Négy spanyol idegenlégióssal a keretében kezdte meg a 2015–2016-os pontvadászatot a KSE futsalcsapata, amely tegnap este Temesváron lépett pályára. Spanyolországból egy kapus és három mezőnyjátékos igazolt Kézdivásárhelyre, több mint egy hónapja közösen készülnek a kék-fehérekkel. Lapunknak úgy nyilatkoztak, jól érzik magukat a céhes városban, és mindent megtesznek azért, hogy a csapat előkelő helyen végezzen a bajnokságban.

 

A négy spanyol idegenlégiós egyöntetűen kiemelte, barátságos fogadtatásban részesültek, és remek körülmények közepette, gyönyörű csarnokban készülhetnek a rájuk váró megpróbáltatásokra, múlt heti találkozásunkkor mindannyian izgatottan várták a bajnoki rajtot. Az is hasonló bennük, hogy egészen kiskoruktól a labda bűvöletében élnek, lelkesek, elhivatottak, és ahogy a szombati, Valencia elleni barátságos meccsen bizonytották, tehetségesek is.

 

A kézdivásárhelyi közönség új kedvence a 21 éves Rafael Berlanga Izquerdo, aki ötévesen kezdett focizni, és a másodosztályból igazolt a KSE-hez. Elmondása szerint a teremlabdarúgást azért szereti, mert gyors és harcias sportág, ahol mindent bele kell adni a győzelemért. Saját magáról elárulta, igen erős benne a küzdőszellem, ezért úgy gondolja, hasznára válik majd a csapatnak, gyorsaságot visz a játékba, és reményei szerint sok góllal fogja megörvendeztetni a kézdivásárhelyieket.

 

Igor Etxarri Torres is ötévesen kezdte ismerkedését a labdával, szorgalmas, dolgos, ambiciózus játékosnak tartja magát, aki mindent megtesz azért, hogy a csapatot segítse a jó eredmény elérésében. Ő is szeretne gólokat lőni, de fontosabbnak tartja, hogy állandó jó teljesítménnyel rukkoljon elő, és segítse a csapattársait. Úgy érzi, sikerült beilleszkedniük a keretbe, jól megy a közös munka, viszont hiányzik David Madrid Sanchez vezetőedző, akinek jelenlétével biztosan ki fog alakulni az az összhang, amire szükségük van. A magyar nyelvvel még nem sikerült megbarátkoznia, de a legfontosabbakat – köszönöm, csókolom – már tudja!

 

Javier Gorrono Carrion egy ideig a nagypályás labdarúgással is kacérkodott, aztán a futsalt választotta, mert jobban illik a képességeihez. Nem számított ilyen kedves fogadtatásra, nagyon elégedett a körülményekkel. Ezt megelőzően keveset tudott az országról, csak annyit, hogy nagy a munkanélküliség, és nehéz a megélhetés. A környéket már felfedezték, szabadidejükben kirándulgattak, és elégedetten nyugtázták azt is, hogy az itteniek szeretik a futsalt.

 

Borja Lopez Sanzhoz mindig is a kapusposzt állt a legközelebb. Azt mondja, nem egyszerű távol a hazájuktól, idegenben, ahol nyelvi akadályok is nehezítik a mindennapokat, de a csapattársakkal tudnak spanyolul kommunikálni, máshol pedig angolul boldogulnak. Nagyon várja már, hogy a pályán is megmutassa képességeit, reméli, nem fog sok gólt kapni. Nem ismeri a többi együttest, viszont kijelentette: az első ötben szeretne végezni a kék-fehérekkel.

 

Forrás: Székely Hírmondó, Bartha Zsófia



2015. szeptember 3.