Kézdivásárhely sem mentesült a romániai önkormányzatokat érintő, a hírhedt 114-es kormányrendelet okozta káosztól: az építkezésben 3000 lejre megemelt minimálbér lehetetlenné teszi azt, hogy a cégek a régebb leszögezett árakon dolgozzanak. Ez azt eredményezheti, hogy senki sem vállal munkát, így többek között az aszfaltozással is gondok adódhatnak.

 

„A csapadékos időjárás is hátráltatott, de nem csak amiatt vagyunk nagyon lemaradva az aszfaltozással és a foltozással, a legfőbb gondot a januárban megjelent >>híres<< 114-es kormányrendelet okozza” – válaszolta azt firtató kérdésünkre Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester, hogy mi is történik a céhes város utcáinak a kátyúzásával, mi lesz a Vasút, Vágóhíd és a Bem József utca sorsa.

 

Az elöljáró szerint a megemelt minimálbérek miatt a cégek költségei nagyon megnőttek, így a tavaly vagy tavalyelőtt a megyei útosztállyal kötött szerződésekbe foglalt összegek már nem aktuálisak, a vállalkozások nem akarnak a régi áron dolgozni. „Mindaz, amit eddig elvégeztek, a két Bălcescu utcai parkoló, az ott lévő utca, a Gyárak utcájának a leaszfaltozása, nagyobb kátyúzások stb. az én könyörgésem után történt, hogy legalább azt fejezzék be, ami be volt tervezve. Jelen pillanatban is tárgyalásokat folytatunk a céggel, kérjük, hogy dolgozzanak, hiszen nagyon sok projekt van, amit be kellene fejezni. Pénzünk, tervünk és szerződésünk is van ezekre a munkálatokraʺ – magyarázta a visszás helyzetet a polgármester, amibe a bukaresti törvényhozók fejetlensége miatt kerültek.

 

A vidékfejlesztési programban több utcával szerepel a város: hátravan kb. 200 méter a Vasút utcából, egy fél kilométeres szakasz a Vágóhíd utcában, és ott vannak még a Molnár Józsiás és a Bem József utcák, illetve a Csernátoni úton levő tömbházak mögötti méretes parkoló is – sok egyéb mellett. A Vágóhíd utca a legkritikusabb, ott gázvezetéket cseréltek a szálloda körül, az ígéret szerint ebben a hónapban a vízvezeték cseréjénk is meg kellene történnie, hogy az aszfaltozás után ne kelljen földmunkákkal bajlódni.

 

„Mi hajlandók lennénk szerződést módosítani, bizonyos mértékben az árakat is, viszont az említett kormányhatározat ezt nem engedi, ezért alakult ki a patthelyzet. Ebben az esetben az a véleményem, hogy kevesebbet csináljunk és jól, mintsem hogy ne csináljunk semmit; ez akkor lehetséges, ha a kormány korrigálja a hibáját. Ha most szerződést bontunk a céggel, akkor új közbeszerzést kell kiírni, új árakra kell szerződést kötni, új terveket kell készíttetni. Ez azt jelentené, hogy idén nem fog történni semmi” – vázolta a problémát az elöljáró.

 

A gond azzal van, hogy a kormány a meglévő szerződések vonatkozásában ugyan megengedte a 3000 lejes fizetésig terjedő korrekciót a szakképzetlen munkások esetében, de arra senki nem gondolt – és a cégeknek igazuk van –, hogy akkor a szakképzett munkaerő (mesterek, tervezők, mérnökök) bérét is ilyen arányban ki kellene emelni. Bokor Tibor úgy látja, hogy az intézkedés kihatással lesz az egész ágazatra, így drágulni fog a cement, a tégla és minden más, az építkezéssel összefüggésbe hozható anyag ára.

Forrás: Székely Hírmondó, Bartos Lóránt


2019. június 20.