Közélet

Megszavazták a 2016-os évi adókat
Jövő évben sem változnak az adók és illetékek Kézdivásárhelyen, erről döntött a városi tanács pénteken, rendkívüli tanácsülés keretében. A napirendi pontok között két határozattervezet szerepelt, az első a helyi költségvetés módosítása volt.

Újjáéledőben a szakemberképzés
Kérdőívek segítségével mérnék fel a felsőháromszéki nyolcadik osztályos diákok pályaválasztási törekvéseit és a helyi vállalkozók igényeit, hogy vidékünkön is elindulhasson a célirányos szakmai képzés.

Háromszéki emlékfák nyomában
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző október 27–29. között befejezte a Kovászna Megye Tanácsa által finanszírozott, közel négy éve elkezdett emlékfás projektjét. A Nemzeti örökségünk – háromszéki emlékfák nyomában című pályázat során 76 településen sikerült felleltározni és megjelölni emlékfáinkat.

Átadták az új ülepítőállomást
Hatalmas munka végéhez érkeztek Kézdivásárhelyen, és ennek egyik záró momentumára tegnap délben került sor, amikor átadták az új ülepítőállomást. A szakértők szerint hasonló létesítmény nincs Romániában, de még Kelet-Európában is ritkaságnak számít.

Vannak jelentkezők az ipari parkba
A határidőig hat iratcsomót tettek le a kézdivásárhelyi ipari parkban helyet igénylő vállalkozások, de csak öt cég igénylését fogadták el előzetesen. Eddig három jelentkező dokumentációját véleményezte pozitívan a szakbizottság, a többi még elemzés alatt áll.

Ötven diák sikere Pakson
Vastapsot kapott a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium és a Molnár Józsiás iskola diákjaiból verbuválódott gyermekkórussal kiegészült PistiEst zenekar az október 23-i paksi városi ünnepségen, ahol elsőként láthatta a nagyközönség az Örökségünk klipet, amelyet részben Kézdivásárhelyen, a már említett két iskola tanulóival együtt rögzítettek nemrégiben.

Emelkednek a közalkalmazottak bérei
Három határozattervezet megvitatására ültek össze Kézdivásárhely városi tanácsosai október 26-án, hétfőn reggel. A városatyák rendkívüli tanácsülésen döntöttek a közalkalmazottak béreinek emeléséről, a sintérszolgálat koncesszionálásáról, valamint a városi kórház szervezeti felépítésének módosításáról. Mindhárom napirendi pontot egyhangúlag elfogadta a tanács.

Igényelhető a fűtéstámogatás
Október 19-től lehet igényelni és leadni a kéréseket fűtéstámogtásra, a közönségkapcsolati iroda órarendje szerint. Fűtéstámogatásra jogosultak azon családok, akiknek az egy főre eső jövedelme nem haladja meg a 615 lejt és nem képezi tulajdonukat a kizáró listán felsorolt javak egyike sem.

Felújítás a Csipkerózsa utcában
A Millenium park mögötti Csipkerózsa utcában, a csatornázási munkálatok során olyan mértékben sérült az úttest, hogy a javítási munkálat nem lenne elégséges, az út minősége továbbra sem lenne megfelelő, így hamar balesetveszélyessé válna. Az önkormányzat, a csatornázási munkálatokat kivitelező cég és a megyei útosztály közös döntése alapján az említett teret, a parkolókkal együtt, teljes felületében felújítják még a tél beálta előtt.

Kézdivásárhely különdíjban részesült az Újrahasznosítás városa címért folytatott versenyben
Az Eco-Rom Ambalaje Kft. által meghirdetett Újrahasznosítás városa verseny harmadik kiadásának végéhez értünk. A január 1. – június 30. között megszervezett vetélkedőn Kézdivásárhely különdíjban részesült, a verseny nyertese Sinaia, a második és harmadik helyen Medgyes, illetve Aranyosgyéres végzett.

Kézdivásárhely megszavazta a támogatást
A tegnap délután megtartott soros tanácsülés egyik fő napirendi pontjának jóváhagyásával Kézdivásárhely is csatlakozott a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa 2021 programhoz. Amennyiben a pályázat sikeres lesz, a céhes város hat esztendőn át 875 ezer euróval járul majd hozzá a projekt kivitelezéséhez.

Visszadobta a magyar kérést a prefektúra
Tegnap délután tartotta soros ülését Kézdivásárhely képviselői testülete. A határozattervezetek megvitatása előtt az ülésen jelen levő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselői kaptak szót, akik a magyar nyelv használati jogának a korlátozását tették szóvá, és amellett kardoskodtak, hogy Wass Albertről teret nevezzenek el a céhes városban.

Kézdivásárhelyi diákok a Kanári-szigeteken
A Zöld Nap Egyesület képviseleteként szeptember 16-24. között újabb spanyolországi ifjúsági cserén vehettek részt kézdivásárhelyi fiatalok. Ezúttal négy ország (Spanyolország, Lettország, Románia-Székelyföld és Bulgária) résztvevői ismerkedhettek meg egymás kultúrájával és Fuerteventura (Kanári-szigetek) varázslatos világával.

Nemzetközi diákprogram
Múlt héten, hétfőtől vasárnapig az Erasmus+ csereprogram keretében hetvenkilenc magyarországi, török, görög, olasz és katalán diák és tanár tartózkodott Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképző vendégeként.

Kártérítésre ítélték a városházát
Egy jó és egy rossz hírt jelentett be tegnapi sajtótájékoztatóján Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, aki két, évek óta zajló perről számolt be.

Légy ismét az újrahasznosítás bajnoka!
Az újrahasznosítás városa cím elnyerése érdekében, Kézdivásárhely Önkormányzata hulladékgyűjtési versenyt hirdet a város oktatási intézményei számára. A verseny az első félév kezdetétől (október 1.), a második félév végéig (május 30-áig) tart, az intézményeknek a számukra kijelölt szelektív kukákba kell gyűjteniük a papírt, műanyagot, fémet és üveget.

Átadták a nyereményeket
Az idén februárban, az oktatási intézményeknek kiírt Légy az újrahasznosítás bajnoka! című szelektívhulladék-gyűjtési verseny május 30-án zárult, a díjakat szeptemberben vehették át a nyertesek. Az első három helyezettnek Bokor Tibor polgármester adta át a nyereményeket a városházán: egy interaktív táblát, egy projektort és tíz labdát.