Közélet

Az egyirányúsítás mellett döntöttek
Várhatóan jövő héten elkezdődnek a Szabadság utca felújítási munkálatai, amelynek során a teljes utca rehabilitálását tervezik. Az önkormányzat honlapján illetve közösségi oldalán elindított szavazáson kedden, június 21-én 74 százalékkal vezettek az igenek, ezt erősítették meg a forgalmi rendőrség képviselői és a helyi sofőriskolák vezetői is. A Szabadság utca azután lesz egyirányú, amiután a felújítás befejeződött.

Egyirányúsítsuk a Szabadság utcát?
A Fecske és Új utcák által közrezárt területrendezési munkák után, az önkormányzat a Szabadság utca rehabilitálását tervezte be, amelynek keretében rendbe teszik a járdákat és új aszfaltréteget kap az utca.

Egyirányúsítsuk a Szabadság utcát?
A Fecske és Új utcák által közrezárt területrendezési munkák után, a Szabadság utca rehabilitálása következik, amelynek keretében rendbe tesszük a járdákat és új aszfaltréteget kap az utca. Mivel az utcában az elmúlt néhány évben jelentősen megnőtt az autós forgalom, illetve egyre több autó parkol a parkolókban és az út szélén, megkérdezzük a város lakóit, hogy egyet értenek-e azzal, hogy egyirányúsítsuk a Szabadság utcát?

Hulladékgyűjtő verseny: remekeltek az óvodák
Tavaly októberben az oktatási intézményeknek számára kiírt Légy az újrahasznosítás bajnoka! című szelektív hulladékgyűjtési verseny május 30-án zárult, a díjakat június 1-én vehették át a nyertesek. Az első három helyezettnek Bokor Tibor polgármester adta át a nyereményeket a városházán: egy interaktív táblát, egy hordozható számítógépet és egy fényképezőgépet.

Közösségi tér a másság befogadására
Közösségünk, társadalmunk szociális érzékenységét, mássággal szembeni elfogadásának kialakítását célozta meg a Szentkereszty Stephanie Egyesület azon kezdeményezése, mely értelmében az önkormányzattal együttműködve egy olyan közösségi teret alakítanak ki a város szívében, ahol lehetővé válik a fogyatékos személyek és ép társaik közti ismerkedés, a kölcsönös kommunkiáció, a mássággal szembeni előítéletek, sztereotípiák megszelidítése, az integráció útjában álló korlátok ledöntése.

Az árvák védelmezőjére emlékeztek
Háromszék nagyasszonyának, a példamutató báró Szentkereszty Stephanie halálának 110. évfordulóján emlékeztek Kézdivásárhelyen az első gyerekotthon, a Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet alapítójára.

KÉZDI tej a helyi gazdáktól
Száz százalékos tehéntejből készült, KÉZDI névvel ellátott sajtot, tejet, tejfölet, szánát és túrót kóstolhattak meg az érdeklődők az almási kultúrotthonban május 25-én, szerdán. Az idén alakult Kézdi Lacto Coop szövetkezet Keresztúron elkészített első termékei, amelyek nevükben is a helyi jellegzetességeket (Kézdi Céhes Sajt, Kézdi Perkő Sajt) reklámozzák, már kaphatóak a Bertis üzletekben, hétfőtől pedig a megye más élelmiszer üzleteiben is megvásárolhatóak lesznek.

Elkészült az egyik ipari park Kézdivásárhelyen
A keményítőgyár felszámolása előtt az amerikai tulajdonos 6,4 hektár területet adományozott Kézdivásárhelynek, ennek helyére épült az ipari park, tájékoztatott Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A kivitelezést a Regionalis Operatív Program keretében valósította meg az önkormányzat.

Elengedhetetlen műszereket vásárol a kézdivásárhelyi kórház
Példás összefogásnak köszönhetően, áprilisban bejegyezték a felső-háromszéki egészségügyi egyesületet, amelyért tizenkét önkormányzat fogott össze, hogy, lakosságához mérten, támogassa a kézdivásárhelyi kórházat. Emellett, a kórház új, több mint egymillió euró értékű műszerparkkal bővül, és elkészült az új járóbeteg-rendelő pályázati anyaga is.

Megbeszéltük! A fiatalok számára közösségi térre van szükség!
Beszéljük meg! címmel indult konzultációs sorozat fiatalok és ifjak számára Kézdivásárhelyen, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet egy beszélgetésre hívta össze a város fiataljait, civil szervezeteit, egyesületeit.

Sikeres lomtalanítás
Kézdivásárhely önkormányzata, a Gosp-Com Kft. és a Zöld Nap Egyesület nemrég megszervezte a háztartások tavaszi nagytakarítását.

Elkészült a Gábor Áron Líceum campusa
Tegnap délelőtt adta át a kivitelező cégcsoport – a Baumaister Kft., a Conico Rt. és az Ördög Kft. – a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceumnál végzett munkálatokat. A terepszemle után Bokor Tibor polgármester és Gábor Rezső iskolaigazgató sajtótájékoztatót tartott.

Dobolyi Aladár Kézdivásárhely díszpolgára
Kossuth Lajos, Báró Wesselényi Miklós, Báró Szentkereszty Stefánia, Wilhelm Wegener és Coos Henneveld után Dobolyi Aladár asztalitenisz edző neve is felkerült a polgármesteri hivatalban található díszpolgárok táblájára. A néhai edzőnek ünnepélyes keretek között ítélték oda a díszpolgári címet.

Vita egy parányi telek miatt
A négyéves ciklus utolsó előtti tanácsülését tartotta a múlt héten Kézdivásárhely önkormányzatának képviselőtestülete. A megbeszélésen többek között módosították a város költségvetését, és egy nagy értékű beruházás támogatásáról is szavaztak. Vitát egy parányi terület nyílt árverésen történő értékesítése okozott.

Kié lesz Fortyogófürdő?
Véglegesen pert nyert az önkormányzat Fortyogófürdő kapcsán, a terület a város tulajdonában marad. A bírósági indoklás még nem érkezett meg Kézdivásárhelyre, miután azt megkapják, következik az egykori kezelőbázis felértékelése.

Paul Brummell brit nagykövet Kézdivásárhelyen
Paul Brummell brit nagykövetet fogadta ma az irodájában Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A meglehetősen baráti beszélgetés keretében elsősorban azokról a kérdésekről tárgyaltak, amelyek a magyar kisebbséget érintik, és hogy ez hogyan vetítődik le Kézdivásárhelyre, emellett gazdasági témákat is érintettek.

„Tiszta levegőt mindenkinek!” – Tavaszi lomtalanítás
Kézdivásárhely Önkormányzata, a Gosp-Com Kft. és a Zöld Nap Egyesület meghirdeti a háztartások tavaszi nagytakarítását, lehetőséget teremtve, hogy megszabaduljunk az otthonokban fölöslegessé vált tárgyaktól, veszélyes anyagoktól, a kerttakarítások során összegyűjtött zöldhulladéktól. Arra kérjük a lakókat, hogy helyezzék ki a feleslegessé vált háztartási eszközeiket, bútoraikat, valamint az udvar- és kerttakarításból származó zöld hulladékot április 29-én, pénteken és április 30-án, szombaton reggel 8 és 18 óra között, és mi ingyen elszállítjuk azokat.