havi zsebpénz fölött rendelkeznek, jelentős részük még nem tudja, hogy mihez kezd a középiskolai tanulmányok befejezése után – egyebek mellett ez is kiderül abból a felmérésből, melynek eredményeit tegnap délelőtt ismertették a kezdeményezők.

 

Babos Botond ifjúsági tanácsos és Farkas Szilamér, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) elnöke sajtótájékoztatón elmondták: másfél évvel ezelőtt közel hétszáz, tizenegy kérdést tartalmazó ívet osztottak szét a város középiskoláiban, és a kérdésekre adott válaszokat elemezve több, a helyi fiatalság életére, céljaira, jövőképére vonatkozó adathoz jutottak.

 

Az is kiderült, hogy a céltudatosabb diákok 10 százaléka a továbbtanuláson gondolkodik, 8,6 százalékuk itthon vállalna megbízható munkát, 7,3 százalékuk külföldön keresné meg a kenyerét, 8,2 százaléka számára a sikeres érettségi, 5,7 százalék számára a családalapítás az életcél. A középiskolások jelentős része (12%) szerint a céhes városból leg­inkább egy strand hiányzik, ugyanannyi arányban hiányolják a mozit és még több szórakozóhelyet szeretnének. A megkérdezettek 14,6%-a csendes, szép kisvárosnak tartja Kézdivásárhelyt, közel 10 százalékuk szerint jók az iskolák, 5 százalékuk szerint előnyt jelent, hogy van korcsolyapálya. Beszédes adat, hogy a megkérdezettek 23 százaléka nem tudja, hogyan lehetne javítani az életminőségen, 9 százalék szerint a fiataloknak szervezett programokkal, 7,6 szerint új munkahelyekkel, 5,7 százalék szerint több szórakozóhellyel lehetne felpörgetni a város életét.

 

Forrás: Székely Hírmondó, Kertész Tibor


2016. február 16.