Ha a képviselőház is rábólint a szenátus által már elfogadott jogszabályra, változhat a közbeszerzési törvény, és ezentúl nem a legkisebb árajánlat lesz a legfőbb kritérium az árverések nyerteseinek kiválasztásakor, hanem a legjobb műszaki-gazdasági ajánlatot veszik figyelembe. A még érvényben levő szabályozást számtalan bírálat érte, az árverések az óvások miatt elhúzódtak, sok esetben a licitet megnyerő cég pocsék minőségű munkát végzett, mindettől függetlenül azonban az önkormányzatoknak nem volt lehetőségük felbontani a szerződést. Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét a közbeszerzési törvény módosításának várható hatásairól kérdeztük.

 

Bokor Tibor úgy vélekedett, előrelépést jelent a törvénymódosítás, de meg kell várni, hogy milyen formában szavazzák meg a képviselőházban. Van esély, hogy ne változtassanak a már elfogadott változaton, hiszen nemcsak mifelénk, hanem az egész országban óriási gondot jelentett a jelenlegi közbeszerzési törvény. Az is fontos lenne – vélekedett a polgármester –, hogy rövidítsék le a kiírási időtartamot, mert emiatt is nagyon sokat csúsznak a munkálatok. De még ennél is fontosabb az óvások ügyében történő módosítás, ezen is akarnak változtatni. Jó lenne, ha a fellebbezést benyújtó cég számára meghatároznának egy összeget, amit garanciaként előre befizetne, és abban az esetben, ha elveszíti az óvást, a befizetett pénzt is elveszítené. Ez esetben jobban meggondolnák, hogy óvjanak-e vagy sem. A fellebbezések miatt például Kézdivásárhelyen több mint fél évet késett a műjégpálya építése: egy galaci cég folyamatosan óvásokat nyújtott be. A törvénymódosításban olyan kitét is szerepel, amelynek nem örülnek a polgármesterek, és Bokor Tibor sem tartja jó ötletnek, éspedig az, hogy csökkentik azt az összeget, amelyre még nem kell közbeszerzési eljárást kiírniuk az önkormányzatoknak, hanem közvetlen odaítéléssel választhatják ki a kivitelezőt. Bokor szerint nem kell új törvényeket kitalálni, hanem meg kellene nézni, az Európai Unió tagországaiban milyenek a leghatékonyabb közbeszerzési törvények, és azokat átvenni.



2016. február 16.