Kézdivásárhely Városi Tanácsa 2020. április 24-én, rendkívüli tanácsülés keretében csoportosított át egy jelentős összeget a kézdivásárhelyi városi kórház részére. Az összeget a kórházi személyzet tesztelésére, védőfelszerelésre, fertőtlenítőszerekre és orvosi eszközökre költi az egészségügyi intézmény.

 

A pénteki, világhálón megtartott tanácsülést követően Bokor Tibor polgármester úgy fogalmazott, „a kórházak alkalmazottai az első vonal első vonalában dolgoznak több mint egy hónapja, legjobb tudásuk szerint, fáradhatatlanul segítenek a betegeken, sokszor úgy, hogy saját családjukat sem látják. Nincs elég szó, hogy megköszönjük nekik ezt az áldozatos munkát, viszont tettekkel mi is tudunk segíteni. A kézdivásárhelyi kórháznak most nagyobb szüksége van az önkormányzati forrásokra, mint valaha, így nekünk kötelességünk előteremteni a szükséges anyagi támogatást” – nyomatékosított az elöljáró.

 

A költségvetés-módosítás egészségügyi eszközök beszerzését takarja, most összesen 315.000 lejt csoportosítottak át a rendezvényekre, kulturális pályázatokra és egyházi támogatásokra szánt keretből. Ez automatikusan azt jelenti, hogy a város önkormányzata idénre már nem tervezi semmilyen kulturális rendezvény megszervezését és/vagy támogatását, a megszokott formájában elmarad az Őszi Sokadalom is. Továbbá, ez a döntés azt is jelenti, hogy a kulturális pályázatokat is felfüggesztették.

 

Bokor Tibor polgármester tételesen kifejtette, hogy a kórháznak átcsoportosított összeg mire szükséges: 100.000 lejt az alkalmazottak tesztelésére fordítanak (ebből most 30.000 lejt adnak a kórháznak, 70.000 lejt már korábban átutaltak az intézménynek), 200.000 lejt védőfelszerelésre költenek, 60.000 lejt fertőtlenítőszerekre fordítanak, és 25.000 lejt költenek orvosi eszközökre. Az önkormányzat további 51.990 lejt költ a városi kórházra, ebből 25.000 lejt Kovászna Megye Tanácsa biztosít. Ezt a pénzt orvosi gépek megvásárlására irányítják.

 

Bokor Tibor azt is közölte, hogy 221 koronavírus tesztet végeztettek el, ezek közül mindegyik negatív lett, így továbbra sincs fertőzött Kézdivásárhelyen.


2020. április 24.