1849. október 6-án 13 aradi és két pesti mártírt végeztek ki, akik komoly katona módjára, méltósággal haltak meg a magyar ügyért. Ennek éppen 170 éve. Aulich Lajos kivégzése előtt azt mondta: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.” Az aradi mártírokra ezúttal is méltó ünnepséggel emlékezünk meg.

 

A Nagy Mózes Elméleti Líceum X. C. osztálya Czegő Zoltán verseiből egy dramatizált előadást mutat be, ahol a kortárs költő verseivel a halállal szembesülő vértanúk lelki megtisztulását mutatják be. Címe: Mind keressük egymást. A Nagy Mózes Elméleti Líceum részéről Csiszár Krisztián mond szónoklatot, majd az iskola zenekara A harangok dala c. számot és két népdalt ad elő. A Református Kollégium diákjai idén is bekapcsolódnak az ünnepségbe, ők a Magyarország és Ez az otthonom c. dalokkal vesznek részt. Felkészítő tanárok Dr. Deák Ferenc magyartanár és Ruszka Sándor, református lelkipásztor.

 

Az ünnepséget a Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán tartják, 2019. október 4-én, pénteken 14 órától. A megemlékezésbe Kézdivásárhely Önkormányzata évek óta bekapcsolódik. Az ünnepség koszorúzással ér véget az iskola egykori tanára, az aradi vértanúk gyóntatópapja, Sujánszky Euszták emlékplakettje előtt.

 

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, valamint a két szervező oktatási intézmény szeretettel vár mindenkit az eseményre!


2019. október 2.