Fergeteges villámcsődületben csúcsosodott ki az az Ökoparti, amelyet a környezettudatosság jegyében hívott össze Kézdivásárhelyre a Csipkerózsika Napközi Otthon, a Bod Péter Tanítóképző és a KreaKids Stúdió az elmúlt héten. A lendületes megmozdulásból nem hiányoztak a díjak sem, de volt divatbemutató és táncra hívogató Folker-koncert is.

 

2013 őszén a Csipkerózsika Napközi Otthon benevezett a RoRec Egyesület Újrahasznosítási őrjárat elnevezésű projektjébe, amelynek kezdeményezői azt szeretnék elérni, hogy az emberek ne otthon gyűjtsék, vagy a kukába dobják ki ezeket a hulladékokat, hanem szervezett formában adják le, hogy később, megfelelő előkezelést követően újrahasznosulhassanak. Kézdivásárhelyről a Bod Péter Tanítóképző, a Molnár Józsiás- és a Petőfi Sándor-iskola csatlakozott a programhoz, majd a KreaKids Stúdió is kivette a részét a mozgósításból.

 

Az RoRec reciklálásért síkraszálló egyesület részéről jelen levő Alexandra Arnăutu kiemelte: Eddig példaértékűen teljesített Kovászna megye, de azt is hangsúlyozta, hogy az országban eddig még sehol sem szerveztek öko-témájú flashmobot.

 

– Az év eleje óta különböző tevékenységek által próbáltuk ránevelni a kicsiket arra, milyen veszélyekkel jár, ha felelőtlenül eldobjuk az elektromos hulladékokat, de ha egy helyre összegyűjtjük, újra lehet hasznosítani azokat. A Csipkerózsika Napközi Otthon minden pedagógusa, valamint a gyerekek és szülők is buzgón gyűjtögetnek, a megyében sokáig elsők voltunk a felhalmozott hulladék mennyiségét tekintve. Most kissé hátrányba kerültünk, de kitartóak vagyunk, és mindenkit arra buzdítunk, hogy továbbra is hozzák be az intézménybe a feleslegessé vált elemeket, CD-ket, háztartási gépeket – részletezte Gáspár Edit óvónő, koordinátor, aki szerint eddig több mint 2300 kilogrammnyi hulladékot halmoztak fel.

 

A végig jó hangulatban zajló eseményen díjazták az óvodások számára kiírt rajzpályázat legeredetibb alkotásait, valamint Erdő Kinga diákot, aki a legtöbb hulladékot gyűjtötte a Bod Péter Tanítóképzőből, de a XI. C osztályt is, ők ugyancsak jeleskedtek a feladatban. A villámcsődületbe kicsik és nagyok egyaránt bekapcsolódtak, mindenki együtt hullámzott Ferencz Barbara és Kis Ilka koreográfiájára. A napközi mindenik csoportja részt vett a hulladékok felhasználásával készült ruhák bemutatóján, volt, aki megszeppenve, mások a nagyoktól ellesett mozdulatokkal lejtettek a színpadon.

 

Máthé Réka, a KreaKids Stúdió alapító tagja és a Bod Péter Tanítóképző rajztanára arra is hangsúlyt fektetett, hogy ne csak leadják a hulladékot, hanem bánjanak kreatívan vele – így született meg az Álmaim kukája nevű barkácspályázat.

 

– Fontos a környezettudatosság, de nem muszáj szigorúan nevelni erre a gyerekeket, lehet mókásan is, mert akkor jobban odafigyelnek. Nagyon örülünk, hogy ennyire együttműködött mindenki a jó cél érdekében. A barkácspályázatra beérkezett alkotások képeit feltöltöttük a KreaKids Facebook-oldalára, ott lehet szavazni rájuk, május 14-én kiértékeljük, és értékes díjakat osztunk szét a legjobbak között – tájékoztatott.

 

Az elektromos hulladék gyűjtési határidejét május 15-ről szeptemberig tolták ki.

 

Bartha Zsófia


2014. június 5.