Hírek

A legjobbak közé verekedte be magát a KSE
A Kézdivásárhelyi SE utánpótláscsapata, megismételve tavalyi bravúrját, újra a legjobbak között végzett az országos babykosárlabda-tornán. A Ferencz Szabolcs és Minescu Ioan által felkészített együttes ötödikként zárt a többnapos, korosztályos seregszemle női mezőnyében.

Korrekció az autonómiáért
Június utolsó csütörtökjén tartotta soros tanácsülését Kézdivásárhely Helyi Tanácsa. Az ülés elején új ülésvezetőt választott a testület, az elkövetkező három hónapban Rákosi János MPP-s tanácsos látja el a feladatot. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által benyújtott, Önkormányzatok az autonómiáért című határozattervezet megbeszélésével kezdődött meg a tanácsülés.

Feljutott Kézdivásárhely
Hosszabbításban lőtt három góljának köszönhetően kiharcolta a IV. ligás szereplés jogát a Kézdivásárhelyi SE a szerda délutáni osztályozón, a Kovásznai SE ellenében. A sepsiszentgyörgyi találkozóra mindkét együttest elkísérte szurkolótábora, akik azonban a rendes játékidőben csak helyzeteket láthattak, gólokat nem.

Első évadzáró gála
A Városi Színház és a Vigadó fennállása óta első alkalommal tartottak évadzáró gálaestet kedd este az intézményben. A szervezők az emléklapokkal jutalmazó zenés-humoros eseményre nemcsak a támogatókat, hanem műkedvelőket, közreműködőket, a városvezetést és a sajtót is meghívták.

Miniszterek Kézdioroszfaluban
Tegnap délelőtt Kézdivásárhelyre látogatott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Doina Adriana Pană vízügyi, erdészeti és halászati tárca nélküli miniszter és Pásztor Sándor vízügyi államtitkár. Látogatásuk során a kézdioroszfalvi patakmedernél zajló munkálatokat tekintették meg.

Fedett szemétátrakó épül
Most folyik a kézdivásárhelyi szemétdomb lezárása, a munkának a szerződés értelmében november 5-ig kell befejeződnie. Baki János projektmenedzser szerint jelenleg 4-5 százalékos késés van, emiatt az átadás is csúszhat pár napot.

Több mint száz huszár vonult végig
Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosszéki huszár mellett a hétvégi eseményen gyönyörű népviseletbe öltözött leányok és legények, huszárdalok és jókedv jellemezte az V. Háromszéki Huszártoborzót, amelynek még az esős idő sem vette kedvét, sem fényét. A Huszártoborzó öt év után újra Kézdivásárhelyre érkezett, ahol népes tömeg fogadta huszárokat.

Megújult a könyvtár pincéje
Befejezték a munkálatokat a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár pincéjében. Az önkormányzat támogatásával teljesen felújították mindhárom helyiséget, de mivel a páratartalom még mindig magasabb a megengedettnél, a költözéssel kivárnak.

Odaítélték a Kiss Lázár-díjat
Mezőkövesd önkormányzata tavaly ajánlotta fel a 100 ezer forint értékű Magyar Nyelvért-díjat, amellyel a magyar irodalom és nyelvápolás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyolcadikos diákokat jutalmazzák évente. A kitüntetést – Molnár Istvánné, a mezőkövesdi, valamint Nagy-Babos Tamás, a kézdivásárhelyi önkormányzat művelődési bizottságának elnöke döntése értelmében – Kiss Lázár egykori elismert pedagógusról nevezték el.

Huszártoborzó Kézdivásárhelyen
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett Háromszéki Huszártoborzó a céhes városba érkezik június 22-én, vasárnap, 13 óra 30 perckor. Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával, a toborzó csapatok idén két napon át Dálnok-Albis-Csernáton-Ikafalva-Futásfalva-Torja-Kézdivásárhely útvonalon vonulnak, hogy felelevenítsék régi katonai szokásunkat.

Kézdivásárhelyi fölény a döntőben
A Kézdivásárhelyi SE diadalával zárult a felnőtt férfi korosztály számára első alkalommal kiírt kosárlabda Székely NB. A pontvadászatba összesen hét alakulat nevezett be, két-két csapat képviselte Csíkszeredát és Székelyudvarhelyet, de Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós is megméretkezett.

Karaván az önkétességi törvény népszerűsítésért
A Háromszéki Ifjúsági Tanács és a HITI Önkéntes Központ vezetői a hét folyamán közösen népszerűsítik az önkéntességi törvényt a háromszéki fiatalok körében, arra ösztönözve őket, hogy végezzenek önkéntes munkát, hiszen az így szerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudják tanulmányaik befejezése után is.

Kézdivásárhelyre látogatott a Regiotrans vezérigazgató helyettese
A vasúti átkelők állapotának feltérképezését követően, István Zoltán szállításügyi államtitkár meghívására Kézdivásárhelyre látogatott a Regiotrans vezérigazgató helyettese Nedea Ioan, aki egyeztetett a város és megye vezetőivel arról, hogy milyen javításokat kell eszközölni a vasútátkelőknél.

Dali Csongor: Nem éri meg!
A Háromszéki Ifjúsági Tanács-HÁRIT és az Erdővidéki Ifjak Szervezete által kezdeményezett ,,Egy drogos élete” című előadás szerda este zárult Kézdivásárhelyen. Június 10. és 11. között Dali Csongor és a Háromszéki Ifjúsági Tanács csapata öt drogprevenciós előadást tartott Kovászna megyében.

Kézdivásárhelyen melegít be a TIFFszereda
A székelyföldi városok közül elsőként Kézdivásárhelyen tart bemelegítő vetítéseket a TIFFszereda filmfesztivál: június 15–17. között esténként 21.30-tól egy-egy filmet nézhetnek meg a filmkedvelők a helyi Jazz Cafe udvarán. Vasárnap, június 15-én a Bereményi Géza rendezte Eldorádó című alkotás látható a filmvásznon, az est díszmeghívottja pedig a film főszereplője, Eperjes Károly. Hétfőn, június 16-án a Csigák és emberek (Despre oameni și melci, rendezte Tudor Giurgiu) filmet vetítik – ez az alkotás nyerte egyébként a 2012-es Varsói Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének a különdíját.

Jól halad a kockakövezés
Elkészült a kockakövezés a 37-es, 38-as, 56-os, 57-es, valamint a 70-es és 73-as udvarterekben, jelenleg a 72-es és 58-as udvarterekben dolgoznak. A Mester utcában és a hozzá tartozó udvarterekben (50-es számozásúak) a járda építése van folyamatban.

Száztizennégyen karikáztak a közért
A Háromszéki Közösségi Alapítvány és a Zöld Nap Egyesület pénteken Kézdivásárhelyen adománygyűjtési akciót szervezett Tekerj egy jó célért! felszólítással. A civil kezdeményezés célja egy kültéri mozgáspark létrehozása az önkormányzat közreműködésével.