Vélhetően a megye legszínvonalasabb, ultramodern mozgásparkja készült el Kézdivásárhelyen, ami óriási népszerűségnek örvend nemcsak a gyerekek, hanem az idős emberek körében is.

 

A különböző testrészeket megmozgató gépeket befogadó létesítmény avatóünnepségén a jelenlevőket Bajcsi Ildikó, a kézdivásárhelyi Rotary Klub elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy azért kezdeményezték a mozgásparkot, hogy a város lakói minél többet tartózkodjanak a friss levegőn, mozogjanak, kezdjenek el égészségesebben élni. Bokor Tibor polgármester a város nevében átvette a mozgásparkot, és arra kérte a jelenlevőket, hogy tartsák becsben, őrizzék meg, és használják egészséggel.

 

A számos érdeklődő előtt rögtönzött, magyarázatokkal tűzdelt bemutatót tartottak, Páll Zoltán tornatanár szakmailag értékelte a gépeket, és diákjai segítségével a helyes használatról is tudomást szerezhettek a jelenlevők. Ezt követően Bakk Vitális Kinga igazgató, a New Fashion készruhagyár vezetője is köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak a park létrejöttéhez.

 

A szabadtéri edző- és mozgáspark létrejöttét a Rotary Klub mellett Kézdivásárhely polgármesteri hivatala, a Zarah Moden Kft., valamint Wilhelm Wegener, a céhes város díszpolgára, a kézdivásárhelyi Rotary Klub tiszteletbeli tagja támogatta. A német üzletembernek egyébként a lánya és az unokája is tiszteletét tette az eseményen.



2015. június 9.