Az év első tanácsülését tartották meg január 23-án, csütörtökön Kézdivásárhelyen, amelyen 13 napirendi pontról hoztak döntést. A tervezetek között költségvetést módosítottak, elfogadták a 2020-as évben rendezendő szabadtéri események listáját, és megszavazták az Achim András utca modernizálásról szóló tervet is.

 

Elsőként egy polgármesteri rendeletet érvényesítettek, amellyel belefoglalták a költségvetésbe a 2019. december 30-án a kormány által megítélt 181.000 lejes többletet. Második pontként a szemétgazdálkodással kapcsolatos tanulmányt, valamint a Kovászna megye és az Eco Bihor Kft. között köttetett szerződés módosítását szavazták meg, amelyből kiderült: a lerakási díj 11 lejjel nőtt tonnánként, illetve különböző beruházások segítik majd a hatékony munkavégzést az elkövetkezendőkben. A polgármester hangsúlyozta, hogy ez semmilyen anyagi többletet nem jelent a lakókra nézve.

 

Az Achim András és a Benedek Elek utcák modernizálási munkálataira vonatkozó költségek összege több mint 2,4 millió lej – ennek megkezdését támogatták a városatyák. Itt már sikerült kicserélni a víz-, csatorna- és gázvezetékeket, az elkészült tervben a parkoló és az utak javítása is szerepel. A tanácstagok egyöntetűen fogadták el a határozatot, ahogyan a soron következő két pontot is, amelyek közül az egyik a közbeszerzési árajánlatokat kiértékelő bizottság összetételét foglalta magába, a második pedig a tanügyi intézmények szervezésére és működésére vonatkozó szabályzatokkal volt kapcsolatos.

 

A 2020-as évre meghirdetett, a Kézdivásárhely területén szervezendő szabadtéri kulturális- és sportrendezvények felhívására összesen 18 kérés érkezett az önkormányzat iktatójába, amelyeket jóvá is hagytak a tanácstagok. Hetedik pontban megtárgyalták az övezeti városrendészeti tervet a Legelő utcában, valamint elfogadták a Martin Luther utca elnevezésére vonatkozó határozatot is.

 

A 10., 11. és 12-ik pontok a szociális szolgáltatásokat ölelték fel, jóváhagyták az éves tervet, valamint döntöttek a szociális étkezde napi díjáról is. Az utolsó pontban a Fortyogó utcai területek bérmentes használatba adását tárgyalták meg a tagok, így újabb három fiatalnak utaltak ki területet, amelyre felépíthetik otthonaikat.


2020. január 23.