Mága Zoltán hegedűművész ismét Erdélyben örömmuzsikál. A 100 templomi jótékonysági koncertsorozat részeként 11 városban csendül fel a hegedűszó, köztük Kovásznán és Kézdivásárhelyen is. Minden településen a beérkezett adományokat, felajánlásokat nemes célra fordítják.

 

Ájgel Ágnes, a program helyi szervezője mindenkit arra biztat, hogy szakítsanak két órát az esti programjukból és vegyenek részt a koncerteken. Amellett, hogy elképesztő zenei élményben lesz részük két nemes célt is szolgálnak. „Az események által begyűlt összegekből segítjük egy 33 éves kovásznai fiatal férfi felépülését, Kézdivásárhelyen pedig hozzájárulunk egy olyan központ létrehozásához, amely segítségnyújtást biztosít a nehéz helyzetben élőknek. A tavalyi nagysikerű koncerthez hasonlóan tehát idén is jó és hasznos célt szolgálunk. Jöjjenek, legyen részük egy csodálatos zenei élményben, és segítsenek, hogy segíthessünk!

 

November 5-én, kedden, 20 órától, a kézdivásárhelyi református templomban folytatódik a ritkaságszámba menő koncertsorozat. A hegedűművész a begyűlt adományokat a speciális bánásmódot igénylő felnőttek számára tervezett nappali központ létrehozására ajánlja fel. Az ugyancsak 20 lej értékű támogatói szelvényeket a helyi RMDSZ irodában lehet megvásárolni (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721-297540) hétfőtől csütörtökig 8-16 óra, pénteken pedig 8-14 óra között.


2019. október 28.